Ifjúsági BL-győztes labdarúgó érkezett a DAC-hoz

A walesi futballista a szezon végéig érkezik kölcsönbe a Barnsley együttesétől.

Ifjúsági BL-győztes labdarúgó érkezett a DAC-hoz
Fotó: dac1904.sk

Isaac David Christie-Davies a sárga-kék játékoskeret legújabb tagja. A 23 éves walesi középpályás az angol második ligás Barnsley csapatától érkezik kölcsönbe az idény végéig.

Az egykori angol utánpótlás-válogatott (U16 és U17) futballista Brightonban született. Szülővárosa klubjában való szereplése után tizenegy évesen a londoni Chelsea futballistája lett, amellyel 2016 tavaszán megnyerte az ifjúsági Bajnokok Ligáját. A győztes sorozat hat mérkőzésén lépett pályára.

A kékek színeiben később a 23 éven alatti csapatban szerepelt, 2018 nyarán pedig Liverpoolba szerződött. A Mersey-parti együttesnél Jürgen Klopp irányítása alatt a felnőttcsapattal edzett, viszont mérkőzésen a huszonhárom éven alattiak színeiben kapott lehetőséget, méghozzá a Premier League 2-ben. Az első csapatban 2019 decemberében mutatkozhatott be, amikor is a Ligakupa negyeddöntőjében az Aston Villa otthonában a kezdőcsapatban kapott helyet. Tavaly tavasszal a Cercle Bruges csapatánál szerepelt, amelyet akkoriban Bernd Storck irányított. Ígéretes pályafutását azonban egy sérülés és a belga élvonal koronavírus-járvány miatti, idő előtti befejezése vetette vissza. Nyáron az FC Barnsley igazolta le, ahol folyamatosan szerepelt a tartalékegyüttesben, és a II. angol liga hangulatába több alkalommal is beleszagolhatott a cserepadról.

„Bernd Storck vezetőedzővel már Belgiumban együtt dolgozhattam, ezért örömmel bólintottam rá erre az ajánlatra. A klub infrastruktúrája nagy hatással volt rám, a csapattársak nagyon jól fogadtak, így várom az elkövetkező hónapokat. A csapattal abszolvált első edzés után elmondhatom, hogy sok minőségi játékos van a DAC-ban, akik keményen dolgoznak és közösen igyekszünk teljesíteni az edzői utasításokat. Ami a célokat illeti, tudom, hogy a klub számára nagy kihívás a bajnoki címért való küzdelem. Bízom benne, hogy a lehető legtöbb mérkőzésen szerepet kapott és gólokkal, gólpasszokkal járulok hozzá ennek a nagy álomnak a beteljesüléséhez” – mondta a középpályás, aki a 21 éven alatti korosztályban nagypapája országát, Walest képviselte. Az erősségeiről így nyilatkozott: „Kreatív középpályás vagyok, tele energiával. Bízom benne, hogy ezt a pályán is képes leszek megmutatni és találatokkal, gólpasszokkal segítem a gárdát.”

„Nagyon boldog vagyok, amiért sikerült őt megszereznünk. Jól ismerem a Barnsley egykori futballistáját, tavaly a Cercle csapatához is leigazoltam, amikor ott voltam vezetőedző. Egy nagyon érdekes és rendkívül tehetséges középső középpályásról van szó, aki megfordult a Jürgen Klopp által irányított Liverpoolban, sőt bekerült a felnőttek keretébe is. Sajnos a Cercle gárdájánál töltött időszakában komolyan megsérült és meg is kellett őt műteni, most már teljesen egészséges és minden bizonnyal nagy segítségünkre lesz a középpályán. Taktikailag nagyon éretten futballozik és így nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a csapat a következő szintre léphessen” – konstatálta Bernd Storck vezetőedző.

Isaac Christie-Davies lesz a DAC történelmének első walesi – és első BL-győztes – labdarúgója. A csapatban a 11-es számú mezt fogja viselni.
 

(dac1904.sk)