Fortuna Liga, 9. forduló: Gyenge játékkal maradt alul a DAC, hatgólos thriller Trencsénben

Váratlan vereségbe futott bele a hétégén a DAC, amely a Ružomberok együttesét fogadta a MOL Arénában.

Fortuna Liga, 9. forduló: Gyenge játékkal maradt alul a DAC, hatgólos thriller Trencsénben
Fotók: Cséfalvay Á. András (További fotókért kattints a képre!)

A DAC azt a Ružomberokot látta vendégül hazai pályán, amely az első fordulóban aratta eddigi egyetlen győzelmét a bajnokságban, utóbbi hét találkozóján pedig nyeretlen maradt. Mivel a DAC négymeccses veretlenségi szériát húzott úgy, hogy utóbbi három bajnokiját megnyerte, talán nem volt kérdéses, hogy melyik csapat a mérkőzés favoritja.

Ehhez képest meglehetősen döcögősen indult a meccs, az első valamire való helyzetre negyed órát kellett várni, de Ďugel lövése jócskán elkerülte a hazaiak kapuját. Főként a középpályán folyt a játék, a csapatok támadásai pedig rendre elakadtak az ellenfél tizenhatosa előtt. Több mint fél óra után jegyezhettük fel az első kaput eltaláló lövést: Vida Máté csavarása Krajčirík karjaiban landolt. Nem sokkal később a vendégek kerültek komolyabb helyzetbe, de Kostadinov lövése nem talált utat a hosszú alsóba. Mikor már lassan mindenki kezdte elkönyvelni a gól nélküli első félidőt, a Ružomberok megszerezte a vezetést. Egy szabadrúgást követően Mojžiš ugrott a legmagasabbra és fejelt védhetetlenül a kapuba.

Peter Hyballa a félidőben cserével frissítette csapatát, amely ugyan mezőnyfölényben játszott, mégsem sikerült veszélyeztetnie különösebben az ellenfél kapuját. A 72. percben a csereként beállt Čmelík egyenlíthetett volna, de a rózsahegyiek kapusa lábbal védte a rövid alsóba tartó lövést. A hazaiak főként beívelésekből igyekeztek veszélyeztetni, de azok rendre kijöttek a védőkről. Egy ilyen megmozdulást követően Ramirez lőtt ollózva kapura, de a labda kevéssel elkerülte a kaput. A hajrában volt a DAC legnagyobb helyzete: egy szögletet követően Beskorovainyi fejelhetett kapura, de a laszti a felső lécen csattant. A ráadás perceiben a vendégek okosan távol tartották a labdát a kapujuktól, így végül sikerült kibekkelniük a győzelmet.

Korábban a DAC játékosai a gólszerzéssel álltak hadilábon, most azonban a komolyabb helyzetek kialakítása is gondot jelentett. A jövő heti Žilina elleni találkozó előtt ez nem túl jó előjel...

A mérkőzés: FC DAC 1904 – MFK Ružomberok 0:1

Vendég győzelem született a tabellaszomszédok összecsapásán, a Michalovce a második játékrészben szerzett két góljával hozta el a három pontot Nyitráról. A Žilina a vártnál nehezebben gyűrte le hazai pályán a Pohroniét. A zsolnaiak ugyan már 2:0-ra vezettek az 55. percben, de Klec később szépíteni tudott, ezzel izgalmassá téve a mérkőzés hátralévő részét. Az újoncnak már nem jött össze az egyenlítés, így a Žilina továbbra is veretlenül vezeti a bajnokságot.

Nem született gól a Sereď-ViOn találkozóján, ami azt jelenti, hogy a DAC veresége ellenére továbbra is maradt a harmadik helyen. Egyetlen bajnokit játszottak vasárnap: ezen a Slovan Trencsénben lépett pályára. A pozsonyiak már fél óra után 0:2-re vezettek, de a hazaiak előbb szépítettek, majd a második félidő elején egyenlíteni is tudtak. Nem tartott sokáig a trencséniek reménye a pontszerzésre, a Slovan újfent kétszer betalált, így megszerezte a három pontot.


Eredmények:

FC DAC 1904 – MFK Ružomberok 0:1 (0:1)

Gólszerző: 44. Mojžiš

FC Nitra – MFK Zemplín Michalovce 0:2 (0:0)

Gólszerzők: 61. Soler, 90. Sidibé

MŠK Žilina – FK Pohronie 2:1 (1:0)

Gólszerzők: 4. Kaša, 55. Boženík – 78. Klec

ŠKF Iclinic Sereď – FC ViOn Zlaté Moravce 0:0

FC Spartak Trnava – Fk Senica 0:0

AS Trenčín – ŠK Slovan Bratislava 2:4 (1:2)

Gólszerzők: 37. Roguljić, 46. van Kessel – 25., 74. Šporar, 29., 56. Strelec, 74. Šporar

 

A bajnokság állása:

(tt)