FC DAC 1904 – Herc: Ezt a meccset már hetek óta nagyon vártam

A DAC tehetséges középpályása a csütörtöki, MOL Arénában rendezett edzőmérkőzés legfiatalabb résztvevője volt. Christián Herc is kivette részét az olaszok elleni, magabiztos szlovák győzelemből.

FC DAC 1904 – Herc: Ezt a meccset már hetek óta nagyon vártam
Fotó: Cséfalvay Á. András

A transfermarkt szerint a Dunaszerdahelyre érkezett olasz U21-es válogatott összértéke több mint százmillió euró, ti viszont egy háromgólos, kiütéses vereséggel küldtétek őket haza…

„Kiváló meccset játszottunk. A kezdő sípszótól összeszedettek voltunk a védelemben, és az első félidőben gyors ellentámadásokra építettünk, amit jól is csináltunk. Megszereztük a vezetést, aztán volt még egy lehetőségünk. A második játékrészben már a labdabirtoklásban és minden másban is az olaszok fölé nőttünk.”

Te voltál a legfiatalabb a pályán. Hogyan ment a játék a Serie A leendő csillagai ellen?

„Remekül az első perctől, hiszen otthon játszottam. A pályát és minden mást is jól ismertem már. Örülök a háromgólos győzelemnek. Remek dolog, hogy a hazai stadionban léphettem pályára a válogatott színeiben. Már régóta vártam ezt a meccset, és amikor az edző bejelentette, hogy a kezdőcsapat tagja leszek, remek érzés fogott el. Boldog vagyok, hogy így zajlott le a találkozó, méghozzá egy remek ellenfél ellen.”

Három és fél ezer szurkoló volt kíváncsi rátok Sok, kevés, elég…?

„Szerintem szép szám ez. Minden egyes kilátogató szurkolónak örülök. Szeretném megköszönni nekik, hogy kijöttek. Személy szerint nekem a barátnőm és a szüleim voltak kint a jelenlegi párjaikkal.”

Hogyan néz ki a további programod és mikor térsz vissza Dunaszerdahelyre?

„Ma egy könnyű edzésünk volt, holnap pedig Izlandra repülünk, ahol kedden egy nagyon fontos selejtezőmérkőzés vár ránk. Szerdán térünk vissza Szlovákiába, csütörtökön pedig csatlakoznom kellene az edzésprogramhoz.”


(fcdac.sk)