Hazahozott egy töredéket Indiából a fiatal nagymegyeri művész

2019. március 3. - 16:42 | Régió

India szemében címmel nyílt meg pénteken Füzik Szilvia fotókiállítása. A nagymegyeri művész kötetlen beszélgetés során mutatta be indiai útja alatt készült fotóit és azok hátterét.


Fotók: Németh Tibor (kiállítás), Füzik Szilvia - további fotókért kattints a képre!


Füzik Szilvia tavaly decemberben egyedül vágott neki az ismeretlennek: elutazott Indiába, hogy megismerkedjen az ott élő emberek kultúrájával és életkörülményeivel, az utazás legemlékezetesebb pillanatait pedig lencsevégre kapta. Ezekből a sokatmondó képekből nyílt meg első fotókiállítása a dunaszerdahelyi Buena Coffee House kávézóban, ahol az alkotások április végéig megtekinthetők. Az indiai útról, a fotózásról, valamint a festészetről a fiatal művésszel beszélgettünk.


Mit érdemes tudni a kiállított fotókról?

Egy olyan válogatást láthatnak az érdeklődők, amelyek decemberi indiai utam során készültek. A hozzám legközelebb álló 15 fényképet választottam ki. Utcai fotókról van szó, amelyek egyrészt az ottani életkörülményeket igyekeznek bemutatni, másrészt pedig – ahogy azt a megnyitó címe is mutatja – az ott élő emberek nyitottságára fókuszáltam. A kiállítás fő kulcspontja az erős szemkontaktus, ez a motívum pedig megjelenik a többi fotón is.

Ezek a pillantások néha megmosolyogtatnak, másszor megborzongatnak, de mindegyikre igaz, hogy őszinte kíváncsisággal és emberi nyitottsággal vannak tele. Elsődleges célom az volt, hogy közelebb hozzam az érzést, amelynek a látogatásom során részese lehettem.

India mely részén készültek a képek?

Észak-Indiában fotóztam négy különböző helyszínen. Újdelhivel kezdtem, majd következett Agra, Gwalior, valamint egy kis város a Himalája közelében, Rishikesh. A válogatásból az utcai fotókon kívül természetesen nem maradhatott ki a hatalmas fehér hercegnő, a Taj Mahal és a Himalája lábainál kanyargó Gangesz sem.

Miért éppen Indiát választottad?

India már kiskoromtól kezdve vonzott. Édesapám nyitott a keleti kultúrák felé, így hát elképzelhető, hogy ez is szerepet játszott a választásomban. Mindig is érdekeltek a különféle kultúrák, kíváncsi voltam, hogyan élnek máshol az emberek, és amikor elutaztam valahova, főként az volt az elsődleges célom, hogy közelebbről is megfigyeljem, milyen az ott élő emberek gondolkodása, mentalitása, hogyan viszonyulnak nemcsak a turistákhoz, hanem egymáshoz is. India kifejezetten vonzott, ez volt az első ázsiai utam. Szeptemberben egyszerűen lecsaptam egy előnyös árú repülőjegyre, majd decemberben nekivágtam a kéthetes útnak, és egyedül elutaztam Indiába.

Nem féltél egyedül belevágni?

Amikor eldöntöttem, hogy elutazom Indiába, abban a pillanatban semmilyen félelmet nem éreztem. Tisztában voltam azzal, hogy ennek már eljött az ideje. Természetesen a környezetem másként reagált, és azt hiszem, ez váltott ki bennem némi félelmet. A szüleim támogattak, hiszen tudták, hogy egy nagy álmomat váltom valóra, a kollégáim reakciója viszont megosztó volt, és ahogy egyre inkább féltettek, kezdtem kissé elbizonytalanodni a döntésemben, és abban, hogy készen állok-e az útra. Az igazság viszont az, hogy az ember egyébként sem tud teljesen felkészülni, csupán számítani lehet rá, hogy teljesen más körülmények közé fog megérkezni. A kérdés az, hogy mindez mennyire érdekli.

Bizonyára el kellett telnie néhány napnak, mire sikerült részben megszokni az ottani körülményeket.

