John Terry mégsem igazol Oroszországba

2018. szeptember 13. - 08:09 | Sport

John Terry, az angol labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya visszautasította a Szpartak Moszkva szerződésajánlatát.

John Terry mégsem igazol Oroszországba
Fotó: Goal.com

A 37 éves középhátvéd szombaton Rómában átesett az orosz klub orvosi vizsgálatán, és brit sajtóértesülések szerint két évre szóló szerződést kínáltak neki, idényenként 3 millió fontos fizetéssel.

"Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, visszautasítom a Szpartak Moszkva ajánlatát. Nagyon ambiciózus a klub, lenyűgözött a profi hozzáállásuk, de a családommal együtt mérlegeltük a lehetőséget, és úgy határoztunk, pillanatnyilag nem ez a megfelelő lépés számunkra" - írta közösségi oldalán szerdán Terry.

A tapasztalt játékos 1995 és 2017 között a Chelsea-t erősítette, a felnőtt csapatban 1998-ban mutatkozott be, majd 2004-ben választották meg csapatkapitánynak. A londoni együttessel mindent megnyert, amit lehetett: a nemzetközi porondon Bajnokok Ligáját és Európa Ligát is, míg Angliában négyszer volt bajnok, az FA Kupát ötször, a ligakupát pedig háromszor emelte magasba. Az angol válogatottban 78 alkalommal lépett pályára.

Az előző szezont a másodosztályú Aston Villánál töltötte, ahonnan május végén távozott, így jelenleg szabadon igazolható.

MTI/para