Fortuna Liga, rájátszás, 8. forduló: Az újonc ellen állíthat fel klubrekordot a DAC

A DAC számára már nincs tétje az utolsó három bajnoki mérkőzésnek, így szombaton anélkül léphetnek pályára, hogy a játékosokra nyomás nehezedne.

Fortuna Liga, rájátszás, 8. forduló: Az újonc ellen állíthat fel klubrekordot a DAC
Fotó: Paraméter

Azzal, hogy a DAC egy hete győzelmet aratott a zsolnaiak otthonában, biztossá vált, hogy a bajnokságot a második helyen zárja, ami a klub történetében a csapat legjobb helyezése. Emellett az sem elhanyagolandó tény, hogy a sárga-kékek újfent indulhatnak az Európa Liga selejtezőjében.

Bár a dunaszerdahelyieknek már nincs izgulnivalójuk, a bajnokság más csapatok számára még nem lefutott, így a hátralévő mérkőzéseken sem számíthatnak sétagaloppra a sárga-kékek. Kíváncsian várhatjuk, hogy Peter Hyballának sikerül-e a továbbiakban is kellően motiválni a játékosokat, ugyanis ellenkező esetben a DAC is a Slovan sorsára juthat, amely a bajnoki cím bebiztosítása óta három meccsen két vereséget is szenvedett. A DAC ötmeccses győzelmi szériát húz, és ha szombaton hatodszorra is megszerzi a három pontot, azzal új klubrekordot állít fel.

Szombaton az a Sereď látogat a MOL Arénába, amellyel a sárga-kékek az idei szezonban már háromszor találkoztak és mindannyiszor legyőzték úgy, hogy még gólt sem kaptak. Az alapszakaszban 5:0-ás hazai győzelem született Dunaszerdahelyen egy esőáztatta mérkőzésen, a visszavágón pedig egy 90. percben szerzett Šatka-góllal hozták el a három pontot a sárga-kékek. A rájátszásban egy hónapja találkozott a két csapat, Hyballa legénysége pedig újfent öt góllal tömte ki a szeredieket ideiglenes otthonukban, Nyitrán.

Peter Hyballa vezetőedző az előző mérkőzéseken rendre hű maradt bevált kezdőcsapatához, csupán az előző fordulóban kellett változtatnia, ugyanis Koné eltiltás miatt nem léphetett pályára. Az utolsó bajnokik viszont lehetőséget adhatnak az edző számára, hogy újabb formációkat és játékosokat próbáljon ki, és kellően felkészítse csapatát az Európa Liga-selejtezőre.

A két csapat összecsapásai a 2018/2019-es idény alapszakaszában és rájátszásában:

FC DAC 1904 – ŠKF Sereď 5:0

ŠKF Sereď – FC DAC 1904 0:1

ŠKF Sereď – FC DAC 1904 0:5

Rendkívül nehéz helyzetben van az öt bajnoki óta nyeretlen Žilina, amely nem elég, hogy elveszítette a Spartak Trnavával szemben a Slovnaft Cup döntőjét, de egy hete még a harmadik helyről is lecsúszott. A sárga-zöldeknek mindenképp győzniük kell, ha nem akarják veszni hagyni a dobogó legalsó fokát, ehhez azonban a Slovan otthonában kell erőn felüli teljesítményt mutatniuk.

A harmadik helyen álló rózsahegyieknek viszont kedvez a sorsolás: ha szombaton győznek Nagymihályban (ami nem tűnik lehetetlen feladatnak), a zsolnaiak pedig nem győznek Pozsonyban, kényelmes előnyre tehetnek szert a bajnokság utolsó két fordulója előtt.

Nincs irigylésre méltó helyzetben a Podbrezová, amely sereghajtóként látogat a nagyszombatiak otthonába. Bár az utóbbi időben a Spartak sem mutat meggyőző teljesítményt, a tavalyi bajnok minden bizonnyal nem szeretne közelebb kerülni a kiesőzónához.

A poraiból feltámadó Senica Nyitrán folytatná remek sorozatát (utóbbi öt bajnokiját megnyerte), a trencséniek pedig közvetlen tabellaszomszédjuk, a ViOn otthonában menekülnének az osztályozós helyről.


A rájátszás 8. fordulójának műsora:

Felsőház

Május 11. (szombat)

ŠK Slovan Bratislava – MŠK Žilina (15:00)

MFK Zemplín Michalovce – MFK Ružomberok (17:00)

FC DAC 1904 – ŠKF Iclinic Sereď (17:00)


Alsóház

Május 11. (szombat)

FC ViOn Zlaté Moravce – AS Trenčín (17:00)

FC Nitra – FK Senica (17:00)

FC Spartak Trnava – FK Železiarne Podbrezová (17:00)

 

A bajnokság állása:

Felsőház:

Alsóház:

(tt)