Fortuna Liga, rájátszás, 2. forduló: Krstović a kerületi rivális ellen is lecsap?

A második fordulóval folytatódik a Fortuna Liga rájátszása, amelyben a listavezető DAC a harmadik helyen álló Spartak Trnavát fogadja.

Fortuna Liga, rájátszás, 2. forduló: Krstović a kerületi rivális ellen is lecsap?
Fotó: Cséfalvay Á. András

A DAC 16 mérkőzés óta veretlen a bajnokságban (12 győzelem, 4 döntetlen), legutóbb pedig zsinórban negyedik győzelmét aratta a Banská Bystrica vendégeként. Ami nem született könnyen: az első félidőben a sárga-kékek Krstović mesterhármasával biztosnak tűnő előnyre tettek szert, ám a fordulást követően a hazaiak feljöttek egy gólra, és az egyenlítéshez is közel voltak, de ez végül nem következett be. Mivel akkor a Slovan vereséget szenvedett hazai pályán a Žilina ellen, a DAC négypontos előnyre tett szert közvetlen üldözőjével szemben.

A rájátszás második fordulójában már rangadó vár Adrian Guľa védenceire, ugyanis a jelenleg harmadik helyen álló Spartak Trnavát fogadják. Döcögősen indult az alapszakasz a nagyszombatiak számára, de aztán hamar elkapták a fonalat, és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva végig a második, harmadik helyen ingáztak. A tavaszt liptószentmiklósi kötelező győzelemmel kezdték, majd meglepetésre hazai pályán alulmaradtak a Ružomberokkal szemben. Ezután szorosan, de két vállra fektették a trencsénieket, majd jöhetett a Slovan elleni rangadó. A paprikás hangulat ezúttal sem maradt el kettejük csatájából, amiből végül a pozsonyiak kiütéses győzelemmel (4:1) jöttek ki. A megtépázott Spartak a rájátszás első fordulójában az ellen a Podbrezová ellen engesztelte ki szurkolóit, amelyet az alapszakaszban egyszer sem tudott legyőzni, most viszont féltucat (6:1) góllal küldte haza. A piros-feketék négy pontra vannak a második Slovantól és nyolcra az első DAC-tól. Utóbbi tetemesebbnek tűnik, ám még messze van a bajnokság vége, Michal Gašparíkék célja pedig egyértelműen az, hogy életben tartsák esélyüket a bajnoki címre.

„Nehéz, küzdelmes összecsapásra számítok, hiszen a Spartak elleni meccsek rangadónak számítanak. Viszont a saját, a rövidpasszokon alapuló játékunkat kell nyújtanunk és okosan futballoznunk, hogy legyőzzük őket odahaza. Mindenképpen a három pont megszerzése a célunk. Nagyon tudnak küzdeni és jól védekeznek. Viszont nekünk is kiváló a védelmünk és a támadósorunk is, tehát egy minőségi rangadóra számítok. Jó lenne az idegenbeli három pontot egy hazai győzelemmel még értékesebbé tenni“

– idézi a DAC hivatalos oldala a csapat panamai játékosát, Cesar Blackmant.

Ami a két csapat idei egymás elleni mérkőzéseit illeti az alapszakaszban: a nagyszombatiak a hatodik fordulóban 3:1-es győzelmet arattak hazai pályán annak ellenére, hogy az 58. perctől Mikovič kiállítása miatt emberhátrányban futballoztak. A sárga-kékek találatát az azóta már távozott Nicolaescu szerezte. Az októberi visszavágó sem maradt el kiállítás nélkül, és az újfent a nagyszombatiak oldalán esett – Savvidis a 76. percben gyűjtötte be második sárgáját. A DAC viszont ezúttal már kihasználta az emberelőnyt, Krstović két perccel a rendes játékidő vége előtt döntötte el a három pont sorsát.

A sárga-kékek elsősorban a bombaformában lévő, a góllövőlistát 15 találattal vezető Krstovićban bízhatnak, na meg szurkolóikban, akik minden bizonnyal ezúttal is szép számban hajtják majd őket előre az utolsó percekig.

A két csapat egymás elleni mérkőzései az alapszakaszban:

FC Spartak Trnava – FC DAC 1904 3:1

FC DAC 1904 – FC Spartak Trnava 1:0

A Slovan Bratislava csütörtökön 2:0-s előnyről büntetőkkel búcsúzott a Basel ellen a Konferencia Liga nyolcaddöntőjében, ami, talán furcsának tűnhet, de a DAC szempontjából sem a legjobb hír, hiszen a pozsonyiak így teljes erőbedobással koncentrálhatnak a bajnokságra, amit minden bizonnyal előbbre valónak tartanak, mint a kupát – de azért valószínűleg az sem mellékes számukra. Az égszínkékek hétvégén Podbrezovára utaznak, hogy megnézzék, az újonc magához tért-e már a Spartak ellen kapott pofonból.

A Žilina bravúros pozsonyi győzelemmel kezdte a rájátszást, amit most újabb sikerrel koronázna meg, ehhez viszont lesz egy-két szavuk a besztercebányaiaknak is, akik legutóbb a DAC ellen bizonyították, hogy háromgólos előnynél sem szabad őket leírni.

Az alsóházban az egyeduralomra törő Ružomberok a legutóbb hazai pályán ötöst kapó ViOn-t fogadja, a Michalovce pedig a sereghajtó Liptovský Mikuláš legyőzésével üldözné tovább távolról a rózsahegyieket. Az osztályozós hely szempontjából fontos mérkőzést játszik az egyaránt 22 ponttal álló Skalica és Trenčín. Amelyik csapat vesztesen jön ki a párharcból, később még nehéz helyzetbe kerülhet.


A rájátszás 2. fordulójának programja:

Felsőház:

Március 17. (péntek)

MŠK Žilina – MFK Dukla Banská Bystrica (18:30)


Március 19. (vasárnap)

FK Železiarne Podbrezová – ŠK Slovan Bratislva (15:00)

FC DAC 1904 – FC Spartak Trnava (17:30)


Alsóház:

Március 18. (szombat)

MFK Zemplín Michalovce – MFK Tatran Liptovský Mikuláš (15:00)

MFK Skalica – AS Trenčín (15:00)

MFK Ružomberok – FC ViOn Zlaté Moravce (15:00)


A bajnokság állása:

Felsőház:

Alsóház:

Góllövőlista:

Krstović (DAC) – 15 gól
Polievka (B. Bystrica) – 14 gól
Cobnan (Podbrezová) – 9 gól
Cavrić (Slovan) – 8 gól
Brenkus (ViOn) – 7 gól
Kaprálik (Žilina) – 7 gól
Regáli (Ružomberok) – 7 gól
Taiwo (Spartak) – 7 gól
Kalmár (DAC) – 7 gól


(tt)