Fortuna Liga, rájátszás, 4. forduló: A DAC nagy lehetősége a második hely visszaszerzésére

A dunaszerdahelyi sárga-kékek idegenben, az újonc Sereď ellen mérkőznek a nyitrai stadionban a bajnokság rájátszásának 4. fordulójában.

Fortuna Liga, rájátszás, 4. forduló: A DAC nagy lehetősége a második hely visszaszerzésére
Fotó: Paraméter

A DAC egy héttel ezelőtt kulcsfontosságú győzelmet aratott Dunaszerdahelyen a zsolnaiakkal szemben, hiszen így a tabellán pontszámban beérte közvetlen riválisát. Ezúttal bár papíron gyengébb ellenfélhez látogatnak a sárga-kékek, egy esetleges győzelemmel – és a többi eredmény kedvező alakulásának köszönhetően – visszavehetnék a második pozíciójukat, amelyről az alapszakasz utolsó fordulóját követően csúsztak le.

A dunaszerdahelyiek ezúttal azzal a Sereď-gyel játszanak, amely bár bravúros bajnokveréssel zárta az alapszakaszt – és harcolta ki a hatodik helyet –, a rájátszás mindhárom mérkőzését elveszítette. Ami még kiábrándítóbb az újonc szempontjából, hogy ezeken a bajnokikon csupán egy gólt tudtak szerezni, miközben hetet kaptak.

A sárga-kékek nem őriznek rossz emlékeket az alapszakaszban vívott bajnokikról a szerediek ellen. A MOL Arénában rendezett szeptemberi mérkőzés két szempontból is emlékezetes marad: egyrészt olyan felhőszakadás érkezett Dunaszerdahelyre, hogy abból nemcsak a labdarúgók, hanem a nézőtér felső soraiban ülők is kaptak bőven. A játékra viszont nem lehetett panasz, a hazaiak öt góllal tömték ki a szeredieket. A december elején rendezett szeredi visszavágó viszont már szorosabb mérkőzést hozott. Végül a DAC-nak sikerült megszereznie a győzelmet, Ľubomír Šatka a 90. percben talált be a hazaiak kapujába, ezzel eldöntve a három pont sorsát.

Egyelőre kérdéses, hogy az izomsérüléséből lábadozó Ľubomír Šatka bevethető állapotba kerül-e a mérkőzés idejére, az azonban biztos, hogy Maksym Tretiakovot nélkülöznie kell Peter Hyballa vezetőedzőnek. Az ukrán játékos az egyik edzésen sérült meg, a vizsgálatok részleges szakadást állapítottak meg az elülső combizmában. Előreláthatólag három hét múlva térhet vissza a pályára. Az eltiltását letöltő Christián Herc viszont újfent a csapat rendelkezésére áll.

Nem lesz ott a csapattal Cesar Blackman, akinek az édesapja fegyveres támadás áldozata lett. A klub engedélyt adott a 21 éves védőnek, hogy hazautazzon a családjához.

A két csapat összecsapásai a 2018/2019-es idény alapszakaszában:

FC DAC 1904 – ŠKF Sereď 5:0

ŠKF Sereď – FC DAC 1904 0:1

Annak köszönhetően, hogy a DAC egy hete legyőzte a Žilinát, a Slovan pedig átgázolt a Michalovcén, a pozsonyiak már a hétvégi fordulóban bebiztosíthatják bajnoki elsőségüket. Hogy ez megtörténjen, a Slovannak nyernie kell Zsolnán. Bár a zsolnaiak masszív ellenfélnek számítanak, nem elképzelhetetlen a vendéggyőzelem – elég alapul venni a két csapat alapszakaszbeli mérkőzéseit (Zsolnán 1:0-ra, Pozsonyban pedig 5:2-re győzött a listavezető).

Rózsahegyen vendégszerepel a Michalovce, amely egyelőre adós a bajnokság alapszakaszának végén mutatott meggyőző teljesítménnyel. A dobogóra pályázó Ružomberok a győzelmen kívül más eredménnyel valószínűleg nem lenne elégedett.

A poraiból feltámadó ViOn Trencsénben menekülne tovább a kiesőzóna közeléből. Az aranyosmarótiak és a trencséniek elmúlt hetekben látott teljesítményét figyelembe véve nem is tűnik elképzelhetetlennek a vendéggyőzelem.

Bár a Senica utóbbi két bajnokiján négy pontot szerzett, mégsem tudott ellépni a sereghajtó pozíciójából. Ezúttal azt a Nitrát fogadja, amely utóbbi négy bajnoki mérkőzésén mindannyiszor döntetlenezett. A botladozó címvédő Spartak Trnava Podbrezovára látogat. Korábban még egyértelműen a nagyszombatiakat tartottuk volna a mérkőzés esélyesének, a jelenlegi helyzetet tekintve viszont egy esetleges hazai győzelmen sem lepődnénk meg.

 

A rájátszás 4. fordulójának műsora:

Felsőház

Április 13. (szombat)

ŠKF Iclinci Sereď – FC DAC 1904 (15:00)

MFK Ružomberok – MFK Zemplín Michalovce (15:30)

Április 14. (vasárnap)

MŠK Žilina – ŠK Slovan Bratislava (15:00)
 

Alsóház

Április 13. (szombat)

AS Trenčín – FC ViOn Zlaté Moravce (17:00)

FK Senica – FC Nitra (17:00)

FK Železiarne Podbrezová – FC Spartak Trnava (17:00)

 

A bajnokság állása:

Felsőház

Alsóház

(tt)