Fortuna Liga, rájátszás, 9. forduló: Nem számíthat sétagaloppra jubileumi meccsén a DAC

Utolsó idegenbeli mérkőzésére készül a DAC a Fortuna Liga idei kiírásában.

Fortuna Liga, rájátszás, 9. forduló: Nem számíthat sétagaloppra jubileumi meccsén a DAC
Fotó: Cséfalvay Á. András

A sárga-kékek számára nem sikerült túl jól az egy héttel ezelőtti Sereď elleni bajnoki, amelyen a dunaszerdahelyiek ünneplésre készültek a hazai közönség előtt, miután a csapat bebiztosította pozícióját a bajnokság második helyén, ezzel kvalifikálta magát az Európa Liga selejtezőjébe.

Már csak két forduló van hátra a bajnokságból, a DAC pedig hétvégén játssza utolsó idegenbeli mérkőzését az aktuális szezonban. Ellenfele az a Ružomberok lesz, amely a Žilina pechszériáját kihasználva feljött a harmadik helyre, és ötpontos előnyre tett szert közvetlen üldözőjével szemben. A rózsahegyiek számára tehát még nem lefutott a bajnokság, éppen ezért kemény mérkőzésre számíthat a DAC, amely 750. élvonalbeli találkozójára készül.

A két csapat összecsapása szoros eredményeket hozott a bajnokság alapszakaszában és a rájátszásban is. A MOL Arénában 2:2-es, valamint 1:1-es döntetlen született, míg idegenben a DAC győzni tudott 1:0-ra.

Peter Hyballa egy hete több változást is eszközölt az eddig megszokott kezdőcsapatban, és mint kiderült, nem igen jöttek be a húzásai. Kíváncsian várhatjuk, hogy ezúttal milyen felállásban küldi pályára csapatát, ad-e lehetőséget újfent azoknak a játékosoknak, akik ezidáig nem jutottak túl sok játékperchez:

A két csapat összecsapása a 2018/2019-es idény alapszakaszában és rájátszásában:

FC DAC 1904 – MFK Ružomberok 2:2

MFK Ružomberok – FC DAC 1904 0:1

FC DAC 1904 – MFK Ružomberok 1:1

A zsolnaiak a Sereď ellen lépnek pályára idegenben – amennyiben életben akarják tartani a kevés esélyüket a harmadik hely megszerzésére, mindenképp el kell hozniuk a három pontot.

A Slovan Nagymihályban vendégszerepel – a bajnokság meglepetéscsapata számára nem túl jó ómen, hogy a pozsonyiak egy hete hatgólos győzelemmel hangoltak a következő fordulóra.

Kiesési rangadót rendeznek Trencsénben, ahol az AS fogadja a sereghajtó Podbrezovát. Amennyiben a hazaiak győzni tudnak, biztossá válik, hogy idén a vasgyáriak esnek ki a bajnokságból.

Az osztályozós hely elől menekülő ViOn Szenicén vendégszerepel, és a jelek szerint nem számíthat túl sok jóra: a Senica sorozatban hat győztes bajnokin van túl. A nagyszombatiak Nyitrán vendégszerepelnek – a két csapat formáját látva elmondható, hogy háromesélyes mérkőzésre van kilátás.


A rájátszás 9. fordulójának műsora:

Felsőház

Május 18. (szombat)

MFK Zemplín Michalovce – ŠK Slovan Bratislava (17:00)

ŠKF Iclinic Sereď – MŠK Žilina (17:00)

MFK Ružomberok – FC DAC 1904 (17:00)


Alsóház

Május 18. (szombat)

FC Nitra – FC Spartak Trnava (17:00)

AS Trenčín – FK Železiarne Podbrezová (17:00)

FK Senica – FC ViOn Zlaté Moravce (17:00)

 

A bajnokság állása:

Felsőház

Alsóház

(tt)