Fortuna-szombat, rájátszás, 5. forduló: Három bajnoki után győzött újra a DAC, otthon botlott a Slovan

A DAC hazai pályán 2:0-ra legyőzte az AS Trenčínt a Fortuna Liga rájátszásának 5. fordulójában.

Fortuna-szombat, rájátszás, 5. forduló: Három bajnoki után győzött újra a DAC, otthon botlott a Slovan
Fotó: Cséfalvay Á. András - archív

Meglepő módon az első percekben a vendégek birtokolták többet a labdát, a hazaiak pedig magas letámadással igyekeztek zavart kelteni, így nem is tudtak komolyabb helyzetet kialakítani. Még tíz perc sem telt el, és a DAC a semmiből megszerezte a vezetést: Nebyla játszotta meg Ramirezt, aki a tizenhatos bal sarkánál tolt egyet a labdán középre, majd jobb lábbal a kapu hosszú oldalába tekert. A laszti a kapufáról pattant a hálóba, Kukučka hiába nyújtózkodott. Főként a két tizenhatos között folyt a játék, a vendégek igyekeztek nagyobb tempót diktálni, de a sok pontatlanság miatt képtelenek voltak nyomást gyakorolni a DAC-ra. Sőt, újfent a hazaiak voltak eredményesek: Balić balról végezhetett el szabadrúgást, Kukučka a gólvonalon maradt, a magasba emelkedő Divković pedig fejjel a kapu hosszú oldalába továbbította a labdát. Ezt követően kissé leült a mérkőzés, a vendégek igyekeztek a labdatartásra építeni, de egészen a 40. percig kellett várni az első komolyabb helyzetükre: Pirinen lapos beadásába Čataković tette bele a lábát, de nem tudta kapura irányítani a labdát. Nem sokkal később a túloldalon Andzouana került helyzetbe, de a tizenhatos határáról nem találta el a kaput.

A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt, a vendégek játékát a félidőben beálló Tučný sem tudta felpörgetni. Az 53. percben Beskorovainyi bólintott a kapu mellé, a túloldalon pedig Jedlička fogta Ramon rosszul eltalált lövését. A hajrába érve a vendégek közel álltak a szépítéshez, de Corryn közeli lövését óriási bravúrral fogta Jedlička. Ahogy közeledett a mérkőzés vége, úgy nyílt ki hátul a Trenčín, ezt pedig igyekezett kihasználni a hazai csapat – sikertelenül. Előbb Taiwo szólója után hárított lábbal Kukučka, majd újfent a trencséni hálóőr tisztázott a teljesen üresen érkező Divković elől. A 89. percben már Kukučka is tehetetlen volt, szerencséjére Taiwo lövése centikkel a kapufa mellé ment.

A DAC így három nyeretlen mérkőzés után tudott újfent győzni a bajnokságban, és tartja biztos előnyét az üldözőivel szemben.

A mérkőzés: FC DAC 1904 – AS Trenčín 2:0

Tizennégy veretlenül megvívott bajnoki után bukott el hazai pályán a listavezető Slovan, amely a Spartak Trnava együttesét fogadta. A nagyszombatiak már a 12. percben előnybe kerültek: egy szabadrúgást követően Twardzik tette le a labdát, a hazaiak védője, Božikov viszont a saját kapujába juttatta azt. A Spartak a második félidőben kétgólosra növelte előnyét: Savvidis a sorfalba lőtt egy szabadrúgást, a kipattanó újfent a nagyszombati játékos elé került, aki másodszor már nem hibázott. A hazaiak erejéből már csak a szépítésre futotta, a 83. percben büntetőhöz jutott a Slovan, Ratao pedig nem hibázott. Ez viszont már nem osztott, nem szorzott, a nagyszombatiak fontos három pontot szereztek Pozsonyban.

Az alsóházban újabb helycsere történt az utolsó helyeken. A forduló előtt még sereghajtó Senica háromgólos leckét adott Nyitrán a Michal Ščasný által irányított együttesnek. A vendégek 37 perc alatt háromgólos előnybe kerültek úgy, hogy Piroška még egy büntetőt is kihagyott. A hazaiak sorsa a második játékrész elején pecsételődött meg, amikor Tancík két perc alatt két sárgát is begyűjtött, így mehetett is zuhanyozni. A nyitraiak vereségükkel lecsúsztak az osztályozót érő 11. helyre.

Továbbra is vezeti az alsóházat a Sereď, amely a DAC-tól kölcsönkapott Fábry góljával szerzett vezetést a Michalovce ellen, a hajrában pedig Morong biztosította be csapata győzelmét. Anton Šoltis így vereséggel debütált a nagymihályiak kispadján, akik így az utolsó helyre kerültek.

Fontos győzelmet aratott a Ružomberok is, amely Mojžiš góljával fektette két vállra a Pohronie együttesét, amely Petrák kiállításával több mint egy félidőn át emberhátrányban játszott.


A szombati eredmények:

Felsőház:

ŠK Slovan Bratislava – FC Spartak Trnava 1:2 (0:1)

Gólszerzők: 83. Ratão (11-esből) – 12. Božikov (öngól), 65. Savvidis

FC DAC 1904 – AS Trenčín 2:0 (2:0)

Gólszerzők: 8. Ramírez, 21. Divković 


Alsóház:

MFK Ružomberok – FK Pohronie 1:0 (0:0)

Gólszerző: 63. Mojžiš

Piros lap: 41. Petrák (POH)

FC Nitra – FK Senica 0:3 (0:3)

Gólszerzők: 11. Malec (11-esből), 24. Guba, 37. Košťál

Piros lap: 49. Tancík (NIT)

ŠKF Sereď – MFK Zemplín Michalovce 2:0 (1:0)

Gólszerzők: 6. Fábry, 87. Morong


A forduló további programja:

Felsőház:

Április 18. (vasárnap)

FC ViOn Zlaté Moravce – MŠK Žilina (16:00)


A bajnokság állása a szombati mérkőzéseket követően:

Felsőház:

Alsóház:

Góllövőlista:

Ramirez (DAC) – 15 gól
Kalmár (DAC) – 13 gól
Ratao (Slovan) – 13 gól
Balaj (ViOn) – 13 gól
Kurminowski (Žilina) – 12 gól
Divković (DAC) – 10 gól
Čataković (Trenčín) – 10 gól
Holman (Slovan) – 9 gól
Bichakhchyan (Žilina) – 9 gól
Malec (Senica) – 8 gól
Regáli (Ružomberok) – 8 gól
Faško (Nitra) – 8 gól

(tt)