Fortuna-szombat, rájátszás, 2. forduló: Az utolsó pillanatban úszott el a Slovan-győzelem, megérkezett a Sereď a DAC nyakára

Két-két mérkőzést rendeztek szombaton a Fortuna Liga rájátszásának felső- és alsóházában.

Fortuna-szombat, rájátszás, 2. forduló: Az utolsó pillanatban úszott el a Slovan-győzelem, megérkezett a Sereď a DAC nyakára
Fotó: TASR

Drámai mérkőzést hozott a listavezető Slovan és a Ružomberok összecsapása. A pozsonyiak az ötödik percben röviden végeztek el egy szögletet, Barseghjan középre ívelt, Weiss kapáslövése pedig Maslot is érintve a kapuban kötött ki. A második félidőben eldönthette volna a mérkőzést a Slovan: Zmrhal a félpályáról mehetett egy az egyben kapura, de végül mellé lőtt. Már-már úgy tűnt, hogy a Slovan otthon tartja a három pontot, amikor a ráadás harmadik percében Regáli megjátszotta Rymarenkót, aki lerázta magáról Abenát, és megszerezte az egyenlítést jelentő találatot. A rózsahegyieknek az egy pont is elég volt ahhoz, hogy letaszítsák a második helyről a Spartak Trnavát.

Szintén 1:1-es döntetlennel végződött a Sereď-Žilina találkozó. A hazaiak Radić találatával szereztek vezetést az első félidő derekán, de a zsolnaiak a fordulást követően Dias öngóljával egyenlíteni tudtak. A Sereď mindent megtett a három pont megszerzéséért, de nem volt szerencséje – pontszámban ugyan beérte a DAC-ot, rosszabb gólkülönbsége miatt viszont továbbra is maradt az ötödik helyen.

A Senica jött ki jobban a hetedik helyért folyó küzdelemből. Az erdőhátiak már az ötödik percben megszerezték a vezetést, miután Svoboda kihasználta egy nagymihályi védő hezitálását, és közelről a kapuba lőtt. A fordulást követően egyenlítettek a vendégek: Yilmaz sarkazással hozta helyzetbe Kanuát, aki éles szögből kilőtte a kapu hosszú oldalát. Csakhogy nem tartott sokáig a nagymihályiak öröme, ugyanis öt perccel később a vendég védők hibáját követően Piroska szerzett labdát, gyönyörű emeléssel megjátszotta Jurdíkot, ő pedig a kapuba küldte a labdát. Mint később kiderült, ez volt a mérkőzés utolsó gólja, így a Senica otthon tartotta a három pontot, és megőrizte vezető pozícióját az alsóházban.

Fájdalmas vereséget szenvedett a kiesés, valamint az osztályozó elől menekülő Zlaté Moravce, amely az újonc Liptovský Mikulášt fogadta. A hazaiak már az első félidőben nehéz helyzetbe kerültek, ugyanis Horák kevesebb mint tíz perc alatt két sárgát is begyűjtött, így még a szünet előtt mehetett zuhanyozni. A vendégek a második félidő elején ki is használták az emberelőnyt: Pinte ívelését követően Gerát fejelt a hazai kapuba. Az aranyosmarótiak viszont rögtön válaszolhattak volna, de Luksch hárítani tudta Mondek büntetőjét. A továbbiakban már több találat nem született, így a liptóiak értékes három ponttal távoztak.


A szombati eredmények:

Felsőház:

ŠK Slovan Bratislava – MFK Ružomberok 1:1 (1:0)

Gólszerzők: 5. Weiss – 90+3. Rymarenko

ŠKF Sereď – MŠK Žilina 1:1 (1:0)

Gólszerzők: 25. Radić – 58. Dias (öngól)


Alsóház:

FK Senica – MFK Zemplín Michalovce 2:1 (1:0)

Gólszerzők: 5. Svoboda, 56. Jurdík – 51. Kanu

FC ViOn Zlaté Moravce – MFK Tatran Liptovský Mikuláš 0:1 (0:0)

Gólszerző: 49. Gerát

Piros lap: 39. Horák (ZMO)


A pénteki eredmény:

Alsóház:

AS Trenčín – FK Pohronie 2:0 (0:0)

Gólszerzők: 46. Ikoba, 79. Gaži


A forduló további programja:

Március 13. (vasárnap)

FC DAC 1904 – FC Spartak Trnava (17:00)


A bajnokság állása:

Felsőház:

Alsóház:

Góllövőlista:

Kadák (Trenčín) – 10 gól
Henty (Slovan) – 9 gól
Zmrhal (Slovan) – 7 gól
Regáli (Ružomberok) – 7 gól
Weiss (Slovan) – 7 gól
Sukisa (Žilina) – 7 gól
Ristovski (Trnava) – 7 gól

(tt)