Fortuna Liga, rájátszás, 3. forduló: Égetően fontos győzelem a MOL Arénában, gálázott a Slovan

A DAC újfent őszi harapós formáját idézte a MOL Arénában, viszont a mérkőzés embere egyértelműen a kapuban keresendő...

Fortuna Liga, rájátszás, 3. forduló: Égetően fontos győzelem a MOL Arénában, gálázott a Slovan
Fotók: Cséfalvay Á. András – további fotókért kattints!

Az elmúlt időben nyújtott teljesítményt látva nem számíthatott sétagaloppra a Hyballa-legénység. Az emberhátrányban játszó rózsahegyiek ellen csak egy döntetlent tudtak kicsikarni hazai pályán, a Slovan ellen viszont örülhetnek, hogy megúszták három kapott góllal (ehhez persze kellett Herc korai kiállítása is). Ehhez képest a zsolnaiak a rájátszásban négyet rámoltak be a nagymihályiaknak, a Ružomberok elleni idegenbeli győzelem pedig csak egy hajrában bekapott szerencsétlen öngólon úszott el.

Peter Hyballa ezúttal sem számíthatott minden alapemberére: Vida Kristopher ugyan újfent bevethető állapotba került, viszont Ľubomír Šatka sérülés, Christián Herc pedig eltiltás miatt nem léphetett pályára. Hyballa így a múlt heti 4-4-2-es felállás helyett 4-3-3-as formációban küldte pályára csapatát, és Čmelíket is nevezte a kezdőbe.

Már a kezdő sípszót követően nagy iramot diktáltak a csapatok. Nem kellett sokat várni az első helyzetre: a 6. percben Škvarkát ugratták ki a leshatáron, szinte egy az egyben tört kapura, de a labdát végül az elvetődő Jedličkába lőtte. Nem sokkal később a hazaiak is próbálkoztak góllövéssel, de sem Čmelík, sem Kalmár nem járt sikerrel. A 15. percben viszont már betaláltak a sárga-kékek: Kalmár beadása a tizenhatos határán érkező Ronant találta meg, aki igazított még egyet a labdán, majd kapura lőtt. A laszti megpattant az egyik védőn és az elvetődő Holec kapus mellett a hálóban kötött. Egy perccel később azonban a játékvezető a szurkolókba fojtotta az ünneplést, miután tizenegyest ítélt a vendégeknek. Mihalik életerős lövése viszont a felső kapufát súrolva hagyta el a pályát. A kihagyott büntető láthatóan rányomta bélyegét a zsolnaiak játékára, sokáig nem is tudtak komolyabb helyzetet kialakítani.

A második játékrészben nagyobb sebességre kapcsoltak a vendégek, előbb Anang találta el gyengén a labdát, majd Škvarka lövését védte ajtó-ablak helyzetben Jedlička. A zsolnaiak sorra dolgozták ki a helyzeteket, de a DAC kapusának eszén nem tudtak túljárni. Viszont a hazaiak is igyekeztek újabb találattal bebiztosítani a vezetést, Divkovic és Kalmár próbálkozását is hárította Holec. A sárga-kékek nem engedték, hogy az utolsó percekre beszorítsák őket a zsolnaiak, így a végső sípszóig sikerült megőrizniük előnyüket.   

A sárga-kékek játékában végre volt elképzelés, pontatlanságból is sokkal kevesebbet láthattunk, s ennek meg is lett az eredménye. Bár Ronan soha jobbkor nem szerezhette volna meg első találatát a DAC-ban, kijelenthetjük, hogy a mérkőzés embere Martin Jedlička volt, aki ha nem mutat be bravúros védéseket, könnyen másképp alakulhatott volna a meccs.

A mérkőzés: FC DAC 1904 - MŠK Žilina 1:0

A Ružomberok csak nagy nehezen tudott győzni az újonc Sereď otthonában, ezzel továbbra is őrzi hétpontos hátrányát a DAC-cal szemben. Tovább őrzi veretlenségét a listavezető Slovan, amely ezúttal a Michalovce csapatát győzte le. A vezetést Moha szerezte meg már a 8. percben, a második játékrész elején a frissen beállt Sulley azonban egyenlíteni tudott. A vendégek nem sokáig játszhattak el a pontszerzés gondolatával, ugyanis három perccel később Holman is betalált. A 4:1-es győzelmet végül Cavric és Ljubicic állította be.

Az alsóházban sorozatban harmadszor aratott győzelmet a ViOn, amely a Senica és a Spartak Trnava után a Podbrezová skalpját is begyűjtötte. Mojziš ugyan a vendégeknek szerezte meg a vezetést a 65. percben, Ďubek és Válovčan azonban két perc alatt megfordította a mérkőzés állását.

Nem bírt tabellaszomszédjával hazai pályán a Spartak Trnava, amely csupán 1:1-es döntetlent tudott kiharcolni a Nitrával szemben. Előzetesen nem sok jót jósoltunk a Trencsénben vendégeskedő sereghajtó Senicának, ehhez képest már az 50. percben 3:0-ra vezetett. A mérkőzés vége azonban így is izgalmasra sikeredett: előbb Sleegers, majd Čatakovič csökkentette egygólosra a hátrányt, de az egyenlítést jelentő találatot már nem tudták megszerezni.

Eredmények:

Felsőház

FC DAC 1904 – MŠK Žilina 1:0 (1:0)

gólszerző: 15. Ronan

ŠKF Iclinic Sereď – MFK Ružomberok 0:1 (0:0)

gólszerző: 54. Gerec

ŠK Slovan Bratislava – MFK Zemplín Michalovce 4:1 (1:0)

gólszerzők: 8. Moha, 54: Holman, 79. Cavric, 83. Ljubicic – 51. Sulley


Alsóház

FC ViOn Zlaté Moravce – FK Železiarne Podbrezová 2:1 (0:0)

gólszerzők: 70. Ďubek, 72. Válovčan – 64. Mojžiš

AS Trenčín – FK Senica 2:3 (0:2)

gólszerzők: 71. Sleegers, 83. Čataković – 27. Ramírez, 36. Da Graca, 50. Dangubič

FC Spartak Trnava – FC Nitra 1:1 (0:0)

gólszerzők: 51. Yilmaz – 54. Chobot

 

A bajnokság állása:

Felsőház

Alsóház

(tt)