Európa-liga: Elődöntő közelében három nagycsapat, megizzaszthatja az Arsenalt a Slavia 

2021. április 14. - 14:32 | Sport

Az előzetesen az esélyesek között számon tartott négy nagycsapat közül három kedvező helyzetből várja a labdarúgó Európa-liga negyeddöntős párharcainak csütörtöki visszavágóit, azonban az Arsenalnak megnehezítheti a dolgát Prágában a Slavia.

Európa-liga: Elődöntő közelében három nagycsapat, megizzaszthatja az Arsenalt a Slavia 
Fotó: UEFA

A szakértők többsége által a fináléba várt Manchester United egy héttel ezelőtt 2-0-ra győzött a spanyol Granada vendégeként, így az Old Traffordon sorra kerülő második mérkőzés csupán formalitásnak tűnik. A Granada ugyan jó erőkből áll, és szépen menetelt az El idei kiírásában, de úgy tűnik, hogy az MU már túl nagy falat a számára. Ole Gunnar Solksjaer vezetőedző ugyan nem számíthat csütörtök este néhány meghatározó játékosára, a hangulat azonban minden bizonnyal kiváló Manchesterben, miután vasárnap bajnoki meccsen 3-1-re győzött a csapat a Tottenham Hotspur otthonában.

Az El-specialistának számító Unai Emery vezetőedző által irányított Villarrealt a szakértők szintén esélyesnek tartják arra, hogy a sorozat végén a magasba emelhesse a trófeát, a legjobb négy közé jutás pedig karnyújtásnyira van az együttestől. A Sevilla trénereként 2014 és 2016 között sorozatban háromszor El-győztes Emery tanítványai 1-0-ra nyertek az odavágón a kemény ellenfélnek tűnő Dinamo Zagreb vendégeként, és jó esélyük van arra, hogy kettős győzelemmel kerüljenek be az elődöntőbe.

Ugyancsak kedvezően alakult az első találkozó az AS Romának, amely egyedüli olasz csapatként van még versenyben az európai kupasorozatok mostani kiírásában. A rómaiak 2-1-es sikert értek el Amszterdamban, így a Stadio Olimpicóban az Ajaxnak bravúros teljesítményre lenne szüksége ahhoz, hogy kiejtse a riválist.

Az El idei egyenes kieséses szakaszában már a Leicester Cityt és a Glasgow Rangerst is búcsúztatta a Slavia Praha, amely borította a papírformát múlt csütörtökön, amikor egy késői gólváltással 1-1-es döntetlent játszott Londonban az Arsenallal. Az Ágyúsok így most idegenben kénytelenek kiharcolni a továbbjutást, ami nem ígérkezik egyszerű feladatnak a jó erőkből álló és hatékony futballt bemutató cseh együttessel szemben. Reményt jelenthet ugyanakkor az angolok számára, hogy a Slavia játékosai közül vélhetően többen is hiányoznak majd különböző okok miatt, miközben az Arsenalnál csak az egyformán térdsérüléssel küzdő Kieran Tierney és David Luiz maradhat ki a csapatból.

Mindegyik El-negyeddöntős visszavágó 21 órakor kezdődik csütörtökön, a sorsolás értelmében a Villarreal-Dinamo Zagreb párharc győztese az Arsenal-Slavia Praha továbbjutójával, míg az AS Roma-Ajax összecsapás nyertese a Manchester United-Granada csatában diadalmaskodó együttessel játszik majd az elődöntőben.

Európa-liga, negyeddöntő, csütörtöki visszavágók:

Villarreal-Dinamo Zagreb 21.00 (az első mérkőzésen: 1-0)

AS Roma-Ajax Amsterdam 21.00 (2-1)

Slavia Praha-Arsenal 21.00 (1-1)

Manchester United-Granada 21.00 (2-0)

MTI

Címkék: Európa-liga, előzetes