Fortuna Liga, rájátszás, 3. forduló: Ellenfele gyenge pontjait kihasználva gyűjtené be a DAC a három pontot Zsolnán

A rájátszás harmadik fordulójával folytatódik hétvégén a Fortuna Liga, amelyben a DAC a Žilina otthonába látogat.

Fortuna Liga, rájátszás, 3. forduló: Ellenfele gyenge pontjait kihasználva gyűjtené be a DAC a három pontot Zsolnán
Fotó: Cséfalvay Á. András

Továbbra sem jön ki a lépés a DAC-nak tavasszal, amely a megszerezhető 15 pontból csupán 5-öt tudott begyűjteni. Legutóbb nem sok hiányzott, hogy újfent győzelemnek örülhessenek a szurkolók, hiszen a sárga-kékek több mint egy félidőn át vezettek a nagy rivális Spartak Trnava ellen, de a vendégek végül az utolsó támadásukból betaláltak, ezzel döntetlenre mentve a mérkőzést.

A dunaszerdahelyiek idei egyetlen győzelmüket épp soros ellenfelük, a Žilina ellen aratták az alapszakasz utolsó fordulójában. Joao Janeiro legénysége Krstović mesterhármasával tartotta otthon a három pontot, a vendégek erejéből csak a szépítésre futotta Rusnák révén. A két csapat egymás elleni őszi találkozójából is a sárga-kékek jöttek ki jobban, akkor Lamkel Zé és Kružliak találatával tudott győzni a DAC Zsolnán.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy egy kemény találkozó vár ránk a hétvégén Zsolnán, ahol műfüves borítású pályán kell futballoznunk, ami más, mint a természetes fű. Viszont szükségünk van a három pontra, ezért dolgozunk az egész hét folyamán. Közös erőfeszítésekkel elérhetjük a céljainkat. Szeretnek látványosan futballozni, sokat van náluk a labda. Nem az erősségeikre, hanem a gyenge pontjaikra kell összpontosítanunk a győzelem érdekében. Sokat és keményen edzettünk a hét folyamán – remélhetőleg ez szombaton a három pont formájában is megmutatkozik. Nehéz összecsapásra számítok, hiszen a rájátszásban nincsenek könnyű ellenfelek, Szlovákia hat legjobb csapata küzd egymás ellen a pontokért. Kemény küzdelmet várok, de bízom a három pont megszerzésében“

– idézi a DAC hivatalos oldala a csapat portugál védőjét, Alex Pintót.

Ha a DAC-ra azt mondjuk, hogy nincs jó formában, akkor ez az északi ellenfelére is igaz. A tavaszt a Ružomberok elleni 1:5-tel kezdte, és csak az alapszakasz utolsó előtti fordulójában a Michalovce legyőzésével biztosította helyét a felsőházban. Azóta kikapott a DAC-tól, majd egy fordulatos mérkőzésen a Slovantól is, legutóbb pedig csak egy kínkeserves döntetlent játszott a Sereď vendégeként. Mivel a Žilina fényévekre áll az automatikus kupaszereplést jelentő harmadik helytől, minden reményét a Slovnaft Cupba fektette, annak negyeddöntőjében viszont szerdán büntetőkkel alulmaradt a Spartak Trnavával szemben. A sosonok (a jelenlegi állás szerint pedig a dunaszerdahelyiek is) már csak abban bízhatnak, hogy a bajnokság első három helyezettje közül valamelyik csapat nyeri meg a szlovák kupát (az elődöntőben Trenčín-Slovan és Trnava-Senica találkozókat rendeznek), így a rájátszásban még megküzdhetnének az utolsó EKL-selejtezős helyért.

A két csapat egymás elleni mérkőzései a 2021/22-es szezonban:

MŠK Žilina – FC DAC 1904 0:2

FC DAC 1904 – MŠK Žilina 3:1

A hétvége rangadóját Rózsahegyen rendezik, ahol a Spartak Trnava vendégszerepel. A Ružomberok lehengerlő formában van, legutóbb a Slovan otthonában egy utolsó perces góllal mentett pontot, a Spartak viszont tavasszal még nem tudott győzni, eddigi öt bajnokiján egy vereség mellett négy döntetlen született. A második hely szempontjából sorsdöntő lehet a két együttes összecsapása.

Sokan azt gondolhatják, hogy a Slovanra ezúttal egy lazább hétvége vár, de ha megnézzük, hogy soros ellenfele, a Sereď tavasszal ötmeccses veretlenségi szériát húz (négy győzelem és egy döntetlen), akkor egyből változik az összkép. Természetesen nem túl valószínű, hogy a pozsonyiak hazai pályán kiengedik kezükből a mérkőzést, de a szerediek szombaton csak meglepetést okozhatnak.

Az alsóházban a Trenčín és a Senica vív közvetlen csatát a hetedik helyért, a Zlaté Moravcének pedig lassan el kell kezdenie pontokat gyűjteni, ha a szezon végén nem szeretne osztályozót játszani a kiesés ellen. Ehhez viszont aktuális ellenfelének, a Michalovcének is lesz egy-két szava. A reménytelenül utolsó Pohronie már csak a csodában bízhat, vendége, az újonc Liptovský Mikuláš viszont még a hetedik helyért folyó harcba is beleszólhat.


A rájátszás 3. fordulójának programja:

Felsőház:

Március 19. (szombat)

MŠK Žilina – FC DAC 1904 (13:00)

ŠK Slovan Bratislava – ŠKF Sereď (15:00)


Március 20. (vasárnap)

MFK Ružomberok – FC Spartak Trnava (17:00)


Alsóház:

Március 19. (szombat)

AS Trenčín – FK Senica (15:00)

MFK Zemplín Michalovce – FC ViOn Zlaté Moravce (15:00)

FK Pohronie – MFK Tatran Liptovský Mikuláš (15:00)


A bajnokság állása:

Felsőház:

Alsóház:

Góllövőlista:

Kadák (Trenčín) – 10 gól
Henty (Slovan) – 9 gól
Ristovski (Trnava) – 8 gól
Zmrhal (Slovan) – 7 gól
Regáli (Ružomberok) – 7 gól
Weiss (Slovan) – 7 gól
Sukisa (Žilina) – 7 gól

(tt)