Fortuna Liga, rájátszás, 7. forduló: Egy győzelemre a DAC a történelmi bajnoki sikertől

A múlt heti Slovan elleni rangadót követően a DAC újfent kellemetlen ellenféllel néz szembe.

Fortuna Liga, rájátszás, 7. forduló: Egy győzelemre a DAC a történelmi bajnoki sikertől
Fotó: Cséfalvay Á. András

Azzal, hogy a sárga-kékek az előző fordulóban legyőzték a listavezető és már bajnok Slovant, a zsolnaiak pedig vereséget szenvedtek Nagymihályban, a két csapat között 9 pontra nőtt a különbség. Ez annyit jelent, hogy ha a DAC hétvégén győz Zsolnán, akkor behozhatatlan előnyre tesz szert és megszerzi a klubtörténelem legjobb bajnoki helyezését, a második helyet. Döntetlen esetén megmarad a két csapat között a 9 pontnyi különbség, a sárga-kékeknek pedig utolsó három meccsükön elég egy pontot szerezniük a második hely bebiztosításához.

Az MŠK Žilina a rájátszást a második helyen kezdte meg, azóta viszont kemény mélyrepülést láthatunk tőle: a csapat öt bajnoki óta nyeretlen, egy hete pedig sorozatban negyedik vereségét szenvedte el. A formánkívüliség mellett szintén a DAC malmára hajtja a vizet, hogy a sárga-kékekhez képest a zsolnaiak kevésbé lesznek kipihentek a vasárnapi bajnokira, ugyanis szerdán hosszabbításba, majd büntetőpárbajba torkolló kupadöntőt játszottak a nagyszombatiakkal.

A DAC nem őriz kellemetlen emlékeket a zsolnaiakról: a sárga-kékek utoljára 2016 októberében kaptak ki a Žilinától (0:6), az azt követő nyolc mérkőzésen viszont négy DAC-győzelem és négy döntetlen született.

Az aktuális bajnokság alapszakaszában a két csapat oda-vissza döntetlenezett egymással, Dunaszerdahelyen nem láthattak gólt a nézők, Zsolnán viszont négy is született (2:2). A rájátszásban április 6-án találkozott egymással a két együttes Dunaszerdahelyen, a hazaiak pedig Ronan góljával megszerezték a győzelmet. A zsolnaiak aznap hadilábon álltak a góllövéssel: vagy Jedlička védett óriási bravúrokkal, vagy a felső léc volt jó helyen (Mihalik büntetőjénél). Azzal a DAC-győzelemmel kezdődött el a dunaszerdahelyiek sikersorozata és a zsolnaiak mélyrepülése.

Peter Hyballa ezúttal nem küldheti pályára ugyanazt a kezdőcsapatot, amit már az elmúlt hetekben megszokhattunk, ugyanis a Slovan ellen többször is hibázó, majd piros lapot kapó Souleymane Koné eltiltását tölti. Helyette minden bizonnyal Ľubomír Šatka kap majd lehetőséget a kezdőben.

A két csapat összecsapásai a 2018/2019-es idény alapszakaszában és rájátszásában:

FC DAC 1904 – MŠK Žilina 0:0

MŠK Žilina – FC DAC 1904 2:2

FC DAC 1904 - MŠK Žilina 1:0

A zsolnaiak tehát nincsenek könnyű helyzetben, sőt, ha az eredmények úgy alakulnak, akkor a hétvégi fordulót követően akár a harmadik helyről is lecsúszhatnak – ehhez azonban az kell, hogy a Ružomberok hazai pályán két vállra fektesse a motiválatlan Slovant.

Az újonc Sereď a Michalovcét fogadja – a két csapat nincs abban a helyzetben, hogy beleszóljon a dobogóért folyó küzdelmekbe.

A Spartak Trnava kupagyőzelmével már biztosan indulhat az Európa Liga selejtezőjében, de a bajnokság hátralévő részére így sem dőlhetnek hátra: hiába állnak 31 ponttal az alsóház élén, tehát a 7. helyen, csupán hat pontra vannak a sereghajtó aranyosmarótiaktól. A Spartak ezúttal a vérszemet kapó Senica otthonába látogat, amely két héttel ezelőtt már elhozta a három pontot Nagyszombatból.

A kiesőhely felé sodródó AS Trenčín azt a Nitrát fogadja, amely idén még nem tudott mérkőzést nyerni: 10 bajnokiján hétszer döntetlenezett, háromszor pedig vereséget szenvedett.

A szintén nyerési gondokkal küszködő Podbrezová a sereghajtó aranyosmarótiakat fogadja – látva a ViOn utóbbi időben produkált éledezését nem lennénk meglepve, ha a fordulót követően már a vasgyáriak állnának a kiesést jelentő 12. helyen.


A rájátszás 7. fordulójának műsora:

Felsőház

Május 4. (szombat)

ŠKF Iclinic Sereď – MFK Zemplín Michalovce (17:00)

Május 5. (vasárnap)

MFK Ružomberok – ŠK Slovan Bratislava (15:00)

MŠK Žilina – FC DAC 1904 (17:00)


Alsóház

Május 4. (szombat)

AS Trenčín – FC Nitra (17:00)

FK Železiarne Podbrezová – FC ViOn Zlaté Moravce (17:00)

FK Senica – FC Spartak Trnava (17:00)

 

A bajnokság állása:

Felsőház

Alsóház

(tt)