Fortuna Liga, rájátszás, 10. forduló: Zárul a rájátszás, de a DAC számára még csak most jönnek az izgalmak

A Fortuna Liga rájátszásának utolsó fordulójára kerül sor hétvégén, amelyben a DAC a friss kupagyőztes Spartak Trnava otthonába látogat.

Fortuna Liga, rájátszás, 10. forduló: Zárul a rájátszás, de a DAC számára még csak most jönnek az izgalmak
Fotó: Cséfalvay Á. András

A Žilina és a Slovan legyőzésével joggal reménykedhettek a szurkolók, hogy kilábalt a gödörből a DAC, de aztán gól nélküli döntetlent játszott a szerediekkel, majd hazai pályán kikapott a Ružomberoktól. Szerencséjére utóbbi meccs már nem osztott, nem szorzott abból a szempontból, hogy a negyedik helyen zárja a rájátszást.

Legutóbb azt írtuk, hogy ismertté vált, melyik együttessel találkoznak a sárga-kékek az utolsó, még EKL-selejtezőt érő pozícióért, azóta viszont alaposan átrendeződtek a dolgok. Történt ugyanis, hogy a Sereď nem kapott licencet a következő idényre, és nem is fellebbezett a döntés ellen, így hiába végez az ötödik helyen, nemcsak, hogy a következő szezont nem az élvonalban kezdi meg, hanem még a nemzetközi szereplésért sem szállhat harcba. A play-off elődöntőjében a DAC a Trenčínt, a Sereď pedig a Žilinát fogadta volna, a Ligás Klubok Uniójának (ÚLK) hétközi döntése értelmében viszont ez most változik. A sárga-kékek így nem a bajnokság hetedik, hanem a nyolcadik helyén végző együttest fogadják majd, amelyik vagy a Liptovský Mikuláš, vagy a Michalovce lesz. A másik oldalon Žilina-Trenčín összecsapást rendeznek. A DAC a negyedik helynek köszönhetően azt a kiváltságot élvezheti, hogy az elődöntőben, és esetlegesen a döntőben is hazai pályán játszhat.

Előtte viszont még egy kerületi rangadó vár a dunaszerdahelyiekre, és bár a Spartak elleni találkozó már egyik együttes számára sem bír téttel, azért mégiscsak egy derbiről van szó, így minden bizonnyal egyikük sem veszi majd félvállról.

A nagyszombatiak ősszel még harcban voltak a bajnoki aranyért, a tavaszi gyatra szezonkezdet viszont odáig vezetett, hogy még a második helyért is harcolniuk kellett. Ezt a csatát végül elvesztették a Ružomberokkal szemben, nemrég viszont megnyerték a szlovák kupát, aminek azért lehet örülni.

Ami a DAC és a Spartak idei összecsapásait illeti: az alapszakaszban a nagyszombatiak simán győzni tudtak Dunaszerdahelyen, a visszavágó viszont döntetlennel végződött, akárcsak a rájátszásbeli első találkozójuk. Érdekes helyzet állt elő a hétvégi találkozó előtt, ugyanis egy hete, a Ružomberok elleni összecsapáson Joao Janeiro vezetőedző begyűjtötte szezonbeli harmadik sárga lapját, így a Spartak ellen nem lehet ott a kispadon. A csapatot így Martin Raška kapusedző és asszisztens irányítja majd. A piros-feketék számára is különleges lesz a találkozó, ugyanis csapatkapitányuk, az egykori válogatott legenda Martin Škrtel utoljára lép pályára, a mérkőzés után befejezi labdarúgó pályafutását.

A két csapat egymás elleni mérkőzései a 2021/22-es szezonban:

FC DAC 1904 – FC Spartak Trnava 0:3

FC Spartak Trnava – FC DAC 1904 1:1

FC DAC 1904 – FC Spartak Trnava 1:1

A felsőházban rendezett másik két találkozónak sincs már tétje – az ezüstérmet Dunaszerdahelyen bebiztosító Ružomberok az eddigi legjobb szezonját futó, a bajnokságtól végül mégis búcsúzni kényszerülő Sereďet fogadja, míg a Slovan játékosai az idén csak vergődő Žilina elleni találkozó után emelhetik magasba a bajnoki trófeát.

Az ÚLK hétközi ülésén az alsóházban is alaposan átrajzolták a viszonyokat. A hetedik hely mellett tehát a nyolcadik is play-off-kört eredményez, ezért pedig az utolsó fordulóban a Liptovský Mikuláš és a Michalovce száll harcba. Utóbbi van nehezebb helyzetben, ugyanis amellett, hogy egypontos hátrányban van vetélytársával szemben, az alsóházat vezető Trenčín otthonában kell nyernie. A liptóiak számára is egyszerű a képlet: ha legyőzik az aranyosmarótiakat, jövő héten Dunaszerdahelyen küzdhetnek meg a nemzetközi kupaindulásért. A szezon előtt talán nem sokan reménykedtek ilyen forgatókönyvben az újoncnál. Emellett a Zlaté Moravcénél is fellélegezhetnek, hiszen annak köszönhetően, hogy az utolsó helyen végző Pohronie mellett a Sereď is búcsúzik az élvonaltól, nem kell osztályozót játszaniuk – a második liga második helyezettje, a Banská Bystrica automatikusan feljutott.

Viszont nem kizárt, hogy lesznek még fazonigazítások a Fortuna Ligában, ugyanis az anyagi gondokkal küzdő Senicának is kifelé áll a rúdja. Az erdőhátiak szintén nem kaptak licencet a következő szezonra, de fellebbezést nyújtottak be, így még halványan él a remény.


A rájátszás 10. fordulójának programja:

Május 21. (szombat)

Felsőház:

MFK Ružomberok – ŠKF Sereď (17:00)

ŠK Slovan Bratislava – MŠK Žilina (17:00)

FC Spartak Trnava – FC DAC 1904 (17:00)


Alsóház:

FK Pohronie – FK Senica (17:00)

MFK Tatran Liptovský Mikuláš – FC ViOn Zlaté Moravce (17:00)

AS Trenčín – MFK Zemplín Michalovce (17:00)


A bajnokság állása:

Felsőház:

Alsóház:

Góllövőlista:

Kadák (Trenčín) – 13 gól
Azango (Trenčín) – 10 gól
Regáli (Ružomberok) – 9 gól
Henty (Slovan) – 9 gól
Zmrhal (Slovan) – 8 gól
Ristovski (Trnava) – 8 gól

(tt)