Hapal szerint nehezen született a szlovák győzelem, Rossi tudta, hogy másképp nem érhet véget a mérkőzés

2019. március 22. - 00:04 | Sport

A szlovák labdarúgó-válogatott hazai pályán 2:0-ra legyőzte Magyarországot az Eb-selejtező első fordulójában. Edzői értékelések:

Hapal szerint nehezen született a szlovák győzelem, Rossi tudta, hogy másképp nem érhet véget a mérkőzés
Fotók: Cséfalvay Á. András – további fotókért kattints!

Pavel Hapal (Szlovákia): „Nagyon kemény munka volt, az eredmény nem született egyszerűen. Nehezen kerültünk gólhelyzetbe, de amiket sikerült is kidolgoznunk, azokat kihagytuk. Végül a félidő vége előtt megszereztük a vezetést, és vártunk, hogy a második félidőben jöjjön egy olyan szituáció, amelyben eldönthetjük a mérkőzést. Végül ez meg is történt. Klasszikus támadó nélkül játszottunk, de Ondrej Duda kemény munkát végzett. Nem a megszokott posztján lépett pályára, de hasznosan játszott és gólt is szerzett. Örülök, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a mérkőzést. Vasárnap Wales ellen lépünk pályára, kevesebb időnk van a regenerációra, mint az ellenfélnek, de bízom benne, hogy fel tudunk úgy készülni, hogy sikeresek legyünk.“

Marco Rossi (Magyarország): „Meg kell állapítanom, hogy Szlovákia megérdemelten győzött. Olyan hibátlan játékkal, mint amilyet bemutattak a szlovák középpályások, hogy nem veszítettek el egy párharcot sem és irányítás alatt tartották a játékot, nem érhetett véget másképp a mérkőzés. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy az első félidőben taktikailag megleptük a hazaiakat, de nem sokkal a félidő vége előtt gólt kaptunk, az ellenfél pedig saját játékát játszhatta. Úgy gondolom, hogy a második játékrészben jobban játszottunk. Több helyzetet is sikerült kidolgoznunk, amelyeket nem sikerült gólra váltani. Az ellenfél remek kapusa többször is túljárt az eszünkön. Gratulálok a szlovák csapatnak, mert jobbak voltak. A jövőben szeretném kiküszöbölni az olyan hibákat, amilyeneket ma elkövettünk, hogy jobban összpontosíthassunk a saját játékunkra.“


A mérkőzés: Szlovákia – Magyarország 2:0


aktuality.sk/para