Eric Ramirezé az év gólja

Hihetetlenül szoros küzdelmet hozott a 2020-as év legszebb sárga-kék góljáért folyó szurkolói voksolás. A győztes végül Eric Ramirez lett, mindössze négy szavazattal megelőzve az U11-es Gasparovics Lacit. A harmadik helyen Kalmár Zsolt végzett.

Eric Ramirezé az év gólja
Fotó: fcdac.sk

A 2020-es esztendő legszebb DAC-góljáért folyó szavazás múlt csütörtöktől, december 17-től tegnap estig tartott és 1206 szurkoló vett benne részt. A válogatásba 15 gyönyörű találat került be az akadémia csapatai és a felnőttegyüttesünk idei mérkőzéseiből.

2017-ig a szurkolók külön szavazhatták meg a tavasz és az ősz legszebb találatát, majd 2018-ban már egy egész naptári év került be a voksolásba.

2018-ban Bayo, tavaly pedig Eric Davis kapta a legtöbb szavazatot. Idén Eric Ramirez végzett az élen, aki a Nagyszombat elleni augusztusi hazai találkozón csavart gyönyörűen a vendégkapu hosszú felső sarkába. A venezuelai támadó a beérkezett szavazatok 21 százalékát kapta. Ramirez ezzel a találttal a Fortuna Liga Hónap gólja díjat is bezsebelte, sőt, szeptemberben duplázott a bajnokság hivatalos ankétján. A DAC –szurkolók szavazásába azonban egy játékostól csak egy találatra lehetett szavazni.

A dobogó második fokán Gasparovics László végzett az U11-es csapatból, csak négy szavazattal lemaradva. Fiatal tehetség szeptemberben a Nyitra elleni felkészülési mérkőzésen lőtt hasonlóan nagy gólt. Az idén először kiosztott MOL Akadémia Ěv gólja díjat tehát ő kapta.

Kalmár Zsolt megvédte tavalyi harmadik helyét, a Senicán lőtt nagyszerű szabadrúgásgóljával.

Az eredményhirdetésre a VII. DAC-karácsony ünnepségén került sor, amelyet a klub hivatalos Youtube csatornáján lehetett élőben követni.

A játékosoknak gratulálunk, szurkolóknak pedig köszönet a szavazatokért!

A végső sorrend:

1.

Ramirez Eric (2020.08.22., DAC-Trnava 2:1)

253

20,98%

2.

Gasparovics Laci (2020.09.23., DAC U11-Nitra U11 4:7)

249

20,65%

3.

Kalmár Zsolt (2020.09.20., Senica-DAC 2:4)

134

11,11%

4.

Végh Máté (2020.08.08., DAC U13-Slovan U13 6:5)

127

10,53%

5.

Zimáni Mário (2020.09.26., DAC U15-Dubnica U15 6:1)

94

7,79%

6.

Balić Andrija (2020.10.25., DAC-Slovan 1:1)

74

6,14%

7.

Bögi Ferenc (2020.09.26., DAC U19-Trnava U19 4:0)

54

4,48%

8.

Parilla Martin (2020.08.08., DAC U16-Žilina U16 2:4)

39

3,23%

9.

Schäfer András (2020.06.17., DAC-Ružomberok 1:1)

37

3,07%

10.

Davis Eric (2020.08.15., DAC-Nitra 6:0)

35

2,90%

11.

Divković Marko (2020.09.17., DAC-Jablonec 5:3)

35

2,90%

12.

Nicolaescu Ion (2020.09.17., DAC-Jablonec 5:3)

33

2,74%

13.

Blackman Cesar (2020.06.13., DAC-Michalovce 5:0)

28

2,32%

14.

Boateng Ernest (2020.02.22., Trenčín U19-DAC U19 0:3)

10

0,83%

15.

Demjanovič Mikuláš (2020.09.12., Poprad U17-DAC U17 1:2)

4

0,33%

Eddigi győztesek:

2015 ősz: Horváth Béla (DAC A)
2016 tavasz: Bögi Ferenc (DAC U14)
2016 ősz: Marko Zsivkovics (DAC A)
2017 tavasz: Pavol Šafranko (DAC A)
2017 ősz: Erik Pačinda (DAC A)
2018-as év: Vakoun Issouf Bayo (DAC A)
2019-es év: Eric Davis (DAC A)
2020-as év: Eric Ramirez (DAC A)

fcdac.sk