Fortuna Liga, 19. forduló: A DAC emberhátrányban óriásit küzdve döntetlenezett a Slovannal (VIDEÓ)

Parázs hangulatot és küzdelmes futballt hozott a Fortuna Liga alapszakaszának 19. fordulójában rendezett DAC-Slovan rangadó.

Fortuna Liga, 19. forduló: A DAC emberhátrányban óriásit küzdve döntetlenezett a Slovannal (VIDEÓ)
Fotó: dac1904.sk

Az első néhány perc a pozsonyiaké volt, de aztán fokozatosan feléledtek a hazaiak is, első valamirevaló helyzetükből pedig be is találtak. Egy szöglet után úgy tűnt, felszabadítanak a a vendégek, némi passzolgatás után viszont Andzouana visszaívelte a kapu elé a labdát, ahol a bolyban Blackman elé pattant. A panamai szélső tolt egyet rajta, majd lőtt, de elsőre a kapufát találta el. A labda visszapattant elé, másodszorra pedig már nem hibázott. A gólt követően átvették a kezdeményezést a pozsonyiak, de komolyabb helyzetet nem tudtak kialakítani: Abubakari csukafejese a kapu mellé ment, majd újabb bólintása után Pinto mentett a kapu előtt. A félidő derekán sérülés miatt le kellett cserélni a DAC legjobb góllövőjét, Krstovićot, a télen igazolt Niarchos állt be a helyére. A Slovan továbbra sem volt hatékony elöl, vagy Petráš kapus hárított, vagy a lövések voltak pontatlanok. Öt perccel az első játékrész vége előtt nehéz helyzetbe került a DAC, ez pedig az egész mérkőzés képét befolyásolta. Abubakari egy ügyes tempóváltással lefordult volna Risvanisról, ő pedig utolsó emberként hátulról lerántotta a tizenhatos előtt. Azonnal villant a piros lap, a görög védő pedig idő előtt mehetett zuhanyozni. Az utolsó percekben nagy volt a pozsonyiak fölénye, de ezt nem tudták gólra váltani.

A második játékrészben a DAC lényegében a védekezésre összpontosított, és tette ezt nagyon fegyelmezetten. A Slovan gyakran percekre beszorította saját kapuja elé a hazai csapatot, de Petráš áthatolhatatlannak tűnt, illetve társai is önfeláldozóan vetették bele magukat a lövésekbe. A sárga-kékek a 68. percig bírták a nyomást. Čakvetadze ívelte a labdát a berobbanó Kucka elé, akinek első fejesét még Petráš hárítani tudta, csakhogy kijött róla a labda, a veterán válogatott középpályás pedig másodjára már a kapuba küldte a játékszert. Ezt követően visszább vett a tempóból a vendég csapat, aminek köszönhetően ellentámadásokból veszélyeztethetett a DAC, de komolyabb gólszerzési lehetőséget képtelen volt kialakítani. A hajrában Abubakari ugyan betalált a hazai kapuba, de a játékvezető lest ítélve nem adta meg a gólt – ezen a VAR videózása sem változtatott. Az utolsó percekben is a vendégek domináltak, de a mérkőzést már nem tudták megfordítani. A DAC óriásit küzdött emberhátrányban, így lényegében elégedett lehet az egy ponttal.

A mérkőzés: FC DAC 1904 – ŠK Slovan Bratislava 1:1


Eredmény:

FC DAC 1904 – ŠK Slovan Bratislava 1:1 (1:0)

Gólszerzők: 7. Blackman – 67. Kucka


A szombati eredmények:

MŠK Žilina – MFK Skalica 1:0 (0:0)

Gólszerző: 88. J. Švec (öngól)

MFK Ružomberok – MFK Zemplín Michalovce 1:0 (1:0)

Gólszerző: 39. Bobček

FC ViOn Zlaté Moravce – FK Železiarne Podbrezová 1:1 (0:1)

Gólszerzők: 72. Almeida – 9. Paraj

MFK Tatran Liptovský Mikuláš – FC Spartak Trnava 1:2 (1:1)

Gólszerzők: 24. Jendrišek – 11. Taiwo, 87. Koštrna (11-esből)
 

A pénteki eredmény:

MFK Dukla Banská Bystrica – AS Trenčín 3:0 (2:0)

Gólszerzők: 2., 7. Polievka, 57. Franko

Piros lap: 78. Pires (TRE)


A bajnokság állása:

Góllövőlista:

Krstović (DAC) – 11 gól
Polievka (B. Bystrica) – 10 gól
Cobnan (Podbrezová) – 9 gól
Regáli (Ružomberok) – 7 gól
Cavrić (Slovan) – 7 gól
Brenkus (ViOn) – 6 gól
Faško (B. Bystrica) – 6 gól
Kaprálik (Žilina) – 6 gól
Ďuriš (Žilina) – 6 gól
Kalmár (DAC) – 6 gól


(tt)