Fortuna Liga, rájátszás, 4. forduló: Pofozógépből mumus – közönségszórakoztató játékra készül a DAC

A válogatott szünet után a negyedik fordulóval folytatódik a Fortuna Liga rájátszása, amelyben a DAC hazai pályán fogadja a Sereď együttesét.

Fortuna Liga, rájátszás, 4. forduló: Pofozógépből mumus – közönségszórakoztató játékra készül a DAC
Fotó: Cséfalvay Á. András

Ahogy közeledik a bajnokság vége, egyre csökkennek a DAC dobogós esélyei. A sárga-kékek a rájátszás három fordulója alatt mindössze két pontot tudtak összekaparni, miközben 22 pontra vannak a listavezető Slovantól, kilencre a második Spartaktól és nyolcra a harmadik Ružomberoktól. De a negyedik helyen sem érezhetik magukat biztonságban, ugyanis a hatodik Žilina hat, az ötödik Sereď pedig mindössze két ponttal van lemaradva mögöttük.

A DAC hétvégén közvetlen üldözőjét, a Sereďet fogadja. A szerediek remekül kezdték a 2022-es évet: négy felkészülési mérkőzésükből hármat megnyertek, majd az alapszakaszt is három győzelemmel zárták, ezzel pedig biztosították helyüket a felsőházban. A rájátszást a Spartak idegenbeli legyőzésével kezdték, majd jött egy 1:1-es döntetlen a Žilina ellen. Menetelésük legutóbb a Slovan ellen ért véget – ugyan még vezettek is Pozsonyban, végül a favorit belelendült és meg sem állt öt gólig.

A sárga-kékek kellemes és bizony fájdalmas emlékeket is őriznek soros ellenfelükről. Amióta a szerediek a Fortuna Ligában játszanak, a DAC egyszer 6:0-ra, kétszer pedig 5:0-ra is le tudta győzni, ugyanakkor a Sereď is okozott meglepetéseket: tíz egymás elleni bajnokijukból ötöt meg tudott nyerni, ráadásul ezek közül kettőt Dunaszerdahelyen. A DAC az idei szezon alapszakaszában mindkét mérkőzését elveszítette a Sereď ellen, összességében pedig utóbbi három mérkőzésén maradt alul vele szemben, így mondhatni a szerediek pofozógépből mumussá váltak a sárga-kékek számára.

„Nehéz találkozó vár ránk egy jó ellenféllel szemben, amelytől ősszel vereséget szenvedtünk odahaza. A nézők egy jó meccsre számíthatnak, mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a MOL Arénában közönségszórakoztató teljesítményt nyújtsunk és otthon tartsuk a három pontot. Ami a gólokat illeti, beszéljen helyettem inkább a szombati teljesítményem”

– idézi a DAC hivatalos oldala Nikola Krstovićot, a csapat montenegrói támadóját, aki az elmúlt napokban bemutatkozhatott hazája felnőttválogatottjában.

Joao Janeiro vezetőedző az elmúlt időben többször is variált a kezdőcsapaton, a hétvégén pedig újfent kénytelen lesz változásokat eszközölni, ugyanis a csapat portugál kapusa, Ricardo Ferreira, valamint magyar támadója, Hahn János is sérülés miatt hetekre kidőlt.

A két csapat egymás elleni mérkőzései a 2021/22-es szezonban:

ŠKF Sereď – FC DAC 1904 1:0

FC DAC 1904 – ŠKF Sereď 1:3

A forduló pénteken a Žilina-Ružomberok összecsapással kezdődik, a találkozó pedig inkább a vendégek számára bír nagyobb téttel. A zsolnaiak fényévekre vannak a dobogó legalsó fokától, a rózsahegyiek viszont még harcban vannak az ezüstéremért, az eredmények számukra kedvező alakulása esetén pedig akár a második helyen is zárhatják az aktuális fordulót.

Ehhez viszont lesz egy-két szava a Spartak Trnavának is, amely a listavezető Slovant fogadja. Bár a nagyszombatiak rettentő rossz tavaszt produkálnak (hat bajnokin öt döntetlen, egy vereség), mégsem szabad leírni őket, mert egy olyan ellenfél ellen, mint a Slovan, garantáltan harapni fognak. A pozsonyiak kényelmes előnyből várják a hétvégi fordulót, lényegében már csak idő kérdése, hogy mikor biztosítják be újabb bajnoki címüket, így még akár egy pontvesztés is bőven beleférne nekik.

Legutóbb az alsóházban a Trenčín felállhatott a hetedik helyre, pozícióját pedig most az újonc Liptovský Mikuláš vendégeként őrizné meg. Nagy a harc az alsó hatos első helyéért, ugyanis a 10. pozíción álló liptóiak mellett a nagymihályiak és a senicaiak is lőtávolságon belül vannak. Közülük ezúttal a Michalovcénak van könnyebb dolga, ugyanis a reménytelenül utolsó Pohroniét fogadja, míg a Senica az utolsó előtti Zlaté Moravce otthonába látogat.


A rájátszás 4. fordulójának programja:

Felsőház:

Április 1. (péntek)

MŠK Žilina – MFK Ružomberok (17:00)


Április 2. (szombat)

FC DAC 1904 – ŠKF Sereď (18:00)


Április 3. (vasárnap)

FC Spartak Trnava – ŠK Slovan Bratislava (17:00)


Alsóház:

Április 2. (szombat)

MFK Tatran Liptovský Mikuláš – AS Trenčín (16:00)

MFK Zemplín Michalovce – FK Pohronie (18:00)

FC ViOn Zlaté Moravce – FK Senica (18:00)


A bajnokság állása:

Felsőház:

Alsóház:

Góllövőlista:

Kadák (Trenčín) – 11 gól
Henty (Slovan) – 9 gól
Ristovski (Trnava) – 8 gól
Azango (Trenčín) – 7 gól
Zmrhal (Slovan) – 7 gól
Regáli (Ružomberok) – 7 gól
Weiss (Slovan) – 7 gól
Sukisa (Žilina) – 7 gól

(tt)