Fortuna-szombat, 8. forduló: Régi önmagát idézve gázolt a Slovan, négyet kapott a Žilina

Öt mérkőzést rendeztek szombaton a Fortuna Liga 8. fordulójában, amelyeken csak úgy záporoztak a gólok: összesen 16-szor rezdültek a hálók.

Fortuna-szombat, 8. forduló: Régi önmagát idézve gázolt a Slovan, négyet kapott a Žilina
Fotó: TASR

A Spartak Trnava sima 2:0-ás győzelmet aratott a Senica otthonában. A vendégek még az első félidőben megszerezték a vezetést: egy balról érkező beadás az egyik hazai védő lábán megpattanva eljutott Bukatához, aki levette a labdát, majd jobbal mattolta Fryšták kapust. A nagyszombatiak győzelmét Saymon biztosította be a második félidőben.

Győzött a forduló előtt még sereghajtó Michalovce, amely a Pohronie együttesét fektette két vállra. A hazaiak már negyed óra után betaláltak: Popovits kapott távoli indítást, majd a védőjét lerázva magáról berobogott a tizenhatosba, ahol visszatette a labdát a második hullámban érkező Žofčáknak, a veterán futballista pedig nem hibázott. A gólszerző csapata második találatában is benne volt – a felé érkező ívelést kapásból csapattársához, Trusához továbbította, ő pedig higgadtan a kapuba lőtt. A nagymihályiak győzelmükkel elmozdultak az utolsó helyről.

Megálljt parancsolt a Nitra a szezon eddigi meglepetéscsapatának, a Sereďnek, amely három góllal maradt alul a Zobor alatt. A hazaiak már a második percben betaláltak: egy sikertelen felszabadítást követően Adamec volt eredményes. A nyitraiak még a félidő vége előtt növelték előnyüket, egy tetszetős támadást követően Faško mattolta Yakubu kapust. A második félidőben aztán Faško egy büntetőt értékesítve tette fel az I-re a pontot.

Nem kegyelmezett a Ružomberoknak a Slovan, amely már fél óra után kétgólos előnyre tett szert Čavrić és Holman találatával. A vendégek a félidő vége előtt szépíthettek volna, Maslo büntetőjét azonban Greif lábbal hárította. A második játékrészben aztán a pozsonyiak régi önmagukat idézve lerohanták a rózsahegyieket: a 47. percben Čavrić, a 60.-ban Holman volt újfent eredményes, a hajrában pedig Ratao is betalált, miután bekotorta Weiss amúgy is kapuba tartó passzát. A Slovan ezzel 5:0-ra legyőzte a Ružomberokot.

Négyet kapott Aranyosmaróton a Žilina – a vendégek már az első félidőben háromgólos hátrányba kerültek, miután sorozatban Balaj, Ďubek és Hrnčár is betalált. A kegyelemdöfést Kyziridis adta meg a második játékrész elején.


A szombati eredmények:

FK Senica – FC Spartak Trnava 0:2 (0:1)

Gólszerzők: 40. Bukata, 70. Saymon

MFK Zemplín Michalovce – FK Pohronie 2:0 (1:0)

Gólszerzők: 15. Žofčák, 52. Trusa

ŠK Slovan Bratislava – MFK Ružomberok 5:0 (2:0)

Gólszerzők: 24., 47. Čavrić, 30., 60. Holman, 79. Ratao

FC Nitra – ŠKF Sereď 3:0 (2:0)

Gólszerzők: 2. Adamec, 45+1., 52. Faško (a másodikat 11-esből)

FC ViOn Zlaté Moravce – MŠK Žilina 4:0 (3:0)

Gólszerzők: 6. Balaj, 35. Ďubek (11-esből), 41. Hrnčár, 56. Kyziridis


A forduló további programja:

Szeptember 27. (vasárnap)

FC DAC 1904 – AS Trenčín (18:00)


A bajnokság állása a szombati mérkőzéseket követően:

Góllövőlista:

Kalmár (DAC) – 7 gól
Faško (Nitra) – 6 gól
Ramirez (DAC) – 5 gól
Bichakhchyan (Žilina) – 5 gól
Kurminowski (Žilina) – 4 gól
Divković (DAC) – 4 gól
Čataković (Trenčín) – 4 gól
Špehar (Sereď) – 4 gól
Almási (Ružomberok) – 4 gól

(tt)