Így van, legalább két nap kellett ahhoz, hogy megszokjam és átérezzem, teljes mértékben saját magamért felelek. Az első két nap Újdelhiben nagyon kemény volt, de kimondottan félelem akkor sem volt bennem, inkább csak az utazásom előtt a környezetem reakcióinak hatására.

Milyen hatással volt rád az út?

Ha valaki azt mondja, hogy Indiára fel kell készülni, akkor ezzel teljes mértékben egyetértek. Egy indiai utat, úgy hiszem, olyan személy élvez igazán, aki kifejezetten érdeklődik az ottani kultúra iránt.

Amikor megkérdezik tőlem, hogy milyen hatással volt rám az út, azt felelem, hogy kétszer éltem át kulturális sokkot. Egyrészt akkor, amikor megérkeztem Indiába, másrészt pedig akkor, amikor hazajöttem.

India valójában az extrém kontrasztok országa, nagyon mély hatással volt rám pontosan amiatt, ami visszatükröződik a képek által is. Egyrészt egy nagyon gazdag ország, a látványosságok, a monumentális épületeket esztétikai szempontból komoly hatással vannak az emberre. Másrészt viszont nyitottnak kell lenni, hogy az ember ne úgy élje meg az ottani körülményeket, hogy elutazott egy országba, ahol mondjuk a higiéniai körülmények nincsenek rendben.

Ez azt jelenti, hogy téged nem is zavartak ezek a hiányosságok?

Az első pillanattól kezdve azt tartottam szem előtt, hogy ez olyan jelenség, ami ott jelen van, és az egyetlen, amit tehetek, az az, hogy megpróbálok alkalmazkodni.

Miként lehet jellemezni a kiállítás és az egyes fotók fő mondanivalóját?

Ha eltekintünk az esztétikai élménytől, a legnagyobb hatással az emberi segítőkészség és nyitottság volt rám. Erre szerettem volna fókuszálni a kiállítás alatt is, és remélem, hogy a képeim által részben át is tudom adni ezt az érzést.

Ez alatt a két hét alatt – annak ellenére, hogy egyedül utaztam –folyamatosan az az érzésem volt, hogy segítőkész emberek vesznek körül.

Miért éppen India szemében a kiállítás címe?

Elsősorban azért, mert Indiában a szemkontaktus borzasztóan erős. Ha az ott élők meglátnak az utcán egy egyedül utazó fiatal fehér nőt, nyilvánvaló, hogy érdeklődést vált ki bennük. Ez eleinte nem főként pozitív élmény, mert fárasztó volt, ahogy az emberek gyakran leszólítottak. Elsősorban a fővárosban próbálnak kommunikálni a turistákkal, és valamilyen módon üzletet kötni velük. Tisztában voltam azzal, hogy vigyáznom kell magamra, és tudtam, hogy nem lehetek teljesen nyitott. Viszont amikor ellátogattam a fővárostól kissé messzebb lévő helyszínekre, kezdett feloldódni bennem ez a feszültség. Ha olyan helyzetbe kerültem, ahol útmutatásra, segítségre volt szükségem, a legnagyobb segítőkészséggel találtam szemben magam, amit valaha megéltem.

Mióta foglalkozol fotózással?

Nagyjából másfél éve fotózom, hobbi szinten, mert szakmai képesítésem ezzel kapcsolatban nincs. Úgy kezdtem fotózni, mint a legtöbben: először csak telefonnal, egyszerű fényképezővel. Egyre többet utaztam, és szívesen fotóztam, főként tájakat különféle európai országokban, például Portugáliában, Cipruson. Ekkor jöttem rá, hogy jobban érdekel az emberek fotózása, ezért úgy döntöttem, veszek magamnak egy tükörreflexes fényképezőgépet. Egy ismerősöm ajánlott hozzá objektívet, és azóta is ezzel az egy objektívvel és kamerával járom a világot.

Volt konkrét elképzelésed azzal kapcsolatban, hogy milyen képeket szeretnél készíteni Indiában?

