Fortuna Liga, rájátszás, 10. forduló: Győzelemmel búcsúzott a DAC legendája, elrontották a Slovan ünneplését (VIDEÓ)

Szombaton véget ért a Fortuna Liga 2022/23-as szezonjának rájátszása. A DAC győzelemmel zárta az idényt, és egyúttal búcsúztatta közönségkedvenc játékosát, Eric Davist.

Fortuna Liga, rájátszás, 10. forduló: Győzelemmel búcsúzott a DAC legendája, elrontották a Slovan ünneplését (VIDEÓ)
Fotó: Paraméter

Minden DAC-szurkoló jól tudta, hogy a besztercebányaiak elleni szombati szezonzáró mérkőzés Eric Davisről szól, hiszen a panamai játékos nyolc év után távozik Dunaszerdahelyről. Ennek megfelelően a 32 éves játékos csapatkapitányként a kezdőcsapatban kapott helyet, a közönség pedig a mérkőzés folyamán többször is a nevét skandálva búcsúzott tőle.

Annak ellenére, hogy a mérkőzésnek már igazán tétje nem volt, a stadionba kilátogató több mint kilencezer szurkoló jó iramú mérkőzést láthatott. Már az első negyedóra több veszélyesebb szituációt hozott, de egyik csapat sem volt igazán közel a gólszerzéshez. A 22. percben aztán megszerezte a vezetést a DAC: Krstović Dimunnal játszott össze, utóbbi remekül tette vissza a labdát csapattársának a védők mögé, ő pedig laposan a hosszú alsóba helyezett. A gólszerzést követően is lendületben maradt a hazai csapat, Dimun és Kalmár helyzete viszont kimaradt. A félidő vége előtt a vendégek is jelentkeztek egy lövéssel, Hanes próbálkozása elkerülte a kaput.

A második játékrész egy Krstović fejessel indult, Hruška kapus viszont a helyén volt. Az 58. percben újfent betalált a DAC, a játékvezető viszont érvénytelenítette a gólt: Káčer passzát követően Krstović továbbított a kapuba, a szlovák középpályás viszont előtte lesen kapta a labdát. Rögtön ezután feljegyezhettük a besztercebányaiak legnagyobb helyzetét a mérkőzésen: egy szögletet követően Faško fejelt a felső lécre. Davis többször is veszélyes beadásokkal kereste csapattársait a vendégkapu előtt, ők viszont nem tudtak élni a kínálkozó lehetőségekkel. A hajrában újfent Krstović gyarapíthatta volna góljainak számát, de előbb a kapu mellé lőtt, majd Hruška tudott hárítani. A 85. percben hatalmas helyzet maradt ki a DAC részéről. Davis centerezett, a labda kifele pattant, de a tizenhatos elől Dimun visszalőtte. A léc alá tartó labdát Hruška kiütötte maga elé, Krstović pedig lecsapott volna rá, de egy védővel együtt valahogy sután értek bele, és mellé ment. A mérkőzés megható pillanatokkal zárult: a DAC játékosai felsorakozva tisztelegtek a pályáról könnyek közt levonuló Davis előtt, a közönség pedig perceken keresztül állva tapsolt neki.

(1/3) Cikkünk a következő oldalon folytatódik. Kérjük lapozzon előre: