Fortuna Liga, 10. forduló: Gázolt, és továbbra is első a Slovan, de ott liheg a nyakán a Spartak

A Slovan Bratislava és a Spartak Trnava is megérdemelt győzelmet aratott vasárnap a Fortuna Liga 10. fordulójában.

Fortuna Liga, 10. forduló: Gázolt, és továbbra is első a Slovan, de ott liheg a nyakán a Spartak
Fotó: TASR

A pozsonyiak a sereghajtó Pohroniét fogadták, és bizony hozták is a kötelezőt. Križan fejese a 20. percben még kimaradt, nem sokkal később viszont Mráz már a kapuba küldött egy kipattanót. Tíz perccel később a vendégek meglepetésre kiegyenlítettek: Badolo alacsony beadása a középen felszabadítani igyekvő Križanról a saját kapujába jutott. Csakhogy a Slovan a félidő végéig még kétszer lecsapott. Előbb De Marco fejjel volt eredményes, majd egy szögletet követően Henty bombázott a léc alá. A fordulást követően is a hazai csapat dominált, ez pedig újabb gólokat eredményezett. Az 54. percben Henty blokkolt lövését követően Zmrhal pofozta a kapuba a labdát, alig negyed órával később pedig Čmovš szerencsétlenül a saját kapujába lőtt. A Slovan ezzel magabiztos győzelmet aratott, és továbbra is vezeti a bajnokságot.

Ott liheg viszont a nyakán a Spartak Trnava, amely előzetesen izzasztó összecsapásnak nézett elébe Trencsénben, de végül megérdemelt győzelmet aratott. A trencséniek csupán a cseréket követően kezdtek aktívabbak lenni, de a befejezésekkel már gondok adódtak. A mérkőzés egyetlen találatát Twardzik szerezte büntetőből az 54. percben.

A jövő heti válogatott szünet miatt a bajnokság október 15-én folytatódik.


Eredmények:

ŠK Slovan Bratislava – FK Pohronie 5:1 (3:1)

Gólszerzők: 24. Mráz, 40. De Marco, 42. Henty, 54. Zmrhal, 67. Čmovš (öngól) – 34. Križan (öngól)

AS Trenčín – FC Spartak Trnava 0:1 (0:0)

Gólszerző: 54. Twardzik (11-esből)


A szombati eredmények:

MFK Zemplín Michalovce – MŠK Žilina 1:0 (0:0)

Gólszerző: 61. Žofčák  

MFK Ružomberok – MFK Tatran Liptovský Mikuláš 4:1 (1:0)

Gólszerzők: 22. Kochan (11-esből), 58. Maslo, 61., 64. Regáli – 86. Laura

ŠKF Sereď – FK Senica 2:1 (1:1)

Gólszerzők: 8. Jureškin, 90+4. Haša – 34. Mashike Sukisa

Piros lap: 52. Šimčák (SEN)


A pénteki eredmény:

FC DAC 1904 – FC ViOn Zlaté Moravce 4:2 (2:0)

Gólszerzők: 5., 61. Hahn, 9. Andzouana, 54. Krstović – 50. Ďubek, 90+3. Čögley


A bajnokság állása:

Góllövőlista:

Sukisa (Senica) – 6 gól
Kadák (Trenčín) – 5 gól
Ristovski (Trnava) – 5 gól
Bichakhchyan (Žilina) – 4 gól
Regáli (Ružomberok) – 4 gól
Zmrhal (Slovan) – 4 gól
Henty (Slovan) – 4 gól
Jendrišek (Trenčín) – 4 gól
Mráz (Slovan) – 4 gól

(tt)