Fortuna Liga, 10. forduló: Megizzadt a DAC a három pontért

Nehezebben gyűjtötte be a három pontot a DAC, mint azt sokan várták volna. Összefoglalónk a Fortuna Liga 10. fordulójáról.

Fortuna Liga, 10. forduló: Megizzadt a DAC a három pontért
Fotó: fcdac.sk

A Spartak elleni mérkőzéshez hasonlóan Peter Hyballa vezetőedző újfent kihagyta a kezdőből Erik Pačindát, a helyén pedig az a Marko Divkovič kezdett, aki két gólt szerzett a bajnoki címvédő ellen. Ennek ellenére sokan fölényes vendégsikert várhattak a bajnokság második és utolsó előtti csapatának összecsapásától. A remélt győzelem azonban a kelleténél nehezebben született – köszönhetően annak, hogy a dunaszerdahelyi csapat számos ígéretes helyzetet puskázott el a mérkőzés folyamán. Az eredményjelző így gólnélküli állást mutatott a félidőben.

Tíz perc telt el a második játékrészből, amikor megszerezte a vezetést a DAC: Kalmár Zsolt magabiztosan értékesítette a megítélt büntetőt. Viszont nem örülhettek sokáig Peter Hyballa védencei: öt perccel később ugyanis Deretti pofozta a kapuba a labdát, ezzel egyenlített a Senica.

Csupán négy perc telt el, amikor újra változhatott volna az eredmény: Bayo ellen szabálytalankodtak a tizenhatoson belül, a hazaiak védőjét, Nirennoldot kiállították és újabb büntetővel jöhetett a DAC. A labda mögé ezúttal Vida Kristopher állt, akinek lövését bravúrosan hárította Taborda. Végül azonban csak megszületett a győzelmet jelentő gól: Vida Kristopher egy tetszetős akció végén kárpótolta a szurkolókat a kihagyott büntetőért.

A mérkőzés: 

FK Senica – FC DAC 1904 1:2

Edzői vélemények:

Senica-DAC - Hyballa: Megszereztük azt a piszok három pontot

 

A forduló rangadóját Nagyszombatban játszották, ahol a címvédő Spartak a trónkövetelő Slovant fogadta. A mérkőzés finoman szólva is paprikás volt, ezt az is bizonyítja, hogy összesen nyolcszor villant a sárga lap, valamint a hazaiak edzőjét is a lelátóra száműzték. Sokáig döntetlenre állt a mérkőzés, a 78. percben azonban Dražič megszerezte a győzelmet jelentő gólt a vendégeknek, a Slovan így 10 fordulót követően is hibátlanul vezeti a bajnokságot. A Spartak azonban címvédőhöz méltatlanul csupán a kilencedik helyen kullog. Egyre jobban inog a kispad Radoslav Látal vezetőedző alatt.

A zsolnaiak Káčer és Holúbek góljával fordítani tudtak Aranyosmaróton, ezzel a sárga-zöldek feljöttek a harmadik helyre. Köszönhetően annak is, hogy a Trenčín meglepetésre 0:2-es vereséget szenvedett a Podbrezová otthonában. Ricardo Moniz legénysége így nem, hogy a második helyre nem jött fel a hétközi pótolt fordulót követően, hanem még vissza is csúszott az ötödikre.

A forduló másik meglepetését a Michalovce–Ružomberok mérkőzés szolgáltatta, amelyen a vendégek már két góllal vezettek, a hazai csapat azonban a második félidőben bravúros játékkal egyenlíteni tudott. Győzelemnek örülhetett az újonc Sereď is, amely Adekuoroye 88. percben szerzett találatával győzte le a Nitrát.

 

Eredmények:

ŠKF Iclinic Sereď – FC Nitra 2:1 (1:1)

Gólszerzők: 39. Križan (öngól), 88. Adekuoroye – 6. Vestenický 

FC Spartak Trnava – ŠK Slovan Bratislava 1:2 (1:1)

Gólszerzők: 45+2. Bakoš – 42. Šporar, 78. Dražić

FC Vion Zlaté Moravce – MŠK Žilina 1:2 (1:2)

Gólszerzők: 14. Casado – 38. Káčer, 40. Holúbek

FK Železiarne Podbrezová – AS Trenčín 2:0 (2:0)

Gólszerzők: 29., 36. Leško

MFK Zemplín Michalovce – MFK Ružomberok 2:2 (0:2)

Gólszerzők: 58. Sulley, 85. Kurminowski – 24. Kostadinov, 41. Qose

FK Senica – FC DAC 1904 1:2 (0:0)

Gólszerzők: 61. Deretti – 56. Kalmár, 85. K. Vida

 

A bajnokság állása:

(tt)