Fortuna Liga, rájátszás, 2. forduló: Az utolsó másodpercekben érkezett a DAC végzete

A DAC fordulatos mérkőzésen 2:3-as vereséget szenvedett a Spartak Trnava otthonában, a Fortuna Liga hétvégi fordulójának zárómérkőzésén.

Fortuna Liga, rájátszás, 2. forduló: Az utolsó másodpercekben érkezett a DAC végzete
Fotó: TASR

Aktívan kezdte a mérkőzést a vendég csapat, első nagyobb helyzetéből pedig kis híján gólt is szerzett. Divković balról ívelte be a labdát a kapu elé, Davis lefejelte, Kružliak pedig közvetlen közelről Kamenár kapust találta telibe. Nehéz megítélni, hogy a labda áthaladt-e teljes terjedelmében a gólvonalon, mindenesetre a játékvezető továbbot intett. Az első húsz perc a sárga-kékeké volt, többet birtokolták a labdát, de fölényüket nem tudták gólra váltani. A 17. percben Kalmár találta magát szemtől szembe Kamenár kapussal, de a visszaérkező Tumma óriási helyzetben szerelni tudta. Fokozatosan kezdtek felélénkülni a piros-feketék, de az első negyvenöt percben nem sikerült komolyabb helyzetet kialakítaniuk. Nem úgy a túloldalon! Ramirez lapos beadásáról még lemaradt Balić a kapu torkában, de közvetlenül a szünet előtt már betalált a venezuelai támadó. Davis passza után sikeresen lefordult Tommáról, elhúzta a labdát Twardzik mellett is, és okosan a hosszúba lőtt.

Nem sokáig tartott a sárga-kékek öröme: röviddel a fordulást követően Kolesár balról ívelt középre, Saymon pedig Kružliakot megelőzve a kapu hosszú oldalába fejelt. A DAC megpróbált gyorsan válaszolni, Kamenár előbb Ramirez éles szögből leadott lövését hárította, majd Davis sorfalon megpattanó szabadrúgását tolta szögletre. Csakhogy a hazaiak sem ültek a babérjaikon, egy óriási helyzettel jelezték, hogy ők sem elégednek meg az egy ponttal, mind a hármat otthon akarják tartani. Egy ellentámadást követően Saymon találta meg a túloldalon Bamidelét, akinek lapos lövését Jedlička maga elé ütötte ki, az érkező Ristovski pedig Kružliak mellett nem tudta a kapuba juttatni a labdát. A 66. percben viszont már a vendégek kapujában táncolt a labda. Egy ellentámadást követően Saymon remekül találta meg a túloldalon Bamidelét, aki tolt néhányat a labdán, majd hatalmas erővel a kapu rövid oldalába bombázott. Pár perccel később közel volt az újabb találathoz a Spartak, Twardzik léc alá tartó szabadrúgását viszont Jedlička bravúrosan védte. A vezetés tudatában a hazaiak védekezésre rendezkedtek be, és ellentámadásokból próbáltak veszélyeztetni – inkább kevesebb, mint több sikerrel. A DAC ment előre, hogy legalább az egy pontot megmentse, és a 85. percben úgy tűnt, hogy ez össze is jöhet. Egy akció során Ramirez ellőtte keresztbe a labdát, a csereként beálló Taiwo pedig a hasával a kapuba sodorta a játékszert. Az utolsó percekben a DAC kapuja előtt folyt a játék, és amikor már mindenki kezdte volna elkönyvelni a döntetlent, jött a hidegzuhany. Egy szögletet követően Ramirez középre fejelte ki a labdát, Saymon lecsapott rá és lőtt, de Kružliak blokkolni tudott. A kipattanó Ristovskihoz került, aki közelről nem hibázott.

A DAC tehát vereséget szenvedett Nagyszombatban, és ugyan még így is hatpontos előnye van a harmadik Žilina előtt, az éllovas Slovan közti szakadék viszont 11 potra nőtt.

Bernd Storck vezetőedzőnek lesz ideje, hogy összekapja csapatát a további mérkőzésekre, ugyanis jövő héten válogatott szünetre kerül sor. A bajnokság április 3-án folytatódik a rájátszás harmadik fordulójával.

A mérkőzés: FC Spartak Trnava – FC DAC 1904 3:2

A szombaton játszott bajnokikról ITT írtunk bővebben.


Eredmények:

Felsőház:

FC ViOn Zlaté Moravce – AS Trenčín 1:0 (0:0)

Gólszerző: 63. Rodriguez da Silva (öngól)

ŠK Slovan Bratislava – MŠK Žilina 2:2 (0:1)

Gólszerzők: 49. Moha (11-esből), 90+4. Ratão (11-esből) – 32. Ďuriš, 63. Kurminowski (11-esből)

FC Spartak Trnava – FC DAC 1904 3:2 (0:1)

Gólszerzők: 49. Saymon, 68. Bamidele Isa, 90+3. Ristovski – 45+0. Ramírez, 85. Taiwo
 

Alsóház:

FC Nitra – FK Pohronie 2:3 (1:1)

Gólszerzők: 40. Tancík, 88. Franko – 42. Da Silva (11-esből), 51., 63. Chvěja

FK Senica – ŠKF Sereď 1:0 (0:0)

Gólszerző: 64. Malec

MFK Ružomberok – MFK Zemplín Michalovce 2:0 (0:0)

Gólszerzők: 62. Gerec, 78. Kubík

Piros lap: 50. Soler (MIC)


A bajnokság állása:

Felsőház:

Alsóház:

Góllövőlista:

Kalmár (DAC) – 13 gól
Balaj (ViOn) – 13 gól
Ratao (Slovan) – 11 gól
Kurminowski (Žilina) – 10 gól
Ramirez (DAC) – 10 gól
Divković (DAC) – 9 gól
Bichakhchyan (Žilina) – 9 gól
Čataković (Trenčín) – 9 gól
Faško (Nitra) – 8 gól
Holman (Slovan) – 8 gól

(tt)