Fortuna Liga, 21. forduló: Kedvenc ellenfele ellen már megtörte a gólcsendet a DAC

Harmadik tavaszi bajnokiján sem tudott győzni a DAC, amely ezúttal Zsolnán vendégszerepelt.

Fortuna Liga, 21. forduló: Kedvenc ellenfele ellen már megtörte a gólcsendet a DAC
Fotó: fcdac.sk

Kiegyenlített játékkal kezdődött a mérkőzés, az első tíz percben egyik kapu sem forgott veszélyben. Viszont ez az idő is elég volt ahhoz, hogy látni lehessen: az előző hetekhez képest a DAC ötletesebben, pontosabban játszott. A mérkőzés első lövése a DAC-hoz fűződik – ebből még nem született gól, négy perccel később azonban már a hálóban táncolt a labda. Davis remekül indította a jobb oldalon meginduló Divkovićot, aki laposan középre adott, a jó ütemben érkező Ramirez pedig a kapuba pofozta a lasztit. A vezetés megszerzését követően is kiegyensúlyozottan játszott a DAC, a hazaiak csupán egy szabadrúgás utáni fejessel tudtak veszélyeztetni, de a labda elkerülte a kaput. A 30. percben Holec még védte Divković távoli lövését, néhány pillanattal később azonban már ő is tehetetlen volt: a félpályánál Fábry remekül ugratta ki Ramirezt, aki a védőjét lerázva magáról Holec mellett is elhúzta a labdát, és az üres kapuba passzolt. A félidő vége előtt még Kalmár próbálkozott egy éles szögből leadott lövéssel, de a labda elzúgott a kapufa mellett.

A második félidőre aktívabb játékkal álltak elő a hazaiak, és ennek hamar meg is lett az eredménye: Káčer jól ugratta ki Kurminowskit, aki középre húzva lőtt, a labda Šimićen megpattanva éppen Balaj elé hullott, aki az üres kapuba fejelt. Néhány perccel később az egyenlítés is megszületett: egy eladott labdát követően Kurminowski középen üresen kapta a játékszert, egyet tolt rajta, majd lőtt, de Jedlička hárítani tudott. A kipattanó azonban újfent Balaj elé érkezett, aki az üres kapuba lőtt. Az egyenlítést követően a hazaiak is visszább vettek az iramból, több teret kaptak a sárga-kékek, akik olykor szép játékkal eljutottak az ellenfél kapujáig, de komolyabban veszélyeztetni már nem tudtak.

Hosszú idő után újra volt elképzelés a DAC játékában, amely bár nem volt hibátlan, mégis eredményre vezetett, hiszen két gólképtelen bajnokit követően kétszer is sikerült betalálniuk a sárga-kékeknek. Kár a két bekapott szerencsétlen gólért, ettől függetlenül értékes ponttal távozott a DAC Zsolnáról.

A mérkőzés: MŠK Žilina - FC DAC 1904 2:2

A vártnál nehezebben, de nyerni tudott a Slovan Nyitrán: a mérkőzés egyetlen találatát Moha szerezte az 56. percben. A zsolnai döntetlennek köszönhetően a pozsonyiak tízpontos előnnyel vezetik a bajnokságot.

Nem született gól a Pohronie-Senica találkozón, a Ružomberok pedig csak 1:1-es döntetlenre volt képes hazai pályán a Michalovce ellen. A vezetést a vendégek szerezték meg a második félidőben Danko révén. Néhány perccel később büntetőből egyenlíthetett volna a Ružomberok, de Kira kapus kivédte Twardzik lövését. A hajrában azért mégiscsak összejött az egalizálás: a csereként beálló Kmeť a 86. percben talált be.

A Trenčín Aranyosmaróton fogadta a Sereď csapatát. Vuk már az 5. percben megszerezte a vezetést a vendégeknek, 20 perccel később azonban Čataković egyenlíteni tudott. A második játékrész elején van Kessel a vezetést is megszerezte a trencsénieknek, amit már a mérkőzés végéig nem is engedtek ki a kezükből.

Még értékesebb fordítást hajtott végre a Spartak Trnava, amely a ViOn együttesét látta vendégül. Sokáig 0:0-ra állt a mérkőzés, a 72. percben azonban Ďubek az aranyosmarótiaknak szerezte meg a vezetést. Néhány perccel később viszont Orlandić egyenlíteni tudott, a hosszabbítás 5. percében pedig Sobczyk a győzelmet jelentő találatot is megszerezte a hazaiaknak.

A fordulót követően elmondható, hogy a DAC a harmadik helyről kezdi meg a rájátszást, valamint az is biztossá vált, hogy a Pohronie és a Nitra mellett sem a Sereď, sem a ViOn nem zárhatja az alapszakaszt a felsőházban.


Eredmények:

FK Pohronie – FK Senica 0:0

AS Trenčín – ŠKF Iclinic Sereď 2:1 (1:1)

Gólszerzők: 25. Čataković, 56. van Kessel – 5. Vuk

FC Nitra – ŠK Slovan Bratislava 0:1 (0:0)

Gólszerző: 56. Moha

MŠK Žilina – FC DAC 1904 2:2 (0:2)

Gólszerzők: 49., 58. Balaj – 17., 32. Ramírez

FC Spartak Trnava – FC ViOn Zlaté Moravce 2:1 (0:0)

Gólszerzők: 76. Orlandić, 90+5. Sobczyk – 72. Ďubek

MFK Ružomberok – MFK Zemplín Michalovce 1:1 (0:0)

Gólszerzők: 86. Kmeť – 64. Danko


A bajnokság állása:

(tt)