Fortuna Liga, 15. forduló: Új edző, új mez, jó formában lévő játékosok – minden adott a DAC feltámadásához?

A válogatott szünet után a 15. fordulóval folytatódik a Fortuna Liga alapszakasza, amelyben a DAC hazai pályán fogadja a Senica együttesét.

Fortuna Liga, 15. forduló: Új edző, új mez, jó formában lévő játékosok – minden adott a DAC feltámadásához?
Fotó: Cséfalvay Á. András

A dunaszerdahelyi sárga-kékeknél nem volt túl rózsás a helyzet, amikor elvonultak a kéthetes válogatott szünetre. A DAC hárommeccses győzelmi sorozata szakadt meg a Liptovský Mikuláš elleni vereséggel, majd az együttes még mélyebbre süllyedt a Sereďtől bekapott hazai zakóval. Dunaszerdahelyen ezt követően a megújulás útjára léptek: előbb bejelentették Németh Antal vezetőedző távozását, majd bemutatták a csapat új, a környezettudatosság jegyében készült mezét, végezetül pedig érkezett a hír, amire mindenki a legjobban várt – a csapatot a Kisvárdától érkező Joao Janeiro irányítja a továbbiakban.

A portugál mester elsősorban javítani szeretne a tabellán elfoglalt pozíción, valamint élvezhető és eredményes játékot ígér. Rögtön hazai pályán lesz alkalma bizonyítani, ugyanis a DAC a Senica együttesét fogadja a hétvégi fordulóban. Az erdőhátiak jól kezdték a szezont, sokáig a bajnokság meglepetéscsapatának számítottak, tartósan a felsőházban tanyáztak, a Trenčín elleni 3:3-at követően viszont valami megtört a csapatban. Ezt követően öt vereséget szenvedtek el, miközben nyeretlenségi szériájuk immár hét meccs óta tart. Emellett egy másik nem túl dicső szériát is magáénak tudhat a Senica – három egymást követő bajnokin is kiállításra jutott valamelyik játékosa.

Janeiro jó formában lévő labdarúgókra számíthat a hétvégi bajnoki fordulón, a csapat négy játékosa a válogatott meccseken is betalált. Emellett a hosszú sérüléséből visszatérő Andrija Balić is száz százalékos formában várja az összecsapást.

„Nagyon boldog vagyok, és várom a holnapi összecsapást. Legutóbb döntetleneztünk a Senica ellen, ezért nehéz találkozóra számítok egy jó ellenféllel szemben, de egyértelműen győzni szeretnénk. Az új vezetőedző már változtatott néhány dolgon, de mindössze csak egy hete dolgozunk együtt, így lépésről lépésre haladunk. Mindegyik mesternek más elképzelése van a futballról, meglátjuk, ez hogy mutatkozik majd meg a pályán”

– idézi a DAC hivatalos oldala a horvát középpályást.

A DAC és a Senica az idei szezon negyedik fordulójában találkozott, és bizony a sárga-kékek kis híján beleszaladtak a késbe. Az erdőhátiak Niarchos találatával szereztek vezetést a 78. percben, és úgy tűnt, hogy otthon tartják a három pontot, az utolsó utáni pillanatban viszont jött a csereként beálló Sharani és legalább az egypontot megmentette csapatának. A statisztika hazai győzelmet jósol, ugyanis a Senica utoljára 2013 októberében tudott a DAC otthonában nyerni, azóta tíz dunaszerdahelyi bajnokin nyolc hazai győzelem és két döntetlen született.

A két csapat legutóbbi egymás elleni mérkőzése: FK Senica – FC DAC 1904 1:1

Izgalmas meccsre van kilátás pénteken, ugyanis a harmadik helyezett Ružomberok az ambiciózus Trenčínt fogadja. A két csapat közül a rózsahegyiek vannak jobb formában, anak ellenére is, hogy legutóbb kikaptak a Slovan vendégeként. A statisztikák szerint viszont a pontosztozkodás sem kizárt – legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésükből négy remivel végződött.

A Sereď a DAC elleni győzelemre építve szerezne újabb fontos pontokat, és erre minden esélye meg is van, ugyanis a sereghajtó Pohronie együttesét fogadja. A szerediek a felsőház felé kapaszkodnak (csupán négy ponttal vannak elmaradva a hatodik Trenčíntől), a garamszentkeresztiek viszont nem szívesen maradnának az utolsó helyen, így minden bizonnyal foggal-körömmel küzdenek majd a három pontért.

A legutóbb Senicán aratott győzelem gyógytapasz volt az aranyosmarótiak eddigi szezonbeli teljesítményére, de sokkal jobb helyzetben így sem tudhatják magukat. Viszont nem biztos, hogy a pozitív hangulat a hétvége után is megmarad a ViOn-nál, ugyanis a bajnoki címért hajtó Spartak Trnavát fogadja. A nagyszombatiak utóbbi nyolc meccsükön veretlenek maradtak a Zlaté Moravcéval szemben, ami tovább növeli az önbizalmukat.

A zsolnaiak kezdenek visszatalálni a szezon elején kitaposott útra, hétvégén pedig a bosszúvágy is fűtheti őket, ugyanis azt a Liptovský Mikulášt látják vendégül, amelytől idénybeli első vereségüket szenvedték el. A Slovan egyelőre megállíthatatlannak tűnik a bajnokságban, és vélhetően nem a Michalovce lesz az, amely megtöri majd a lendületét.


A 15. forduló programja:

November 19. (péntek)

MFK Ružomberok – AS Trenčín (17:00)


November 20. (szombat)

MŠK Žilina – MFK Tatran Liptovský Mikuláš (15:00)

FC ViOn Zlaté Moravce – FC Spartak Trnava (15:00)

FC DAC 1904 – FK Senica (15:00)

ŠKF Sereď – FK Pohronie (15:00)


November 21. (vasárnap)

MFK Zemplín Michalovce – ŠK Slovan Bratislava (17:00)


A bajnokság állása:

Góllövőlista:

Henty (Slovan) – 8 gól
Kadák (Trenčín) – 7 gól
Sukisa (Senica) – 7 gól
Ristovski (Trnava) – 7 gól
Zmrhal (Slovan) – 6 gól
Cabral (Trnava) – 5 gól
Lačný (Pohronie) – 5 gól

(tt)