Fortuna-szombat, 11. forduló: Tovább tart az újonc álomszezonja, hatgólos meccs Zsolnán

Három mérkőzést rendeztek szombaton a Fortuna Ligában, és mindegyiken legalább egyszer megrezdültek a hálók.

Fortuna-szombat, 11. forduló: Tovább tart az újonc álomszezonja, hatgólos meccs Zsolnán
Fotó: TASR

Továbbra is nyeretlen a Liptovský Mikuláš, amely Zsolnán vendégszerepelt. A hazaiak már a hetedik percben betaláltak Gidi révén, a 22. percben pedig Kaprálik növelte az előnyt. A félidő vége előtt úgy tűnt, hogy a veterán Jendrišek találatával szorosabbá teszik a találkozót a liptószentmiklósiak, ám a zsolnaiak szinte azonnal visszaállították a kétgólos különbséget. Sőt, a második félidő elején már 4:1 volt az állás. A vendégek erejéből már csak a szépítésre futotta a hajrában.

Újabb fontos győzelmet aratott a Podbrezová, amely Paraj és Kuzma találatával már az első félidőben kétgólos előnyre tett szert a Trenčín ellen. A vendégek a második játékrészben ugyan javítottak játékukon, a befejezéseknél viszont nem voltak hatékonyak, így sorozatban harmadik mérkőzésükön maradtak gólképtelenek.

Tabellaszomszédok találkoztak Aranyosmaróton, ahol a Michalovce vendégeskedett. A nagymihályiak már a 22. percben megszerezték a vezetést Jeřábek révén. A hazaiak a mérkőzés vége felé egyenlíthettek volna, ám Száraz kapus hárítani tudta Niarchos büntetőjét.


A szombati eredmények:

MŠK Žilina – MFK Tatran Liptovský Mikuláš 4:2 (3:1)

Gólszerzők: 7. Gidi, 22. Kaprálik, 38. Jambor, 57. Ďuriš – 37. Jendrišek, 88. Václavik

FK Železiarne Podbrezová – AS Trenčín 2:0 (2:0)

Gólszerzők: 7. Paraj, 33. Kuzma

FC ViOn Zlaté Moravce – MFK Zemplín Michalvoce 0:1 (0:1)

Gólszerző: 22. Jeřábek
 

A pénteki eredmény:

MFK Dukla Banská Bystrica – MFK Skalica 0:0


A forduló további programja:

Szeptember 18. (vasárnap)

FC Spartak Trnava – ŠK Slovan Bratislava (17:30)


A bajnokság állása:

Góllövőlista:

Krstović (DAC) – 6 gól
Polievka (B. Bystrica) – 5 gól
Ďuriš (Žilina) – 5 gól
Hrnčár (Slovan) – 5 gól
Myslovič (Žilina) – 4 gól
Regáli (Ružomberok) – 4 gól
Cobnan (Podbrezová) – 4 gól

(tt)