*á.š Janeiro: „Két dologban vagyok elvszerű, ez pedig a hozzáállás és a fegyelem” | DAC

Janeiro: „Két dologban vagyok elvszerű, ez pedig a hozzáállás és a fegyelem”

Joao Janeiro, a DAC vezetőedzője pénteken megtartotta hagyományos sajtótájékoztatóját a Spartak Trnava elleni hétvégi bajnoki előtt.

Janeiro: „Két dologban vagyok elvszerű, ez pedig a hozzáállás és a fegyelem”
Joao Janeiro (Fotó: Cséfalvay Á. András - archív)

Janeiro elmondta, hogy hétközben a Somorja ellen rendezett egy félidős edzőmérkőzésnek nem volt köze a Ružomberok elleni találkozóhoz, ahol a DAC 1:4-re kikapott. Csupán azokat a játékosokat akarták szinten tartani, akik legutóbb nem kaptak lehetőséget bajnoki mérkőzésen.

„Rózsahegyen ugyan irányítottuk a mérkőzést, de nem tudtunk helyzeteket kialakítani, főként amiatt is, mert a hazaiak nagyon jól védekeztek”

– nyilatkozta a vezetőedző, aki szerint csapatára újabb nehéz feladat vár a Spartak Trnava képében.

„Nehéz áttörni a védelmüket, csapatként egységesen védekeznek, a legjobb mutatókkal rendelkeznek és a legkevesebb gólt kapták a bajnokságban. Az egy hónappal ezelőtti egymás elleni mérkőzésen nagyon jó teljesítményt nyújtottunk az első félidőben, két gólt is lőttünk. Fontos, hogy a pályán is meg tudjuk mutatni azt, amit az edzéseken gyakorlunk. Ehhez megfelelő motiváció kell, a játékosoknak pedig hinniük kell a képességeikben. Bízom a játékosaimban, nagyon keményen dolgoznak, noha ez eredményileg egyelőre nem mutatkozik meg” – mondta.

Az elmúlt eredmények fényében Janeiro nem gondolja, hogy a Spartak vagy a DAC krízisben lenne. A jelenlegi helyzetet csupán egy olyan ciklusnak nevezné, amely időnként előjön a csapatoknál. Hozzátette: számukra minden egyes mérkőzés döntő értékű, mindegyikre maximális professzionalizmussal és elszántsággal igyekeznek kiállni.

Ősszel a csapat öt meccsen egy gólt sem kapott, tavasszal viszont négyen nyolcat is. Jeniro ezt azzal magyarázza, hogy azóta sok minden változott a csapatban, akkor inkább a védekezésre koncentráltak, most pedig a labdatartásra és az aktív játékra, ezzel pedig sebezhetővé válhatnak hátul.

„A bajnokságban két-három olyan csapat van, amely hasonló stílust képvisel, ezek ellen könnyebb is játszani. A többiek viszont nagyon defenzívek, visszahúzódnak védekezni. Amikor ősszel idejöttem, akkor mi is ezt a játékot képviseltük. Most igyekszünk játszani” – tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy Nikola Krstović először kapott behívót a montenegrói felnőtt válogatottba, a portugál mester elmondta, hogy erre okkal lehetnek büszkék. Bár, mint mondta, még nagyon sokat kell fejlődnie, de látja benne a potenciált, hogy két-három év múlva a legjobb támadók között tartsák majd számon.

Ami a többi játékost illeti: Kalmár és Szendrei sérülés miatt továbbra sem áll a rendelkezésére, Balić pedig sárga lapos eltiltás miatt nem lehet ott a hétvégi mérkőzésen. Elmondása szerint Szánthó Regő továbbra sincs száz százalékos formában, látni rajta a több hónapos kihagyást, ugyanakkor úgy gondolja, hogy nagy potenciál rejlik benne, és a jövőben számolnak vele.

A portugál mester kitért arra is, hogy Davis és Blackman okkal nem került be a Ružomberok elleni keretbe, de hogy pontosan mi történt, arra nem akart kitérni.

„Két dologban vagyok elvszerű, ez pedig a hozzáállás és a fegyelem”

– jelentette ki, majd hozzátette, hogy a héten már mindketten a csapattal edzettek, és a Spartak ellen számol velük.


(tt)