Fortuna-szombat, 9. forduló: Négyet kapott Zsolnán a DAC, megszakadt a sárga-kékek győzelmi sorozata

Kilenc forduló után már nem hibátlan a DAC a bajnokságban, miután szombaton 1:4-es vereséget szenvedett a Žilina otthonában.

Fortuna-szombat, 9. forduló: Négyet kapott Zsolnán a DAC, megszakadt a sárga-kékek győzelmi sorozata
Fotó: TASR

A hazaiak már a 10. percben megszerezték a vezetést: Sluka mesterien ugratta ki Iľkót, aki egy védőt megverve középre húzódott, majd a hosszú alsóba lőtt. Valamivel több mint tíz perccel később újabb gólt kapott a DAC. Kurminowski egy védővel a nyakán mehetett kapura, majd Jedlička mellett elhúzva az üres kapuba passzolt. A sárga-kékek mentek előre, és hiába voltak meg a helyzeteik, azok kihasználásával súlyos gondok adódtak. A 33. percben mégis sikerült betalálniuk: Ramirez okosan tette le a labdát a berobbanó Balićnak, aki kilőtte a bal alsót. Mielőtt még a DAC futballistái az egyenlítésen kezdtek volna gondolkodni, jött az újabb csapás. Bichakhchyan kapta a labdát a tizenhatos előterében, és hiába állt előtte három védő, ballal a hosszú alsóba helyezett – Jedlička hiába nyújtózkodott. A sárga-kékek védelme egyáltalán nem állt a helyzet magaslatán, ezt pedig az is jelzi, hogy a zsolnaiak negyedik gólját Dominik Kružliak szerezte. Egy beívelést követően a DAC védője a saját kapujába fejelt úgy, hogy az ellenfél támadó méterekre volt tőle.

A DAC így nyolc győztes bajnoki után elszenvedte első vereségét a bajnokságban.

A Ružomberok a Zlaté Moravce legyőzésével feledtette az egy héttel ezelőtti pozsonyi ötöst. A vezetést a hazaiak szerezték meg Almási révén, a második játékrész elején pedig Kmeť életerős löketével növelte kétgólosra csapata előnyét. A vendégek emberhátrányban voltak kénytelenek lejátszani a hátralévő fél órát, miután Sloboda második sárgával a kiállítás sorsára jutott. A hajrában azért összejött az aranyosmarótiaknak a szépítés: Čögley éles szögből leadott lövése utat talált a kapuba.

Pontosztozkodás lett a vége a Sereď-Michalovce találkozónak. A nagymihályiak Žofčák büntetőjével szerezték meg a vezetést, a második játékrész elején viszont egyenlíteni tudtak a hazaiak. Popvits egy kapu előtti kavarodás során kezezett a gólvonalon, amiért a játékvezető felmutatta neki a piros lapot. A megítélt büntetőt Ivan értékesítette. A vendégek nem sokkal később kettős emberhátrányba kerültek miután a DAC-tól kölcsönben Nagymihályban szereplő Phillips megkapta második sárgáját. A szerediek nem tudták kihasználni a kínálkozó lehetőséget, így a mérkőzés 1:1-es döntetlennel ért véget.

Kikapott hazai pályán a Spartak Trnava, amely a Nitrának ajándékozott három pontot. A zoboraljai együttes találatait Adamec és Chobot szerezte.

A mérkőzés: MŠK Žilina – FC DAC 1904 4:1


Szombati eredmények:

MŠK Žilina – FC DAC 1904 4:1 (3:1)

Gólszerzők: 10. Iľko, 23. Kurminowski, 34. Bichakhchyan, 70. Kružliak (öngól) – 33. A. Balić

MFK Ružomberok – FC ViOn Zlaté Moravce 2:1 (1:0)

Gólszerzők: 35. Almási, 47. Kmeť – 90+2. Čögley

Piros lap: 59. Sloboda (RUZ)

ŠKF Sereď – MFK Zemplín Michalovce 1:1 (0:1)

Gólszerzők: 53. Iván (11-esből) – 20. Žofčák (11-esből)

Piros lap: 69. Phillips (MIC), 52. Popovits (MIC)

FC Spartak Trnava – FC Nitra 0:2 (0:1)

Gólszerzők: 45+1. Adamec, 66. Chobot


A bajnokság állása a szombati mérkőzéseket követően:

Góllövőlista:

Kalmár (DAC) – 8 gól
Divković (DAC) – 6 gól
Faško (Nitra) – 6 gól
Bichakhchyan (Žilina) – 6 gól
Ramirez (DAC) – 5 gól
Kurminowski (Žilina) – 5 gól
Almási (Ružomberok) – 5 gól
Balić (DAC) – 4 gól
Čataković (Trenčín) – 4 gól
Holman (Slovan) – 4 gól
Špehar (Sereď) – 4 gól
Strelec (Slovan) – 4 gól


(tt)