Edzői értékelés a DAC – Puskás Akadémia felkészülési mérkőzésről

Peter Hyballa és Benczés Miklós értékelték a csütörtöki DAC-PAFC (1:1) felkészülési mérkőzést.

Edzői értékelés a DAC – Puskás Akadémia felkészülési mérkőzésről
Fotó: fcdac.sk

Peter Hyballa, DAC: „Tegnap sok olyan játékos kapott szerepet, akik eddig főleg a kispadon ültek. Szerintem jó mérkőzés volt, amelyen 4-2-3-1-es felállásban kezdünk, majd a második félidőre átálltunk a 4-4-2-re. Jó tapasztalatszerzési lehetőséget adott a találkozó, hiszen a Puskás Akadémia kiváló ellenfél volt. Gyors összecsapás volt, amelyen főként a labdatartás dominált. Szerintem a fiatal csapatunk nagyon intenzíven futballozott, és a próbajátékon levő Johannes Bühler is jó teljesítményt nyújtott. Szintén nagyon jó benyomást tett rám Martin Bednár, hiszen ez volt az első meccse velünk, ráadásul az elmúlt két hétben kisebb sérüléssel is bajlódott. Összegezve elmondható, hogy érdekes erőfelmérő volt a tegnapi.”

Benczés Miklós, Puskás Akadémia FC: „Egy nagyon sportszerű és jó felkészülési mérkőzést vívott a két csapat. Mindkét fél kihasználta arra a válogatott szünet alatti találkozót, hogy lehetőséget adjon a fiataloknak, illetve a bajnokságban kevesebb szerepet kapó futballistáknak. Több játékrendszert is ki tudtunk próbálni, így mindenképpen hasznosnak ítélem meg a találkozót. Egy felkészülési mérkőzésnek az a feladata, hogy kipróbáljunk rajta dolgokat, ennek megfelelően most is az esélyeket kerestük. Nálunk is vannak új futballisták és négy akadémistát is a mélyvízbe dobtunk a DAC elleni összecsapáson, akik most mutatkoztak be a felnőtteknél. Sok sikert kívánok a DAC-nak a bajnokságban.”

A mérkőzés: 

Döntetlent játszott a DAC a Puskás Akadémiával

(fcdac.sk)