Fortuna Liga, 9. forduló: Már nem hibátlan a DAC, lőtávolságon belül a Slovan

Sorozatban nyolc győztes bajnokit követően elszenvedte első vereségét a DAC a bajnokságban, és mivel a Slovan is begyűjtötte a három pontot vasárnap, közvetlen veszélybe került a sárga-kékek első helye.

Fortuna Liga, 9. forduló: Már nem hibátlan a DAC, lőtávolságon belül a Slovan
Fotó: TASR

A mérkőzés előtt a statisztikák a DAC mellett szóltak: míg a sárga-kékek a szezon eddigi összes bajnokiján győzni tudtak, addig a zsolnaiak hektikus teljesítményt mutattak, gyakran pedig felesleges pontokat hullajtottak papíron gyengébb csapatok ellen. Emellett az sem volt elhanyagolható tény, hogy a Žilina négy éve nem tudta legyőzni a DAC-ot, ami átszámítva 12 bajnokinak felel meg.

Kiegyenlített játékkal kezdődött a mérkőzés, de az első helyzet a hazaiak nevéhez fűződött – Jedličkának kellett hárítania Rusnál lövését. Nem sokkal később azonban már ő is tehetetlen volt. Remekül ugratták ki Iľkót, aki a tizenhatoson belül egy csellel becsapta Müllert, majd Jedlička mellett a hosszúba helyezett. A bekapott gól után egyből letámadta ellenfelét a DAC, de komolyabb átütőerőt képtelen volt a játékába vinni. A 23. percben másodszor is betaláltak a hazaiak: Müller adta el hátul a labdát, Kurminowski lecsapott rá és egyedül törhetett kapura, lendületből elvitte azt a kimozduló Jedlička mellett, majd magabiztosan az üres kapuba lőtt. Hiába próbálkoztak a sárga-kékek, ezen a mérkőzésen szinte semmi sem akart nekik összejönni. Nem sokkal később Divković lőhetett kapura, de Petráš kapus lábbal hárított. Növelte aktivitását a DAC, fél óra után pedig össze is jött a szépítés. Ramirez tette le a labdát a berobbanó Balićnak, aki futtában kilőtte a bal alsót. Mire a vendégek elkapták volna a fonalat, jött az újabb zsolnai csapás. A középkezdést követően Bichakhchyan kapta a labdát a tizenhatos előterében, és hiába állt előtte három védő is, ballal a hosszú alsóba tekert. Nem sok hiányzott, hogy a negyediket is megkapja a DAC, de Jedlička ezúttal jól zárta a szöget Iľko előtt. A félidő vége előtt még Kurminowski előtt adódott óriási helyzet, de Jedlička ezúttal is jó helyen volt.

Hiába támadtak a második játékrész elejétől fogva és hiába birtokolták többet a labdát a sárga-kékek, a temérdek pontatlanság miatt képtelenek voltak eljutni az ellenfél kapujáig, de ha sikerült is nekik, vagy a befejezéseknél adódtak gondok, vagy Petráš kapus állta a labda útját. A 60. perc környékén épp a zsolnai hálóőrnek kellett védenie Kalmár két próbálkozását, majd Schäfer nem tudott elmenni a jó ütemben kimozduló kapus mellett. A hazaiak a biztos előny tudatában védekezésre álltak be, és vártak a megfelelő pillanatra, hogy mikor tudnak ellentámadást indítani. A 68. percben épp egy ilyen akciót követően kellett kiszednie Jedličkának Iľko léc alá tartó löketét. A sárga-kékek védelme sokszor már az előző mérkőzéseken sem volt a helyzet magaslatán (az ezt megelőző hét mérkőzésből csupán a Pöstyén elleni kupameccset tudták lehozni kapott gól nélkül), de eddig – a Linz elleni EL-selejtezőt leszámítva – a támadósor mindig kompenzálni tudott. A zsolnai találkozón viszont a támadók mellett a védők is csődöt mondtak, ezt az is bizonyítja, hogy a hazaiak negyedik találatát Dominik Kružliak szerezte. Egy bal oldali centert követően Kružliak valószínűleg mellel akarta hazaadni a labdát, Jedlička viszont erre nem számított, így a laszti a hálóban kötött ki. Eldőlni látszott a mérkőzés, főként, hogy a vendégek játékában szinte egyáltalán nem volt benne gól. A csereként beálló Andzouana lövése centikkel kerülte el a kaput, majd a hajrában Kalmár bombázott kétségbeesetten a kapu fölé.

