Európában szimpatikus újoncok, itthon bajnokok lennének a dunaszerdahelyi kézisek

2021. június 29. - 13:34 | Sport

Idényzáró sajtótájékoztatót tartott a dunaszerdahelyi HC DAC kézilabdaklub vezetése, melyen értékelték az elmúlt évet és beszéltek a következőről is.

Európában szimpatikus újoncok, itthon bajnokok lennének a dunaszerdahelyi kézisek
Fotók: Cséfalvay Á. András - További felvételekért kattints!

Horváth Zoltán klubelnök elárulta, hogy a két dunaszerdahelyi csapat egyesítéséből létrejött klub ezekben a napokban ünnepli fennállásának ötödik évfordulóját. Ez idő alatt sikerült felküzdeniük magukat a cseh-szlovák MOL Liga bronzéreméig, egyszersmind a szlovák bajnokság második helyéig. "Nehéz évek voltak, melyek során a két junior csapat által nyújtott alapoktól kellett építkeznünk" - emlékezett vissza.

Beszélt arról, hogy az elmúlt két év meglehetősen érdekesen alakult, ugyanis a tavalyi szezonban voltak újoncok a MOL Ligában, de a világjárvány miatt annak eredményeit törölték. A most végződött második, hivatalosan első szezonjukban pedig teljesítették azt a célkitűzést, hogy az első hatban végezzenek.

Debre Viktor vezetőedző azt emelte ki, mennyire kellemes helyzetben van, hogy egy ilyen sikeres évet kell értékelnie, ugyanakkor rámutatott, hogy nem minden volt olyan szép és jó, mint amennyire azt a nosztalgia megszépíti. "A MOL Liga egy hosszú menetelés, rengeteg problémával, sérülésekkel kellett megküzdenünk, a járvány miatt a felkészülés sem volt zavartalan, de összességében úgy gondolom, jól jöttünk ki az egészből" - fogalmazott.

Szavai szerint az ő helyzetét az nehezítette, hogy egy új közegbe érkezett, nem ismerte a cseh-szlovák ligát. "A segítőim ugyanakkor mellettem voltak, a lányok pedig példamutatóan dolgoztak, aminek meglett az eredménye. Nem voltunk érettek az első helyre a szlovák ligában, és nehéz feladat lesz, hogy jobbak legyünk, de szeretnénk jobbak lenni" - húzta alá.

A célokkal kapcsolatban Horváth Zoltán kijelentette, hogy a MOL Ligában és a szlovák bajnokságban is a bajnoki cím a cél a következő idényben, ugyanakkor ezt nem szeretnénk teherként, kötelezettségként helyezni a lányok és az edző vállára.

A szlovák válogatott Erika Rajnohová, az egyik új szerzemény

Új szerzemények, távozók

Prikler Silvia sportigazgató mutatta be a csapat új szerzeményeit, köztük két szlovák válogatottat, Erika Rajnohovát, illetve Natália Némethovát.

Előbbi trencséni születésű, franciaországi és németországi kitérők után legutóbb Spanyolországban játszott, utóbbi pedig többek között a pozsonyi ŠKP-ban, illetve legutóbb a vágsellyei Duslóban.

Ugyancsak új szerzeménye a budapesti Vasas neveltje, Magera Noémi kapus, valamint Sári Barbara, aki a Dunaferr neveltje, de a budapesti MTK-ból érkezik Dunaszerdahelyre.

Az eddigi csapatból távozik - egy időre legalábbis Monika Rajnohová, aki anyai örömök elé néz, Straka Mária az edzői tevékenységére, Lelkes Lilla pedig tanulmányaira helyezi a hangsúlyt a továbbiakban, és szintén a távozók közt van Lenka Bundová kapus, aki a klub kezdeteitől erősítette azt.

Horváth Zoltán

Horváth Zoltán megemlítette, hogy a szlovák bajnokságból egyedüliként Dunaszerdahelynek lesz B-csapata is, mely az I. ligában szerepel majd, emellett a nagyszombati mellett a nyitrai kerületi bajnokságban is szeretnék megvetni a lábukat, hogy olyan erős csapatokkal mérhessék össze erejüket, mint Naszvad, Csallóközaranyos vagy épp Vágsellye.

Irány Európa!

Bajnoki eredményének köszönhetően a HC DAC szerepelhet az EHF-kupában, ugyanakkor az eddigiekből úgy tűnik, hogy az európai kupameccsekre nem lesz alkalmas a jelenlegi dunaszerdahelyi sportcsarnok, így alternatívát keresnek.

Debre Viktor

"A klub és a játékosok életében is felemelő érzés európai kupában játszani, megpróbáljuk kihozni a maximumot" - jegyezte meg ennek kapcsán Debre Viktor, aki korábban edzőként már megmérettette magát Európában. Prikler Silvia ezt kiegészítette azzal, hogy hasonlóképp, mint ahogy a MOL Ligában lejátszott első idényük előtt, most is azt tűzték ki célul, hogy egy szimpatikus újonc benyomását keltsék, közben pedig ameddig csak lehet, eljussanak.

Mi a helyzet az új sportcsarnokkal?

Szóba került a megépítendő új dunaszerdahelyi sport- és rendezvénycsarnok is, melyre a szlovák állam kétmillió eurós állami támogatást nyújtott. Horváth Zoltán klubelnök ennek kapcsán kifejtette, hogy

terveik szerint az idei év végén, legkésőbb a jövő év elején megkezdődhet az építkezés, ami két évig tarthat.

Elárulta, igyekszenek beépíteni a tervezetébe azokat a kéréseket, melyeket a civil aktivisták fogalmaztak meg, de előre bocsátotta, hogy mindent nem lehet. "Limitált a költségvetés, keressük a kompromisszumokat. Bizonyára nem lesz senki teljesen elégedett, de bízom benne, hogy mindenki elégedettebb lesz a végére" - hangsúlyozta.

(SzT)