Eb-2004: Mindenki annyira tud játszani, amennyire hagyják – Baroš, a görög istenek és egy német stratéga

2020. június 22. - 18:32 | Sport

A koronavírus-járvány miatt idén futballünnep nélkül maradnak a foci szerelmesei, ugyanis a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságot csak jövőre rendezik meg. Nem maradt más, mint a nosztalgia, ezért az elkövetkezőkben felidézzük az eddigi futball-Eb-k történéseit. Ezúttal 2004-be tekintünk vissza!

Eb-2004: Mindenki annyira tud játszani, amennyire hagyják – Baroš, a görög istenek és egy német stratéga
Fotók: Getty Images

A szinte minden igényt kielégítő 2000-es kontinenstorna után nagyok voltak az elvárások a négy évvel későbbi Eb-t illetően, a házigazda Portugália pedig mindent meg is tett ennek érdekében: elképesztő összegeket költöttek stadionépítésekre, felújításokra, infrastruktúrára, de a különbségek így is megmutatkoztak – míg Lisszabonban és Portóban 50-60 ezer néző szurkolhatott a mérkőzéseken, addig a kisebb városokban „csupán“ 20-30 ezren fértek el a lelátón. Meglepetésből viszont így is akadt bőven, már a selejtezők során is.

A Gellei Imre által irányított magyar válogatott sokáig a pótselejtezőt érő második helyen állt Svédország mögött, aztán kikapott Lettországban, majd a Puskás Arénában Lengyelországtól, így maradt a csoport negyedik helye.

A szlovákok sem nyújtottak jobb teljesítményt: oda-vissza kikaptak az angoloktól és a törököktől, ez pedig csak a harmadik helyre volt elég.

A csehek viszont lehengerlő játékkal, nyolc meccsen hét győzelemmel és egy döntetlennel simán megnyerték a csoportjukat a szintén nem túl gyengécske hollandok előtt.

A franciák, németek és az olaszok simán csoportelsőként végeztek, a svájciak az oroszokat és az íreket, a dánok pedig a norvégokat és a románokat utasították maguk mögé. Két csapat viszont meglepetést okozott: a görögök a stabil védekezésre építve Spanyolország előtt nyerték meg a csoportjukat, míg a bolgárok nem kis eredményt értek el azzal, hogy Horvátország és az előző Eb társházigazdája, Belgium előtt lettek csoportgyőztesek. A pótselejtezőn a hollandok ugyan először kikaptak Skóciában, de aztán 6:0-lal küldték haza a szigetországiakat. A spanyolok Norvégián, a lettek Törökországon, az oroszok Walesen, a horvátok pedig Szlovénián léptek túl.

A portugáliai tornának hét város, Porto, Lisszabon, Braga, Guimares, Coimbra, Aveiro és Faro-Loulé adott otthont.

Az A csoportban mindenki arra számított, hogy a portugálok és a spanyolok simán továbbjutnak, ehhez képest már a nyitómérkőzés nem kis meglepetést szolgáltatott, ugyanis a görögök 2:1-re megverték a házigazdát (a portugálok szépítő gólját az ifjú Cristiano Ronaldo szerezte). Figóék aztán a folytatásban javítottak: Oroszországot és Spanyolországot is legyőzték, így az első helyről mentek tovább a negyeddöntőbe.

A második helyet a görögök szerezték meg, akiknek még az is belefért, hogy az utolsó körben a biztos kieső oroszok legyőzzék őket.


Giorgos Karagounis lőtte az Eb első gólját

A B csoport az esélyesek továbbjutását hozta. Az aranygenerációra építő franciák Zidane két hajrábeli góljával győzték le az angolokat, akik aztán a svájciak és a horvátok legyőzésével szerezték meg a csoport második helyét. Nem lehet panasz a csoport góltermésére: hat mérkőzésen 20 találat született.


Zidane két góljával a franciák legyőzték az angolokat

A C csoport végkimenetelét máig bundagyanúsnak emlegetik. A bolgárokat az olaszok, a dánok és a svédek is legyőzték, míg a három csapat egymással döntetlenezett. Az utolsó fordulóban a svéd-dán mérkőzésen elég volt a 2:2-es döntetlen ahhoz, hogy mindketten továbbmenjenek a kieséses szakaszba

– s láss csodát, a találkozó 2:2-vel ért véget, így az olaszok csomagolhattak is haza.

A D kvartett az akkoriban bombaformában futballozó csehek szárnyalását hozta. Barošék a lettek és a németek ellen 0:1-ről, a hollandok ellen pedig 0:2-ről fordítottak, ezzel hibátlan mérleggel nyerték meg saját csoportjukat.

2000 után a németek ezúttal sem élték túl a csoportkört.


A németek már a csoportkör után búcsúztak

A csehek a negyeddöntőben sem álltak meg: a szárnyaló Barošsal, a cseh óriás Kollerrel és a szorgos Nedvěd-Heinz-Rosický trióval felálló csapat különösebb megterhelés nélkül 3:0-ra intézte el a dánokat.

