Hamarosan meglesz a szemaforos átkelő a szerdahelyi posta előtt, egy másik zebra viszont megszűnik

Szűk két évvel ezelőtt kérdezte meg a városvezetés a lakosságot meglehetősen szuggesztíven arról, „egyetért-e azzal, hogy a gépkocsiforgalom folyamatosságának biztosítása és a gyalogosok biztonságosabb úttesten való átjutása érdekében a postánál egy közlekedési jelzőlámpa legyen felszerelve”.

Hamarosan meglesz a szemaforos átkelő a szerdahelyi posta előtt, egy másik zebra viszont megszűnik
A jelenlegi zebrát néhány méterrel áthelyezik (Fotók: Paraméter - További felvételekért kattints!)

2017 októberében lehetett szavazni, novemberben pedig meg is született az eredmény. A városi konzultáció nem sokakat érdekelt, a lakosság alig 1%-a küldte vissza vagy adta le a városi újság mellékleteként a lakosokhoz eljuttatott kérdőívet, 252-ből pedig 186-an válaszoltak igennel.

A fejlesztés végül a 2018-as költségvetésbe még nem fért bele, az ideibe viszont már igen, 21 ezer eurós tételként. 

Néhány héttel ezelőtt el is kezdődtek a munkálatok a posta előtt, mára pedig kikerültek a jelzőlámpák állványostul. Érdeklődtünk a városházán, hogy meddig tartanak, és mi lesz majd az eredmény. Kiderült, hogy a zebrát némileg áthelyezik, egy gyalogosátkelőt pedig megszüntetnek a Fő utcán.

A munkálatok kezdetén

Bogyai Gábor, a városháza beruházási osztályának vezetője elárulta, hogy előbbi intézkedésre azért volt szükség, mert gyakorta előfordult, hogy a Kék Duna irányából érkezők váratlanul kiléptek a zebrára vagy a biciklisek lassítás nélkül hajtottak át rajta, ez pedig meglehetősen balesetveszélyes.

„Öt-tíz méterrel odébbvisszük az átkelőt, hogy a Kék Duna felől ne tudjanak azonnal ráfutni, emellett korlát vezeti majd az embereket az átkelőre mindkét oldalról” – fejtette ki.

Az autósoknak akkor vált majd pirosra a lámpa, amikor a gyalogos megnyomja a jelzőlámpán elhelyezett gombot. Felvetődik, hogy a város ezen részén annyi a gyalogos, hogy ilyen módon adott esetben folyton nekik lenne zöld a lámpa, hisz amint pirosra vált, biztosan érkezik a következő gyalogos, aki újra megnyomja a gombot. Ez azonban nem teljesen igaz.

„Amikor az autósoknak átvált pirosra, a gyalogosok nagyobb csoportja átkelhet. Viszont amikor az autósoknak visszavált zöldre, meg lesz szabva egy bizonyos idő, ami alatt hiába nyomja meg a gyalogos újra gombot, a jelzőlámpa nem fog számára zöldre váltani” – magyarázta Bogyai Gábor.

Ez a zebra megszűnik

További részlet, hogy egy gyalogosátkelőt a Fő utca legforgalmasabb, belvárosi szakaszán megszüntetnek, ez pedig nem más, mint az evangélikus templom előtti. Az osztályvezető szerint ezt a közlekedés folyamatossága indokolja. A posta előtt eltolt átkelő ugyanis már túl közel kerülne a templom előttihez, utóbbi megszűnésével viszont a közlekedés zavartalanabb lehet.

Bogyai Gábor azt is elmondta, hogy a tervek szerint az Erzsébet téri jelzőlámpákkal is összekötnék a posta előtti szemafort, hogy kialakuljon a zöldhullám.

A fejlesztés várhatóan szeptember közepére megvalósul.

(SzT)