A DAC-nak ugyan az egész mérkőzésen meg voltak a helyzetei, de a kihasználással súlyos gondok adódtak. A támadósor gólképtelensége és a védelmi hibák sorozata megbosszulta önmagát, ami azt eredményezte, hogy a sárga-kékek sorozatban nyolc győztes bajnokit követően elszenvedték idei első vereségüket a bajnokságban.

A mérkőzés: MŠK Žilina – FC DAC 1904 4:1

Kihasználta a Slovan a DAC vereségét, amely vasárnap a Radványi Miklós vezette Pohronie otthonában lépett pályára. A vezetést a hazaiak szerezték meg a 27. percben: Strelec passzát követően Ratao húzta vissza a labdát a tizenhatoson belül, majd kissé élesebb szögből Jenčo mellett a kapuba lőtt. Nem tartott sokáig a pozsonyiak öröme, a hazaiak ugyanis még a félidő vége előtt egyenlíteni tudtak. Egy kapu előtti kavarodást követően Blahút mattolta Greifet. A második játékrész elején újfent betaláltak a vendégek. Nono vett le egy távoli indítást a tizenhatoson belül, majd a mellette érkező Rataóhoz továbbított, akinek már csak az üres kapuba kellett passzolnia. A hátralévő időt paprikás hangulat jellemezte, a játékvezetőnek nyolc sárgát kellett kiosztania. A Slovan már nem engedte ki a kezéből a győzelmet, így három ponttal távozott Garamszentkeresztről.

Egy héttel ezelőtt még nyolcpontos előnnyel állt a tabella élén a DAC, de mivel a Slovan a hétközi pótolt mérkőzését is megnyerte, a két csapat közti különbség kétpontosra olvadt.

Megszerezte szezonbeli második győzelmét a forduló előtt még sereghajtó Senica, amely Yenne találatával hozta el a három pontot a Trenčín vendégeként. A senicaiak ezzel elmozdultak az utolsó helyről, amelyre a Pohronie csúszott le.

A szombati mérkőzésekről ITT írtunk bővebben. A jövő heti válogatott szünet miatt a bajnokság október 17-én folytatódik.


Eredmények:

MŠK Žilina – FC DAC 1904 4:1 (3:1)

Gólszerzők: 10. Iľko, 23. Kurminowski, 34. Bichakhchyan, 70. Kružliak (öngól) – 33. A. Balić

MFK Ružomberok – FC ViOn Zlaté Moravce 2:1 (1:0)

Gólszerzők: 35. Almási, 47. Kmeť – 90+2. Čögley

Piros lap: 59. Sloboda (RUZ)

ŠKF Sereď – MFK Zemplín Michalovce 1:1 (0:1)

Gólszerzők: 53. Iván (11-esből) – 20. Žofčák (11-esből)

Piros lap: 69. Phillips (MIC), 52. Popovits (MIC)

FC Spartak Trnava – FC Nitra 0:2 (0:1)

Gólszerzők: 45+1. Adamec, 66. Chobot

FK Pohronie – ŠK Slovan Bratislava 1:2 (1:1)

Gólszerzők: 40. Blahút – 27., 59. Ratao

AS Trenčín – FK Senica 0:1 (0:0)

Gólszerző: 66. Yenne


A bajnokság állása:

Góllövőlista:

Kalmár (DAC) – 8 gól
Divković (DAC) – 6 gól
Faško (Nitra) – 6 gól
Bichakhchyan (Žilina) – 6 gól
Ramirez (DAC) – 5 gól
Kurminowski (Žilina) – 5 gól
Almási (Ružomberok) – 5 gól
Strelec (Slovan) – 4 gól
Balić (DAC) – 4 gól
Čataković (Trenčín) – 4 gól
Holman (Slovan) – 4 gól
Ratao (Slovan) – 4 gól
Špehar (Sereď) – 4 gól

(tt)