Fortuna-szombat, 6. forduló: Spóroltak a gólokkal az élvonal csapatai szombaton

Három mérkőzést rendeztek szombaton a Fortuna Liga 6. fordulójában, de ezek közül csupán egyen rezdültek meg a hálók.

Fortuna-szombat, 6. forduló: Spóroltak a gólokkal az élvonal csapatai szombaton
Fotó: TASR

A Liptovský Mikuláš a Senica együttesét fogadta, a hazaiak pedig már negyed óra után megszerezték a vezetést. Krčík ívelését követően Bartoš fejelt a vendégek kapujába. Csakhogy a Senica még a félidő vége előtt egyenlített: egy kezezést követően büntetőhöz jutottak a vendégek, Sukisa pedig 11 méterről nem hibázott. Sokáig 1:1-re állt a mérkőzés, de az újonc végül még az egy pontnak sem örülhetett – a 78. percben Halabrín lövése ugyan megpattant az egyik hazai védőn, de így is a kapuban kötött ki. A liptószentmiklósiaknak tehát várniuk kell az újabb pontokra, a Senica pedig továbbra is várakozáson felül teljesít idén.

A Ružomberok-Michalovce és a Trenčín-Sereď mérkőzést is szombaton rendezték, de ezek egyikén sem született gól. A pontosztozkodásnak vélhetően a vendég csapatok örülhetnek jobban.


A szombati eredmények:

MFK Tatran Liptovský Mikuláš – FK Senica 1:2 (1:1)

Gólszerzők: 15. Bartoš – 45. Mashike Sukisa (11-esből), 78. Halabrín

AS Trenčín – ŠKF Sereď 0:0

MFK Ružomberok – MFK Zemplín Michalovce 0:0


A pénteki eredmény:

FK Pohronie – FC DAC 1904 0:3 (0:2)

Gólszerzők: 15. Schäfer, 39. Dimun, 81. Sharani


A forduló további programja:

Augusztus 29. (vasárnap)

ŠK Slovan Bratislava – FC ViOn Zlaté Moravce (18:00)

FC Spartak Trnava – MŠK Žilina (20:00)


A bajnokság állása:

Góllövőlista:

Kadák (Trenčín) – 4 gól
Myslovič (Žilina) – 3 gól
Bartoš (L. Mikuláš) – 3 gól
Jambor (Žilina) – 3 gól
Ristovski (Trnava) – 3 gól
Sharani (DAC) – 3 gól

(tt)