Fortuna Liga, rájátszás, 10. forduló: 63 ponttal akarja zárni a szezont a DAC

Szokatlan időpontban, pénteken rendezik a Fortuna Liga rájátszásának utolsó fordulóját.

Fortuna Liga, rájátszás, 10. forduló: 63 ponttal akarja zárni a szezont a DAC
Fotó: Paraméter

Mióta a sárga-kékek bebiztosították második helyüket a bajnokságban, jól láthatóan visszavettek az iramból, ami azt eredményezte, hogy a DAC utóbbi két bajnokiján vereséget szenvedett. Legutoljára a Ružomberok ellen maradt alul, amely így kivívta az Európa Liga selejtezőjében való indulás jogát.

A DAC az ellen a Michalovce ellen fejezi be a bajnokságot, amellyel az alapszakaszban vívta első hazai mérkőzését. A nagymihályiaknak sem lehet okuk a panaszra, hiszen a DAC-hoz hasonlóan ők is a klubtörténelem legjobb szezonját produkálják. A rájátszásban ugyan nehezebben jöttek az eredmények, de így is sikerült azért néha-néha kiemelkedőt alakítaniuk – a legutóbbi fordulóban például 3:3-as döntetlent játszottak a már bajnok Slovannal.

A két csapat az alapszakaszban már a második fordulóban találkozott, a dunaszerdahelyiek pedig nem sok esélyt adtak ellenfelüknek a MOL Arénában, a mérkőzés 4:1-es hazai győzelemmel ért véget. A nagymihályiak aztán az októberi visszavágón elégtételt vettek (1:2). A rájátszásban nem a legjobbkor került a Michalovce a DAC útjába – a sárga-kékek éppen győzelmi sorozatuk kellős közepén jártak. Ennek megfelelően a dunaszerdahelyiek el is hozták a három pontot Nagymihályból.

Peter Hyballa vezetőedző eltökélt szándéka, hogy csapata győzelemmel zárja a bajnokságot.

„A két elveszített mérkőzés után mérgesek voltunk, de most már teljes mértékben a holnapi mérkőzésre koncentrálunk. Tudjuk, hogy a stadion tele lesz, s szeretnénk szurkolóinknak örömet szerezni. A klub történetének legjobb helyezéséről már eleget beszéltünk. Holnap maximális lelkesedéssel kell pályára lépnünk, mert 63 ponttal szeretnénk zárni a szezont, nem pedig 60 vagy 61 ponttal” – idézi Hyballát az fcdac.sk.

A két csapat összecsapása a 2018/2019-es idény alapszakaszában és rájátszásában:

FC DAC 1904 – Zemplín Michalovce 4:1

Zemplín Michalovce – FC DAC 1904 2:1

Zemplín Michalovce – FC DAC 1904 0:2

Az újonc szerediek is az elvártakhoz képest jócskán túlteljesítettek a bajnokságban. Már magában az nagy szó volt, hogy a felsőházban kezdhették meg a rájátszást, ezt pedig tovább fokozhatnák azzal, ha a csapat az ötödik helyen végezne. Ehhez viszont az kell, hogy a Michalovce vereséget szenvedjen a MOL Arénában, az újoncnak pedig győznie kell a Slovan otthonában. Lássuk be, a forgatókönyv második felének megvalósulására nem sok az esély.

A zsolnaiak hazai pályán fogadják a hajrában előző rózsahegyieket. Ennek a mérkőzésnek akkor lett volna igazán tétje, ha a Ružomberok egy hete nem győzi le a DAC-t.

Az alsóházban már eldőlt, hogy a Podbrezová végez az utolsó helyen, viszont az osztályozós pozíció még kiadó. Nehezebb helyzetben a trencséniek vannak, akiknek Nagyszombatban kell megfelelő eredményt elérniük. Adott esetben egy döntetlen is elég lenne a biztos bennmaradáshoz, ugyanis jobb az egymás elleni mérlegük az aranyosmarótiakkal szemben. A ViOn-nak viszont saját kezében van a sorsa: az utolsó fordulóban a hektikus Nitrát fogadják hazai pályán.

A Fortuna Ligától biztosan búcsúzó Podbrezová otthonában lép pályára a Senica – látva utóbbi csapat teljesítményét, nem lehetnénk meglepődve, ha a vasgyáriak vereséggel zárnák a bajnokságot.


A rájátszás 10. fordulójának műsora:

Felsőház

Május 24. (péntek)

MŠK Žilina – MFK Ružomberok (19:00)

FC DAC 1904 – MFK Zemplín Michalovce (19:00)

ŠK Slovan Bratislava – ŠKF Iclinic Sereď (19:00)


Alsóház

Május 24. (péntek)

FK Železiarne Podbrezová – FK Senica (19:00)

FC ViOn Zlaté Moravce – FC Nitra (19:00)

FC Spartak Trnava – AS Trenčín (19:00)

 

A bajnokság állása:

Felsőház

Alsóház

(tt)