Felkészülési mérkőzés: Kikapott a fehérváriaktól a DAC (videó)

A magyar élvonalbeli MOL Fehérvár FC 3:1-re nyerte a szerdai DAC elleni edzőmérkőzést, a sárga-kékek találatát Bilenkyi szerezte az 50. percben.  

A magyarországi edzőtáborozás első mérkőzését kedden játszotta a DAC, amelyen magabiztos 3:0-s győzelmet aratott a Sepsi OSK Sepsiszentgyörgy felett. Szerdai ellenfelükkel, a magyar élvonal tavalyi szezonjának második helyezettjével, már nehezebb dolguk volt – 0:1-ről még egyenlíteni tudtak a sárga-kékek, azt követően azonban Juhász és Nego góljai eldöntötték a mérkőzést.

Az első félidő első komolyabb helyzetére egészen a 31. percig kellett várni, amikor Nego beadására Scsepovics érkezett, s lövése csupán néhány centiméterrel kerülte el a kaput. A 35. percben Ronan szögletét Beskorovainyi csúsztatta tovább, Bednár azonban már nem tudta a kapuba juttatni. A 38. percben a fehérváriak megszerezték a vezetést – a laposan középre érkező labdát Nego helyezte jobb belsővel a kapuba – 0:1.   

A második félidőt a dunaszerdahelyiek kezdték jobban, s már az 50. percben egyenlíteni tudtak – Bilenkyi egyedül maradt a kapussal szemben, s pontosan célozva a hálóba lőtt – 1:1. Nem sokkal később, az 55. percben Vida Kristopher kis híján vezetéshez juttatta csapatát – Juhász azonban a gólvonalról tudott menteni. A 61. percben a csereként beállt Kun, majd a 63. percben Bilenkyi lőtt távolról élesen, de a fehérváriak kapusa mindkét lövést hárítani tudta. A 72. percben Juhász szerzett vezetést a Fehérvárnak – a szögletből érkező labdát a kapuba fejelte – 1:2. A 84. percben Stopira beívelésére Nego érkezett jó ütemben, s állította be a végeredményt – 1:3.

A DAC pénteken játssza utolsó felkészülési mérkőzését – ellenfele az Illovszky Rudolf Stadiont avató Vasas FC lesz.

MOL Fehérvár FC - FC DAC 1904 3:1 (1:0)

Pancho Aréna, Felcsút, Magyarország, 2019. július 3., szerda, 20:15 ó.

Góllövők: 38. Nego, 72. Juhász, 84. Nego – 50. Bilenkyi.

MOL Fehérvár FC: Kovácsik - Fiola, Juhász, Vinícius, Stopira - Pátkai, Nikolov, Hadzic – Nego, Scsepovics, Milanov (70. Petrjak). Edző: Marko Nikolics.

DAC: Jedlička (60. Száraz) – Blackman (60. Koštrna), Beskorovainyi (60. Oravec), Kružliak (60. Šatka), Šimčák – Bednár (60. Kun)  – Ronan (60. Kalmár), Nagy (60. Veselovský) - Vida K. (60. Čmelík), Bilenkyi, Divković (60. Švec). Edző: Peter Hyballa.


fcdac.sk