FC DAC 1904: A Leverkusen fiatal kapusa érkezik kölcsönbe

A lengyel Tomasz Kucz a tavaszi idény végéig marad Dunaszerdahelyen.

FC DAC 1904: A Leverkusen fiatal kapusa érkezik kölcsönbe
Fotó: fcdac.sk

A német Bundesliga egyik legnagyobb hagyománnyal rendelkező klubjától érkezett a DAC harmadik téli szerzeménye. A 19 éves Tomasz Kucz a Bayer Leverkusen csapatától jött féléves kölcsönjátékra, és a DAC elővásárlási joggal rendelkezik a játékosra.

A 187 centi magas lengyel kapus szerdán csatlakozott a kerethez, és új csapattársaival elutazik a törökországi edzőtáborba.

Kucz Varsóban született 1999. július 6-án. Tizenhat éves koráig a helyi Polónia játékosa volt, ekkor távozott Leverkusenbe. Ott találkozott Peter Hyballával, aki a 2015/16-os idényben az edzője volt az ifjúsági csapatnál. Az U15-től tagja volt az összes lengyel korosztályos válogatottnak, jelenleg az U19-es gárdában szerepel. Ősszel a Leverkusen felnőtt csapatával készült, harmadik számú kapusként több Bundesliga mérkőzésen is a kispadon kapott helyet.

Szerződtetésében nagy szerepet játszott Martin Raška, aki a téli szünetben tanulmányi úton járt Leverkusenben. „Január elején eltölthettem öt napot a Bayernél, ahol alkalmam nyílt együtt dolgozni David Thiellel, a Bayer kapusedzőjével és az ő kapusaival. Tomasz Kucz egy fiatal és nagyon tehetséges hálóőr, akinek a legnagyobb vágya bemutatkozni a felnőtt profi szinten. Ezért döntött úgy, hogy hozzánk igazol” – mondta a DAC kapusedzője.


(fcdac.sk)