Fortuna-szombat, rájátszás, 7. forduló: Leheletnyit loptak a szerediek a DAC előnyéből

Négy mérkőzést rendeztek szombaton a Fortuna Liga rájátszásában – egyet a felsőházban, hármat az alsóban.

Fortuna-szombat, rájátszás, 7. forduló: Leheletnyit loptak a szerediek a DAC előnyéből
Fotó: TASR - archív

Előzetesen azt írtuk, hogy szombaton megszakadhat a Žilina vagy a Sereď rossz sorozata, ehhez képest pont olyan eredmény született, amivel valójában egyik csapat sem lehet elégedett. A zsolnaiak végigtámadták az első félidőt, a vezetést mégis a vendégek szerezték meg: Chudý kapus hosszú kirúgását Cobnan vette le, könnyedén átjátszotta magát két védőn, majd kényelmesen mattolta Belko kapust is. Alig kezdődött el a második félidő, máris egyenlített a hazai csapat. Iľko jobbról érkező beadását Ďuriš továbbította a kapuba. Az elkövetkező percek is nagy helyzeteket hoztak egyik és másik oldalon is, de betalálni egyik csapat sem tudott. A ráadás perceiben kis híján eldöntötte a három pont sorsát a Sereď, Radić éles szögből leadott lövésénél a gólvonalon táncolt a labda, Anang pedig végül kivágta a játékszert. A két csapat nyeretlenségi sorozata így tovább folytatódik, a Sereď minimálisan ugyan, de faragni tudott a DAC-cal szembeni hátrányából.

Az alsóházban újabb lépéssel közelebb került a hetedik hely bebiztosításához a Trenčín, amely Aranyosmaróton tudott győzni. A vendégek Hollý és Yem találatával már az első félidőben eldöntötték a három pont sorsát. A ViOn részéről óriási feltámadásra lenne szükség, hogy ne az osztályozós helyen végezze a bajnokságot.

Nem hagyja meglépni a Trenčínt a Liptovský Mikuláš és a Michalovce – előbbi a Pohronie, utóbbi pedig a Senica vendéglátójaként aratott egygólos győzelmet. A liptóiaknál még az is belefért, hogy Štas az első félidőben büntetőt rontott.


A szombati eredmények:

Felsőház:

MŠK Žilina – ŠKF Sereď 1:1 (0:1)

Gólszerzők: 46. Ďuriš – 34. Cobnan


Alsóház:

MFK Tatran Liptovský Mikuláš – FK Pohronie 1:0 (0:0)

Gólszerző: 60. Flak

MFK Zemplín Michalovce – FK Senica 1:0 (0:0)

Gólszerző: 63. Mihal (öngól)

FC ViOn Zlaté Moravce – AS Trenčín 0:2 (0:2)

Gólszerzők: 33. Hollý, 41. Yem


A forduló további programja:

Felsőház:

Április 24. (vasárnap)

FC Spartak Trnava – MFK Ružomberok (17:00)

FC DAC 1904 – ŠK Slovan Bratislava (19:30)


A bajnokság állása:

Felsőház:

Alsóház:

Góllövőlista:

Kadák (Trenčín) – 13 gól
Henty (Slovan) – 9 gól
Zmrhal (Slovan) – 8 gól
Regáli (Ružomberok) – 8 gól
Ristovski (Trnava) – 8 gól
Azango (Trenčín) – 7 gól
Boďa (Ružomberok) – 7 gól
Weiss (Slovan) – 7 gól
Sukisa (Žilina) – 7 gól
Lačný (Pohronie) – 7 gól

(tt)