Fortuna Liga, rájátszás, 6. forduló: Újdonsült bajnokot vert a DAC, süllyed a Žilina

A hétvégén örökrangadót rendeztek a dunaszerdahelyi MOL Arénában, ahol bizony izgalomból nem volt hiány.

Fortuna Liga, rájátszás, 6. forduló: Újdonsült bajnokot vert a DAC, süllyed a Žilina
Fotó: Cséfalvay Á. András

Szombaton az a Slovan Bratislava látogatott Dunaszerdahelyre, amely két fordulóval ezelőtt már bebiztosította bajnoki címét. Benne volt a pakliban, hogy a pozsonyiak már nem lesznek annyira motiváltak a bajnokság hátralévő részében, viszont nem titkolt szándékuk volt, hogy veretlenül végezzenek a tabella élén.

Peter Hyballa ezúttal is a jól megszokott összeállításban küldte pályára csapatát, és mint később kiderült, újfent bejött a húzása...

Óriási Slovan-helyzettel kezdődött a mérkőzés: Šporart teljesen tisztán találták meg a DAC tizenhatosán belül és sikerült is elcsavarnia a labdát Jedlička mellett, a játékszer viszont a kapufán csattant. Ezt követően kissé leült a mérkőzés, jól láthatóan mindkét csapat elsősorban arra törekedett, hogy ne kapjon gólt. A 16. percben újabb ordító Slovan-helyzet maradt ki: Čavrič elhozta a labdát az elcsúszó Koné mellett, majd a túloldalon érkező Moha elé tálalt, ő azonban közvetlen közelről nem tudott betalálni. Az első játékrész végén Moha újabb helyzetet hagyott ki, és mivel a hazaiak sem tudták komolyabban veszélyeztetni Greif kapuját, a csapatok gólnélküli döntetlennel vonultak szünetre.

A második félidőre viszont jócskán felpörögtek az események: az 54. percben Vida Máté passzolt a büntetőpont környékén érkező Divkovič felé, a labda megpattant a sarkán és így jutott el a második vonalban érkező Vida Kristopher elé, aki közelről nem hibázott. Öt perccel a gólt követően óriási esélyt kapott a Slovan az egyenlítésre: Jedlička egy lövést pontosan Dražič elé ütött ki, aki Koné mellett elesett a tizenhatoson belül. A játékvezető a büntetőpontra mutatott és kiállította a hazaiak védőjét. A gólkirályi címre pályázó Andraž Šporar büntetőjét viszont Jedlička hárítani tudta. Egy perccel később már a másik oldalon forrtak az indulatok, Bajrič fejbe rúgta Vida Kristophert, de a Slovan védője megúszta sárga lappal. Az emberhátrány ellenére a DAC végig bátran futballozott és szervezetten védekezett, amikor pedig már a védők is verve voltak, a Slovan játékosai elügyetlenkedték a helyzeteket. A pozsonyiak képtelen voltak kihasználni a több mint félórás emberelőnyt, így a mérkőzés a hazaiak győzelmével ért véget.

„Mi akartunk azok lenni, akik megverik a Slovant, és ez sikerült is, úgyhogy nagyon boldogok vagyunk. A gól után tartani akartuk az eredményt, de nem volt egyszerű dolgunk tíz emberrel. Eléggé megfuttattak minket, de megoldottuk és úgy érzem, hogy nagyon jól működött a csapat: az összes támadó védekezett is, az összes védőnk támadott is, segítettük egymást folyamatosan. Miután Jedla megfogta a büntetőt, onnantól kezdve éreztük, hogy ezt a meccset nem veszíthetjük el“

– nyilatkozta Vida Kristopher a mérkőzést követően, majd hozzátette: örül, hogy sikerült megszereznie idénybeli tizedik találatát.

Kalmár Zsoltot a félidőben lecserélte Peter Hyballa, így ő a kispadról izgulta végig a második játékrészt. „Küzdöttünk tíz emberrel is és lehetőségeink is voltak. A padon is izgultunk az utolsó percekig, hogy meglegyen a győzelem. A Slovan egy nagyon jó csapat, senki sem tudta eddig megverni őket a szezonban, nekünk viszont sikerült, és ez nagy öröm számunkra” – mondta a mérkőzés után Kalmár.

A Slovan tehát nem nyeri meg veretlenül a bajnokságot, a DAC viszont győzelmével rendkívül fontos három pontot szerzett, ugyanis a harmadik helyen tanyázó Žilina újfent vereséget szenvedett, így a két csapat közti különbség négy fordulóval a bajnokság vége előtt immár kilenc pontra nőtt.

A mérkőzés: FC DAC 1904 - ŠK Slovan Bratislava 1:0

Valami nincs rendben a zsolnaiakkal. A sárga-zöldek sorozatban negyedik bajnokijukat veszítették el, ezúttal Nagymihályban maradtak alul. A hazaiak már az első félidőben 2:0-ra vezettek, de Tounkara kiállítása esélyt adott a vendégeknek a feltámadásra. A Žilina erejéből viszont már csak a szépítésre futotta.

A zsolnaiak alaposan eltávolodtak a második helytől, de már harmadik pozíciójuk is veszélyben forog, miután a Ružomberok hazai pályán legyőzte az újonc Sereďet, ezzel 1 pontra megközelítette riválisát. Kostadinov már az első félidőben megszerezte a mérkőzés egyetlen találatát.

Zajlik az élet az alsóházban! Pénteken a bajnokságban kilenc mérkőzés óta nyeretlen nyitraiak a nyolc mérkőzés óta nyeretlen Podbrezovát fogadták. Rossz sorozatát egy csapat sem tudta megszakítani, a meccs 2:2-es döntetlennel ért véget.

Nem sokon múlt, hogy a nagyszombatiak elhozzák a három pontot Aranyosmarótról. A vendégek a 77. percben szerezték meg a vezetést Yilmaz révén, de nem sokkal később Ďubek büntetőből egyenlíteni tudott. Az egy pont igazából egyik csapatnak sem segített sokat, a ViOn továbbra is maradt a sereghajtó pozíciójában.

Beindult a Senica szekere, amely ezúttal a gyengécske AS Trenčínt gázolta el 4:0-ra. A szeniceiek sorozatban negyedik győzelmüket aratták, ezeken a mérkőzéseken pedig összesen 12 gólt szereztek. A Senica győzelmének köszönhetően egészen a 9. helyre ugrott fel, osztályozós helyre taszítva ezzel a Podbrezovát.


Eredmények:

Felsőház

FC DAC 1904 – ŠK Slovan Bratislava 1:0 (0:0)

gólszerző: 54. K. Vida

MFK Zemplín Michalovce – MŠK Žilina 2:1 (2:0)

gólszerzők: 27. Tounkara, 34. Žofčák – 76. Tomič

MFK Ružomberok – ŠKF Iclinic Sereď 1:0 (1:0)

gólszerző: 20. Kostadinov
 

Alsóház

FC Nitra – FK Železiarne Podbrezová 2:2 (2:2)

gólszerzők: 24. Vestenický, 43. Fábry – 17. Leško, 20. Breznaník

FK Senica – AS Trenčín 4:0 (1:0)

gólszerzők: 12. Castaňeda, 67. Tesija, 90. Ramírez, 90+4. Petshi

FC ViOn Zlaté Moravce – FC Spartak Trnava 1:1 (0:0)

gólszerzők: 86. Ďubek – 76. Ku. Yilmaz

 

A bajnokság állása:

Felsőház

Alsóház

(tt)