Fortuna Liga, 14. forduló: Visszavette az első helyet a Slovan

Egy mérkőzés maradt vasárnapra a Fortuna Liga 14. fordulójából, amelyen a Slovan az aranyosmaróti ViOn-t fogadta.

Fortuna Liga, 14. forduló: Visszavette az első helyet a Slovan
Fotó: TASR

A pozsonyiaknak nem volt jó emlékük a ViOn-ról, ugyanis épp ellenük szenvedték el szezonbeli első vereségüket. Ráadásul az aranyosmarótiak ezt megelőzően négy bajnokin maradtak veretlenek, így a bajnoki címvédő semmiképp sem vehette félvállról a vasárnapi összecsapást.

Ennek megfelelően a hazaiak már a 17. percben megszerezték a vezetést: Nono szögletrúgását követően De Marco volt eredményes fejjel. A 26. percben közel jártak az egyenlítéshez a vendégek, de Balaj életerős szabadrúgását Greif hárította, a kipattanóra pedig Menich már nem ért oda. A második félidő elején felpörögtek az események a Slovan kapuja előtt: az aranyosmarótiak rövid időn belül két kapufát is lőttek, majd Greif mentett a gólvonalról, végül a csereként beálló Ďubek a kapuba küldte a labdát. Nem tartott sokáig a vendégek öröme, tíz perccel később ugyanis Holman beadása teljesen üresen találta a frissen beálló Strelecet, aki az ötös sarkáról nem hibázott. Nem sok hiányzott, hogy harmadszor is betaláljanak a hazaiak, de Ratao lövésénél résen volt Chovan.

A Slovan fontos győzelmet aratva újfent beérte pontszámban a DAC-ot, jobb gólarányának köszönhetően pedig visszavette az első helyet. Viszont arról sem szabad megfeledkezni, hogy a sárga-kékek még mindig egymeccses hátrányban vannak.

A DAC Nitra elleni találkozójáról, valamint a többi szombati mérkőzésről ITT írtunk bővebben.


Eredmények:

FK Pohronie – FC Spartak Trnava 3:3 (1:0)

Gólszerzők: 17. Weir, 69. Petrák, 80. Rusov (öngól) – 51. Yao, 61. Vlasko, 90+3. Savvidis

ŠKF Sereď – MFK Ružomberok 0:0

MFK Zemplín Michalovce – FK Senica 0:1 (0:1)

Gólszerző: 32. Piroska

MŠK Žilina – AS Trenčín 2:0 (1:0)

Gólszerzők: 15. Bernát, 59. Kurminowski

FC Nitra – FC DAC 1904 0:1 (0:0)

Gólszerző: 50. Divković

ŠK Slovan Bratislava – FC ViOn Zlaté Moravce 2:1 (1:0)

Gólszerzők: 17. De Marco, 66. Strelec – 56. Ďubek


A bajnokság állása:

Góllövőlista:

Balaj (ViOn) – 10 gól
Kalmár (DAC) – 9 gól
Kurminowski (Žilina) – 9 gól
Bichakhchyan (Žilina) – 9 gól
Divković (DAC) – 8 gól
Faško (Nitra) – 7 gól
Ratao (Slovan) – 7 gól
Ramirez (DAC) – 5 gól
Malec (Senica) – 5 gól
Strelec (Slovan) – 5 gól
Almási (Ružomberok) – 5 gól
Balić (DAC) – 5 gól

(tt)