Fortuna-szombat, 1. forduló: Elkapta az újonc a címvédő Slovant

Három mérkőzést rendeztek szombaton a Fortuna Liga alapszakaszának 1. fordulójában.

Fortuna-szombat, 1. forduló: Elkapta az újonc a címvédő Slovant
Fotó: TASR

Vereséggel kezdte a bajnokságot a Slovan, amely az újonc Podbrezová otthonában vendégszerepelt. A hazaiak már a 16. percben megszerezték a vezetést, Ďatko a tizenhatos sarkáról mesterien a léc alá lőtt. A félidő előtt Ďatko újfent betalált, ám a VAR végül les miatt érvénytelenítette a találatot. Rögtön a fordulást követően mégis 2:0 állt az eredményjelzőn: Grendel szögletét követően Godál fejelt a pozsonyiak kapujába. A hajrában ugyan Holman büntetőjével feljött a Slovan egy gólra, de az egyenlítés már nem jött össze, így a Slovan vereséggel kezdte az új bajnoki idényt.

Magabiztos győzelmet aratott a Spartak Trnava, amely már az első percben vezetést szerzett a ViOn ellen. Ristovski lövését maga elé ütötte ki Lukáč kapus, Štefánik pedig időben eszmélt, és egy vendég védőt érintve a kapuba lőtt. A nagyszombatiak a második félidő elején is lecsaptak, Procházka passza után Ristovski talált a hálóba. Több találat már nem született, így a Spartak magabiztos győzelemmel indított.

Peter Hyballa döntetlennel kezdett a Trenčín kispadján, amely a Žilinát látta vendégül. Az egész mérkőzésen a hazaiak voltak aktívabbak, de helyzeteiket képtelenek voltak kihasználni, Belko kapus többször is játékban tartotta együttesét. A meccs végére a zsolnaiak több ígéretes helyzetet is kidolgoztak, Kukučka viszont Rusnák és Myslovič sanszánál is jó helyen volt.


A szombati eredmények:

FK Železiarne Podbrezová – ŠK Slovan Bratislava 2:1 (1:0)

Gólszerzők: 16. Ďatko, 48. Godál – 84. Holman (11-esből)  


FC Spartak Trnava – FC ViOn Zlaté Moravce 2:0 (1:0)

Gólszerzők: 1. Štefánik, 47. Ristovski


AS Trenčín – MŠK Žilina 0:0


A pénteki eredmény:

MFK Zemplín Michalovce – MFK Dukla Banská Bystrica 2:0 (0:0)

Gólszerzők: 54. Marcin (11-esből), 88. Žofčák (11-esből)


A forduló további programja:

Július 17. (vasárnap)

MFK Skalica – MFK Ružomberok (18:00)

FC DAC 1904 – MFK Tatran Liptovský Mikuláš (18:00)


(tt)