Európa-liga, 1. selejtezőkör: Újra nemzetközi porondon a DAC – egyetlen esély a továbbjutás kiharcolására

A DAC csütörtökön megkezdi nemzetközi kupaszereplését a 2020/21-es szezonban, ellenfele a nyolcszoros izlandi bajnok HF Hafnarfjördur lesz.

Európa-liga, 1. selejtezőkör: Újra nemzetközi porondon a DAC – egyetlen esély a továbbjutás kiharcolására
Fotó: Cséfalvay Á. András

A DAC sorozatban harmadszor indulhat az Európa-liga selejtezőjében, és eddig mindannyiszor továbblépett a második körbe: két éve a grúz Dinamo Tbiliszit, tavaly pedig a lengyel Cracoviát búcsúztatta.

Most az az izlandi HF Hafnarfjördur lesz az ellenfele, amely lényegesen nagyobb nemzetközi tapasztalattal rendelkezik a sárga-kékeknél. A szigetországiak legutóbb a 2018/19-es szezonban indultak az Európa-ligában, ahol az első fordulóban a finn Lahti csapatát búcsúztatták, a következő körben viszont kevésnek bizonyultak az izraeli Hapoel Haifa ellenében. Az előző szezont a bajnokság harmadik helyén zárták.

A dunaszerdahelyiek száz százalékos mérleggel vezetik a bajnokságot, tehát remek formában várják a csütörtöki összecsapást. Bár tisztelik ellenfelüket, nem titkolt szándékuk, hogy győzelemmel térjenek haza.

„Jó formában vagyunk, szerintem jól felkészültünk a találkozóra, tovább szeretnénk jutni a második selejtezőkörbe. Úgy érzem, hogy erre meg is van minden esélyünk“

– nyilatkozta Bernd Storck vezetőedző a DAC szerdai sajtótájékoztatóján.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) rendelete szerint a koronavírus-járvány miatt a selejtezőköröket nézők nélkül rendezik meg, a továbbjutóról pedig egyetlen találkozó dönt. A sárga-kékeknek tehát mindent bele kell adniuk, javítási lehetőségük ugyanis nem lesz. A Hafnarfjördur-DAC EL-selejtezőre csütörtökön 19:15-kor kerül sor.

A DAC-on kívül két szlovák és három magyar csapat lép pályára csütörtökön az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában. A sárga-kékek mellett a másik két szlovákiai együttesnek is idegenben kell megküzdenie a továbbjutásért: a Žilina a walesi The New Saints, a Ružomberok pedig a svájci Servette otthonában lép pályára.

Jobban kedvezett a sorsolás a magyar csapatoknak, ugyanis a három szereplő közül kettő is hazai pályán léphet pályára: a Budapest Honvéd a finn Inter Turkut, a MOL Fehérvár pedig az ír Bohemianst fogadja. A Puskás Akadémia viszont Svédországban a Hammarby együttesével mérkőzik meg.


A szlovákiai és magyar csapatok programja az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában:

MOL Fehérvár – Bohemians (18:30)

Hammarby – Puskás Akadémia (19:00)

HF Hafnarfjördur – FC DAC 1904 (19:15)

The New Saint – MŠK Žilina (19:30)

Servette – MFK Ružomberok (20:15)

Budapest Honvéd – Inter Turku (21:00)


(tt)