Indul a Fortuna Liga, októberig Szencen játssza hazai meccseit a DAC

Világi Oszkár, az FC DAC 1904 tulajdonosa, Németh Krisztián, a csapat vezetőedzője, és Ľubomír Michalík csapatkapitány tartott sajtótájékoztatót pénteken a dunaszerdahelyi Villa Rosa étteremben.

Indul a Fortuna Liga, októberig Szencen játssza hazai meccseit a DAC
Németh Krisztián, Világi Oszkár és Ľubomír Michalík (Fotók: Paraméter)

A tájékoztató apropóját az adta, hogy július 17-én indul a labdarúgó Fortuna Liga új szezonja, a DAC Zsolnán játsza első összecsapását.

Mivel az új DAC-stadion éppen épülőfélben van, és a régi komplexumból már csak a főtribün és az azt ölelő épület áll,

az FC DAC 1904 októberig Szencen fogja játszani hazai mérkőzéseit.

“Az új pálya augusztus végéig készül el, így akár játszhatnánk is rajta, de abban az esetben csak a főtribün bizonyos részét foglalhatnák el a nézők, legfeljebb ezren férnének be. A nézőszámot nem szeretnénk ilyen mértékben korlátozni, ezért döntöttünk a szenci pálya mellett” – jelentette ki Világi Oszkár, a klub tulajdonosa.

Ami az építkezést illeti, október közepére két – összesen hatezer férőhelyes – lelátó készülhet el az új komplexumban, plusz akkor még rendelkezésre fog állni a régi főtribün is. Így összesen hétezer néző befogadására lesz alkalmas a félkész DAC-aréna.

“A jelenlegi tervek szerint október közepén költözik vissza a csapat a dunaszerdahelyi stadionba, ekkortól már otthon játszhatjuk a hazai meccseket” – tette hozzá Világi Oszkár, aki számít arra, hogy a szurkolók Szencre is elkísérik majd a csapatot, és ezek a bajnokik ugyanúgy futballünnepnek számítanak majd, mint amikor otthon játszik a DAC.

A klub célja – ahogy az utóbbi idényben is – hogy az FC DAC 1904 az első hat között végezzen a tizenkét csapatos bajnokságban.

Világi továbbá bízik abban is, hogy az ifjúsági ligákban a favoritok közé tartozzanak a DAC korosztályos csapatai, mivel továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek a fiatal focisták kinevelésére.

A Fortuna Ligában szereplő felnőtt csapat helyzetét Németh Krisztián vezetőedző ecsetelte.

“A nyári felkészülés lényegi részét a DAC-akadémia pályáin abszolváltuk, ahol remek körülmények között edzhetünk. (…) A felkészülési mérkőzéseken a játékosok megmutatták, milyen potenciállal rendelkeznek. Nagyon örülök annak, hogy saját nevelésű, 19-20 éves játékosaink képesek voltak konkurálni első osztályú ellenfeleikkel, például a Maccabi Tel Aviv ellen” – nyilatkozta Németh.

Az igazolásokkal kapcsolatban a vezetőedző elmondta, hogy elégedett a 30 éves kapus, a macedón Darko Tofiloski leszerződtetésével, akinek személyében egy tapasztalt hálóőrt tudhat majd maga mögött a védelem. A csapat támadójátékát erősítendő két hete érkezett Hollandiából a 21 éves szélső, Vida Kristpher, és a lett csatár, Šabala, aki már a felkészülés során is gólokat szerzett, és a klub bízik abban, hogy ez a bajnokságban sem lesz másként.

“Kocsis Gergő érkezését az utolsó felkészülési meccsen összeszedett súlyos sérülése árnyékolta be, több hónapos kihagyás vár rá. Nagyon jól mutatkozott be, és nagyon sajnálom, hogy megsérült, éppen ma műtötték meg”

– mondta a vezetőedző, hozzátéve, hogy az együttes többi tagja egészséges, és bevethető a szezon július 17-i, zsolnai nyitómeccsén.

Németh Krisztián bízik abban, hogy a következő szezonban hatékonyabbak lesznek a DAC-támadásai, és több góllal örvendeztethetik meg a szurkolókat, mivel a közelmúltban akadtak bőven hiányosságok a befejezések terén.

A sajtótájékoztatón Ľubomír Michalík csapatkapitány is felszólalt. „A játékosok nevében elmondhatom, hogy az öltözőben nagyon jó a hangulat, minden új csapattagnak sikerült beilleszkednie, és úgy gondolom, hogy erős csapatot sikerült építenünk” -  mondta Michalík. A csapatkapitány reméli, hogy a következő szezonban egy erősebb csapat lép majd pályára, mindenki tanult a hibáiból „tudjuk, hol szorított a cipő” – jelentette ki képletesen.

A hazai meccseinket Szencen fogjuk játszani, de bízom abban, hogy a szurkolók ott is támogatnak majd minket, és hazai környezetet teremtenek majd számunkra, ahogy ezt Dunaszerdahelyen megszokhattuk. Mindent megteszünk azért, hogy örömet okozzunk a szurkolók számára minden meccsen, főként a zsolnai szezonnyitón”

– tette hozzá Ľubomír Michalík.

Kapcsolódó cikkek:

Szarka Ákos már teljesen felépült, teljes erőbedobással várja az új idényt

Ingyenes lesz a belépés a Zsolna–DAC mérkőzésre

Az új kapus, Darko Tofiloski szerint a DAC győzelmi reményekkel utazik Zsolnára

(parameter)