Fortuna Liga, 7. forduló: Ősi riválisok csapnak össze a MOL Arénában!

A DAC az éllovas Slovant fogadja a MOL Arénában a Fortuna Liga 7. fordulójában.

Fortuna Liga, 7. forduló: Ősi riválisok csapnak össze a MOL Arénában!
Fotó: Cséfalvay Á. András - archív

A dunaszerdahelyi sárga-kékek egy hete egy megérdemelt, de annál nehezebben született nyitrai győzelemmel vetettek véget három bajnoki óta tartó nyeretlenségi szériájuknak. Korai lenne azt állítani, hogy a DAC máris kilábalt volna a gödörből, azt csak az elkövetkező mérkőzéseken produkált játék mutatja majd meg, hogy milyen szinten is áll jelenleg a csapat.

A hétvégén azonban igazi erőpróba vár Peter Hyballa legénységére: az ősi rivális Slovan Bratislava érkezik Dunaszerdahelyre, amely csütörtökön Görögországban kiharcolta az Európa-liga csoportkörében való indulás jogát. Szintén nem kis fegyvertény, hogy a pozsonyiak a bajnokság idei kiírásában csak egyszer botlottak – egy hete a második Žilinával szemben, de hat bajnokin öt győzelmet arattak úgy, hogy ezeken mindösszesen két gólt kaptak.

A DAC-nál két alapember, Kalmár és Ronan továbbra sincs bevethető állapotban, de egy hete Fábry és Blackman is bizonyította, hogy lehet rájuk számítani a középpályán, illetve a támadósorban. A jelenlegi formákat tekintve egyértelműen a Slovan számít a párharc favoritjának, de arról sem szabad megfeledkezni, hogy a DAC a keményebb ellenfelekkel szemben rendre összekapja magát. Vasárnap kiderül, hogy ezúttal is megtörténik-e.

A két csapat az előző idényben négyszer találkozott egymással – kétszer az alapszakaszban, kétszer pedig tavasszal a rájátszásban. Ezek közül a meccsek közül a Slovan hármat, a DAC pedig egyet tudott megnyerni. Ez a győzelem éppen a két együttes legutóbbi találkozóján született – az akkor már bajnok pozsonyiak így elszenvedték első vereségüket a bajnokságban.

A legutóbbi mérkőzés: FC DAC 1904 - ŠK Slovan Bratislava 1:0

A DAC jelenleg ugyan a tabella harmadik helyét foglalja el, de egy esetleges botlást követően máris lejjebb találhatja magát. Köszönhetően főként annak, hogy a sárga-kékeken kívül további három csapat is 10 ponttal áll a bajnokságban és csak a jobb gólkülönbségnek köszönhetik jelenlegi harmadik pozíciójukat. A nagyszombatiak a nagymihályiak ellen gyarapítanák győzelmeik, illetve pontjaik számát, míg az újra a szebb napjait élő Trenčín a sereghajtó Nitrát készül két vállra fektetni.

A „tízpontosok“ közül az aranyosmarótiaknak van a legnehezebb dolguk: ők hazai pályán fogadják a Ružomberok csapatát, amely idén ugyan az elvárt szint alatt teljesít, ettől függetlenül sosem számít kellemes ellenfélnek. Háromesélyes mérkőzésre van kilátás Myjaván, ahol a tavalyi újonc fogadja az idei újoncot. A Sereď és a Pohronie sem tudott győzni utóbbi három bajnokiján.

A Žilina a remekül induló, de azóta jócskán visszazuhanó Senica ellen folytathatja parádés sorozatát – miközben abban is bízik, hogy a Slovan megbotlik Dunaszerdahelyen.


A 7. forduló műsora:

Augusztus 31. (szombat)

FC Spartak Trnava – MFK Zemplín Michalovce (18:00)

FC ViOn Zlaté Moravce – MFK Ružomberok (19:00)

MŠK Žilina – FK Senica (19:00)

ŠKF Iclinic Sereď – FK Pohronie (19:00)


Szeptember 1. (vasárnap)

FC DAC 1904 – ŠK Slovan Bratislava (18:00)

AS Trenčín – FC Nitra (19:00)

 

A bajnokság állása:

(tt)