Fortuna-szombat, rájátszás, 1. forduló: A hajrára megtörte a jeget a DAC, három góllal győzött a sereghajtó

A DAC szombaton kétgólos győzelmet aratott a Zlaté Moravce felett a Fortuna Liga rájátszásának első fordulójában.

Fortuna-szombat, rájátszás, 1. forduló: A hajrára megtörte a jeget a DAC, három góllal győzött a sereghajtó
Fotó: TASR

Sokáig nem találtak fogást egymáson a csapatok, a hazaiak birtokolták többet a labdát, de az első komolyabb helyzetre majdnem húsz percet kellett várni. Ekkor Ramirez iramodott meg Blackman remek passza után, de élesebb szögből nem mert lövésre vállalkozni, inkább középre tette a labdát, csakhogy ott méterekkel lemaradva érkezett Kalmár, így a védőknek sikerült felszabadítaniuk. Végül nem ez volt az első negyvenöt perc egyetlen és egyben legnagyobb helyzete. Hat perccel a szünet előtt Schäfer játszotta meg a tizenhatos előterében Ramirezt, aki nem sokat teketóriázott: a rövid oldalt vette célba, de Chovan hárítani tudott.

A második játékrész ott folytatódott, ahol az első abbamaradt. A sárga-kékek járatták a labdát, a vendégek pedig magas letámadással igyekeztek zavart kelteni. Nem mondható, hogy az aranyosmarótiak nem dolgoztak volna ki helyzeteket, de ezek befejezésével már gondok adódtak. A 62. percben például Čonka lőtte el keresztbe a labdát a DAC kapuja előtt. A 74. minutumban aztán a sárga-kékek részéről megtört a jég: Kalmár kapott labdát, tolt rajta egyet, majd jó 20 méterről jobbal a hosszúba lőtt. Chovan hiába nyújtózkodott. A hajrában Balić lapos lövését ugyan még hárítani tudta az aranyosmarótiak kapusa, Ramirez fejesénél viszont már tehetetlen volt. Davis balról érkező beadásáról lemaradt Menich, a venezuelai támadó pedig senkitől sem zavartatva fejelhetett a kapuba.

Bár a találkozó nem hozott túlontúl sok helyzetet – az aranyosmarótiak például a 90 perc alatt egyszer sem találták el a hazai kaput –, az összképet nézve a DAC megérdemelten győzött.

A mérkőzés: FC DAC 1904 – FC ViOn Zlaté Moravce 2:0

Drámai pillanatokat hozott a forduló rangadója, a Žilina-Spartak találkozó. A vezetést a vendégek szerezték meg a második félidő elején – Saymon Cabral a védőjétől elszakadva remek ütemben érkezett Bamidele beadására, és magabiztosan a hálóba talált. Teltek-múltak a percek, és egyre úgy tűnt, a piros-feketék elviszik a három pontot Zsolnáról. Csakhogy a 87. percben Rusov kapus egy beadás után kiejtette a labdát a kezéből, a szemfüles Jibrilnek pedig már csak az üres kapuba kellett passzolnia. A helyzet során megsérült a nagyszombatiak kapusa, akit le is kellett cserélni. A feketeleves azonban csak ezután következett. A ráadás 3. percében a nagyszombati Jendrek megkapta második sárga lapját, majd a pirosat is, így idő előtt mehetett zuhanyozni. A megfogyatkozott vendégek igyekeztek legalább a döntetlent kibekkelni, de végül az egy pont is elúszott. A ráadás utolsó másodperceiben Slebodník lövése megpattant Twardzikon, a labda pedig a kapuba hullott. A Žilina győzelmével öt pontra eltávolodott a nagyszombatiaktól.

Őrült hajrát hozott a Michalovce és a Nitra összecsapása is. Úgy tűnt, a hazaiak – akárcsak egy hete – ezúttal is kései góllal tartják otthon a három pontot, miután a 83. percben Tandir büntetőből megszerezte a vezetést a Michalovcének. A nyitraiak ekkor már emberhátrányban játszottak, Fabiš a 81. percben megkapta második sárga lapját, így automatikusan villant a piros is. Csakhogy a vendégek nem adták fel: az utolsó percekben szögletből sikerült egyenlíteniük, a gólt Tancík neve mellé jegyezték fel.

Tizenkét perc alatt intézte el a forduló előtt még sereghajtó Pohronie a Senica együttesét. A találkozó több mint 70 percen át nem hozott gólt, ezután viszont alaposan belehúztak a hazaiak. A 72. percben Chveja fejjel talált a senicaiak hálójába, nem sokkal később pedig egy védelmi hibát büntetett góllal Blahút. A háromgólos győzelmet végül Da Silva állította be a 84. percben. A Pohronie győzelmével feljött a nyolcadik helyre.

Egyre mélyebbre süllyed a Ružomberok, amely Slaninka 81. percben szerzett góljával kapott ki a Sereď együttesétől. A szerediek ezzel az alsóház élére álltak, míg a Ružomberok nyeretlenségi szériája immár nyolc bajnoki óta tart.


Eredmények:

Felsőház:

FC DAC 1904 – FC ViOn Zlaté Moravce 2:0 (0:0)

Gólszerzők: 74. Kalmár, 89. Ramírez

MŠK Žilina – FC Spartak Trnava 2:1 (0:0)

Gólszerzők: 87. Jibril, 90+5. Twardzik (öngól) – 49. Saymon

Piros lap: 90+3. Jendrek (TRN)

Alsóház:

MFK Zemplín Michalovce – FC Nitra 1:1 (0:0)

Gólszerzők: 83. Tandir (11-esből) – 90+1. Tancík

Piros lap: 81. Fabiš (NIT)

ŠKF Sereď – MFK Ružomberok 1:0 (0:0)

Gólszerző: 81. Slaninka

FK Pohronie – FK Senica 3:0 (0:0)

Gólszerzők: 72. Chvěja, 76. Blahút, 84. Da Silva


A forduló további programja:

Felsőház:

Március 14. (vasárnap)

AS Trenčín – ŠK Slovan Bratislava (16:00)


A bajnokság állása:

Felsőház:

Alsóház:

Góllövőlista:

Kalmár (DAC) – 13 gól
Balaj (ViOn) – 13 gól
Kurminowski (Žilina) – 9 gól
Ramirez (DAC) – 9 gól
Divković (DAC) – 9 gól
Ratao (Slovan) – 9 gól
Bichakhchyan (Žilina) – 9 gól
Čataković (Trenčín) – 9 gól
Faško (Nitra) – 8 gól
Holman (Slovan) – 8 gól

(tt)