Íme, a DAC téli felkészülésének a programja

A sárga-kékek január 6-án kezdik meg a szezon tavaszi felére való felkészülést, amely során egy év kihagyás után ismét elutaznak egy törökországi összpontosításra.

Íme, a DAC téli felkészülésének a programja
Fotó: Cséfalvay Á. András - archív

A Ružomberok elleni pénteki összecsapás lezárta a DAC őszi szereplését a 2021/22-es szezonban. A mérkőzést követő közös vacsora után a játékosok megkezdték a téli pihenőjüket, amelyre a Joao Janeiro által vezetett edzői stáb egyéni edzésterveket készített számukra. Az idény tavaszi felére való közös felkészülést 2021. január 6-án kezdi meg a DAC, amikor is 15 órától veszi kezdetét az első újévi edzés.

Az első tizenhét napot hazai környezetben abszolválják a sárga-kékek, ahol a Petržalka és a Pohronie csapataival is megmérkőznek, majd elutaznak egy tizenegy napos törökországi összpontosításra. Egyévnyi szünet után tehát ismét a félhold országában készülnek fel a tavaszra, ahol három találkozó is be van tervezve. Ezeken két élvonalbeli szerb (Topolya és FK Čukarički) gárdával mérkőznek meg, közben pedig még az orosz másodosztályú Kubany Krasznodar együttesével is összecsapnak.

A hazatérés után a Somorjával is találkoznak, a második februári hétvégén pedig már élesben mennek – február 12-én a nagyszombati Spartak otthonában kezdik meg a Fortuna Liga tavaszi felét.

A 2022-es téli felkészülés menetrendje:
2022. január 6., 15:00 óra: első edzés
2022. január 15.: DAC 1904 – FC Petržalka (szlovákiai, 2. liga)
2022. január 21: DAC 1904 – FK Pohronie (szlovákiai, 1. liga)
Január 23 – február 2.: törökországi összpontosítás, három felkészülési mérkőzés
2022. január 27.: DAC 1904 – FK TSC Topolya (szerb, 1. liga)
2022. január 29.: DAC 1904 – FK Kubany Krasznodar (orosz, 2. liga)
2022. január 31.: DAC 1904 – FK Čukarički (szerb, 1. liga)
2022. február 5.: DAC 1904 – ŠTK Somorja (szlovákiai, 2. liga)


(dac1904.sk)