Felkészülési mérkőzés: az orosz után szerb ellenfelétől is kikapott a DAC (VIDEÓ)

Öt napon belül harmadszor lépett pályára a DAC, a törökországi összpontosítás utolsó mérkőzésén a szerb bronzérmes FK Čukarički Belgrád volt hétfőn az ellenfél.

Felkészülési mérkőzés: az orosz után szerb ellenfelétől is kikapott a DAC (VIDEÓ)
Fotó: dac1904.sk

Délelőtt még tartott egy rövidebb átmozgató edzést Joao Janeiro, délután pedig kisebb-nagyobb sérülések vagy egészségügyi okok miatt nem számíthatott Kružliak, Moumou és Vantruba játékára.

A 11. percben Andrezinhot buktatta a szerb kapus, a megítélt büntetőt Krstović végezte el, ám Petrović javította hibáját és hárította a középre tartó lövést. Hét perccel később egy veszélytelennek tűnő akció végén Campbell elé került a labda, aki Veszelinovval szemben nem hibázott – 0:1. Ez volt a szerbek egyetlen kaput eltaláló lövése az első félidőben. Aktívabb volt a DAC, de inkább a mezőnyben folyt a játék. Andrezinho lövésével nem akadt gondja a hálóőrnek, míg Krstović kísérlete veszélyesebb volt, ám épphogy elkerülte a jobb felső sarkot.

Fordulás után a kapujához szegezte a szerb bajnokság bronzérmesét a DAC, szinte végig a Čukarički térfelén zajlott a játék. Az ellenfél felszabadításait is rendre be tudták a sárga-kékek gyűjteni, így aztán fokozatosan jöttek a helyzetek is. Az 51. percben Sharani passzolt Krstovićhoz, aki az ötösről az üres kapu fölé lőtt. A montenegrói támadó a 63. percben is próbálkozott, ezúttal mellé célzott. A 71. percben Krstović elfutott az alapvonalig, visszagurítását Hahn csak az oldalhálóba bombázta. A 84. percre is maradt még egy helyzetük, ekkor Sharani kísérlete ment el a hosszú sarok mellett. A szerbek ebben a játékrészben tulajdonképpen kétszer jutottak el a dunaszerdahelyiek kapujához, mindkét alkalommal ziccerbe kerültek. A 80. percben Rakonjac cselezte túl magát Veszelinov előtt, a másodiknál viszont jött a büntetés a kihagyott helyzetekért. Az utolsó előtti percben egy gyors kontrát Ndiaye fejezett be higgadtan– 0:2.

A hétfői volt az edzőtábor utolsó mérkőzése, szerdán hazautazik a csapat, majd vasárnap lejátssza a téli felkészülés utolsó összecsapását, amelyen a Somorját fogadja a MOL Akadémián.


DAC 1904 - FK Čukarički Belgrád 0:2 (0:1)
Mardan Sports Complex, Aksu, Antalya, Törökország, 2022. január 31., hétfő, 15:00 ó, napos, változékony idő, +11°C
Góllövők: 11. Campbell, 89. Ndiaye

DAC: Veszelinov - Pinto, Muhamedbegovic, Brunetti (46. Malý), Ciganiks - Dimun (82. Njie), Balić - Veselovský (35. Sharani), Andrezinho (87. Verlinden), Nebyla (46. Hahn) - Krstović. Edző: Joao Janeiro.

Čukarički: Petrović (46. Belić) - Tanasijević, Obradović (60. Drezgić), Puškarić, Tošić (66. Roganović) - Kajević (66. Lukić), K. Belić (60. Kovač), Ergelaš (66. Ajdar) - Čolović (60. Savić), Spasojević (46. Rakonjac), Campbell (35. Ndiaye). Edző: Saša Ilić.

STATISZTIKA:
Lövés - kapura 2:2, mellé 8:1
Szöglet - 5:3
Les - 3:0

(dac1904.sk)