Ibrahimovic márciusban visszatér a svéd válogatottba

2021. március 7. - 09:53 | Sport

Zlatan Ibrahimovic visszatér a svéd labdarúgó-válogatottba, amelyben már a márciusi világbajnoki selejtezőkön pályára lép - írta az Expressen című lap szombati száma Janne Andersson szövetségi kapitányra hivatkozva.

Ibrahimovic márciusban visszatér a svéd válogatottba
Fotó: TASR

A szakvezető a hónap közepére ígérte a kerethirdetést, és bár konkrét bejelentést nem tett, sejtetni engedte, hogy az AC Milan 39 éves csatára öt év szünet után ismét magára ölti a nemzeti együttes szerelését.

"Zlatan nem mondott nemet a találkozónkon. Jót beszélgettünk, még folytatódik a párbeszédünk, és hogy mi kerekedik ki ebből, mindenki megtudhatja március 16-án, amikor a névsor nyilvánosságra kerül" - nyilatkozta sokat sejtetően Andersson.

A jövő évi, katari világbajnokság selejtezősorozatát a svéd válogatott hazai pályán, Grúzia ellen kezdi március 25-én, majd Koszovóban szerepel három nappal később. A hónap utolsó napjára egy barátságos meccs jut, amelyen az észt válogatott lesz az ellenfél.

A sokadik virágzását élő Ibrahimovic az olasz bajnokság jelenlegi szezonjában 14 mérkőzésen 14 gólt szerzett milánói klubcsapatában. A svéd válogatottban 2016-ig 116 mérkőzést játszott és 62-szer volt eredményes. Ezzel ő a nemzeti csapat történetének gólkirálya. Szülőhazájában 11 alkalommal választották meg az év legjobb futballistájának.

MTI