Az utcai fotózásban az a legszebb, hogy teljesen kiszámíthatatlan, hiszen nem tudhatod, hogy a következő sarkon milyen érdekes dolog történik éppen. Nem azt tartottam szem előtt, hogy olyan fotókat készítsek, amelyekből kiállítást lehetne nyitni, ennek ötlete csak a hazatérésem után egy hónappal született. Egyszerűen próbáltam nyitott szemmel járni, minél több dolgot megfigyelni, az emberek apró tevékenységeit, és azt kell mondjam, Indiában ebből rengeteg van.

Miután hazaértem és átnéztem a képeket, elkezdtem az utómunkákat, akkor tudatosítottam, hogy ez egy elég érzelemteljes anyag lett, amit érdemes lenne másoknak is megmutatni.

Melyik volt a legemlékezetesebb pillanatod az indiai utad során?

Rengeteg ilyen volt. Azt hiszem, minden állomáshoz tudnék kötni egyet. Ha azonban mindenképpen választanom kéne, ami a legmélyebb nyomot hagyta bennem, az egy hindu vallási ceremónia, az aarti, amit Rishikeshben tapasztaltam. A ceremónia során az ottani kolostorok lakói levonulnak a Gangesz partjára minden egyes nap naplementekor és tűzadománnyal tisztelegnek Gangesz anya előtt, aki másrészt az életet jelképezi. Mantrákat énekelnek és kis virágkosarakat eresztenek a vízre, gondolatban elengedve azt, ami már nem szolgál javunkra. Az élmény, még szemlélőként is, elmondhatatlan. Az üzenete az összetartozás, egység és az élet tisztelete. A mai napig libabőrös leszek, ha visszagondolok erre az élményre. Ott-tartózkodásom alatt minden este részt vettem az aartin.

Milyen további jelentős helyszíneken jártál már, ahol az indiaihoz hasonlóan sikeres képek készültek?

A másik helyszín, ami érdekes volt hasonló szempontból, egy isztambuli út volt. De fotókat természetesen a saját környezetemben is készítek – azt hiszem, hogy az embernek nem kell feltétlen messzire elutaznia, csak nyitott szemmel kell járni, és érdeklődni azok iránt, akik körülveszik.

Ha minden igaz, a fotózás mellett a festészet is közel áll hozzád.

Festészettel is foglalkozom, de a fotózáshoz hasonlóan ezzel kapcsolatban sincs képesítésem. Két évvel ezelőtt a fotózással párhuzamosan kezdtem el festeni.

Mondhatjuk úgy is, hogy elkezdtem érezni a művészetek hívását. Annak ellenére, hogy főállásban teljesen mással foglalkozom, úgy érzem, a művészetben megtaláltam önmagam.

Egyelőre tehát hobbiszintem foglalkozom a fotózással és a festéssel is, a visszajelzések alapján viszont mára eljutottam odáig, hogy az alkotásaimat, és általuk a megélt tapasztalataimat szeretném megosztani a környezetemmel is.

Milyen stílusúak a festményeid?

A festészet szempontjából is még nagyon az elején járok, egyelőre tehát a stílus is főleg hangulatfüggő. Elsősorban olajjal és akrillal dolgozom, a tájképektől az absztraktig több stílusban is, a leggyakrabban természeti elemekkel. A festészetet is szeretném ugyanúgy az életemben tartani és fejleszteni, akárcsak a fotózást.

Elképzelhető, hogy a jövőben szakmai képesítésen is részt veszel?

Marketingkommunikációt tanultam Nagyszombatban, és jelenleg a szakmámban dolgozom. Nem tartom kizártnak, hogy a jövőben részt veszek képzésen, illetve jelentkezem a képzőművészeti főiskolára, egyelőre azonban autodidakta módon tanulok. Vannak festő és fotós ismerőseim, akiktől gyakran tanácsot kérek, ők rengeteget segítenek nekem.

Az India szemében az első kiállításod. Tervezel esetleg további kiállításokat, akár a festményeidből is?

Aktuális a kérdés, mert míg március elsejétől a Buenában vannak kiállítva a fotóim, májustól ugyanezeket a képeket Pozsonyban is meg lehet majd tekinteni. A festményeimből készült első kiállításom megnyitója pedig március 15-én lesz Pozsonyban, a Montmartre Café Gallery kávézógalériában. És a jövőben is szeretném folytatni a kiállításokat mindkét területen.


(Farkas Linda)