Nem kis izgalmakat hozott a portugál-angol negyeddöntő, ahol a szigetországiak Owen korai góljával egészen a hajráig vezettek, de Hélder Postiga a hajrában egyenlíteni tudott. Következett a hosszabbítás, ahol Rui Costa a vezetést is megszerezte csapatának. Csakhogy nem sokkal később jött Lampard, aki tett róla, hogy a továbbjutóról a büntetőrúgások döntsenek. Az angoloknál elsőként lövő Beckham a nézőtérre küldte a labdát (a találkozó után sokáig azon viccelődtek, hogy még a stadionból is kirúgta), csakhogy portugál részről a találkozón gólt szerző Rui Costa is hibázott.

A továbbjutás végül a hetedik körben dőlt el, amikor Ricardo kapus előbb kivédte Vassell lövését, majd maga értékesítette a saját tizenegyesét.

Szintén hosszabbításba torkollott a svéd-holland találkozó, amelyen 120 percig egyetlen gól sem született. A büntetőrúgásoknál a hollandoktól Cocu, a svédektől pedig Ibrahimović és Mellberg hibázott, így az Oranje lépett tovább az elődöntőbe.

Előzetesen már az is csodának számított, hogy a görögök túlélték a csoportkört, a következő bombát viszont a legjobb nyolc között robbantották. Az 1998-ban vb-, 2000-ben pedig Eb-győztes franciák nem bírták feltörni a masszív hellén falat: Otto Rehhagel, a görögök szövetségi kapitánya követő emberfogást alkalmazott, ezzel gyakorlatilag nem hagyta levegőhöz jutni a gall ászokat.

A német szakember egyszer azt mondta, olyan taktikát alkalmaz, ami a játékosok képességéhez mérten megtanítható nekik – a görögök pedig ebben voltak jók. A kőkemény, védekező felfogású stílus mellett a végletekig gyakorolták a pontrúgásokat, és ez jelentette a görögök igazi erejét, ami végül sikerre is vezetett.


Rehhagel a saját képére formálta a görög játékosokat

A franciák ellen pont egy ilyen szituációt követően volt eredményes Charisteas, így megszületett az újabb görög csoda.

Az elődöntőben a portugálok izgalmas mérkőzésen Cristiano Ronaldo és Maniche góljával győzték le a hollandokat, akik erejéből csak a szépítésre futotta – az is öngólból született.

A látványos, lendületes futballt bemutató cseh csapat egyértelműen az Eb üde színfoltja volt, a görögök elleni elődöntőben viszont akadozni kezdett a gépezet: Nedvěd megsérült, a hellén védők pedig rendre megnyerték a párharcokat. A mérkőzés hosszabbításba torkollott, a 105. percben pedig Dellas a fináléba fejelte csapatát.

A csehek zokogva rogytak össze a pályán, Milan Baroš, a torna gólkirálya pedig később kijelentette: aranycipőjét azonnal elcserélné a döntőbe jutásért.

Az Európa-bajnokság döntőjében tehát megismétlődött a nyitómérkőzés párosítása, a portugálok pedig revansra készültek. Luiz Felipe Scolari azonban másodszor sem találta a görögök ellenszerét, Charisteas pedig egy szögletet követően befejelte a győztes gólt.

Görögország a futballtörténelem egyik legnagyobb meglepetését érte el azzal, hogy megnyerte a 2004-es Európa-bajnokságot – a sportszakértők és a közvélemény szerint azelőtt és azt követően sem nyert még ennyire esélytelennek tartott csapat rangos tornát.


Eredmények:

A csoport

Portugália – Görögország 1:2 (0:1)
Gólszerzők: 90+3. Ronaldo – 7. Karagounis, 51. Basinas (11-esből)

Spanyolország – Oroszország 1:0 (0:0)
Gólszerző: 60. Valerón

Görögország – Spanyolország 1:1 (0:1)
Gólszerzők: 66. Charisteas – 28. Morientes

Oroszország – Portugália 0:2 (0:1)
Gólszerzők: 7. Maniche, 89. Rui Costa

Spanyolország – Portugália 0:1 (0:0)
Gólszerző: 57. Nuno Gomes

Oroszország – Görögország 2:1 (2:1)
Gólszerzők: 2. Kirichenko, 17. Bulikin – 47. Vrizas

1. Portugália 3 2 0 1 4:2 6
2. Görögország 3 1 1 1 4:4 4
3. Spanyolország 3 1 1 1 2:2 4
4. Oroszország 3 1 0 2 2:4 3



Cristiano Ronaldo szerezte a portugálok szépítő találatát a görögök ellen

B csoport

Svájc – Horvátország 0:0

Franciaország – Anglia 2:1 (0:1)
Gólszerzők: 90+1., 90+3. Zidane – 38. Lampard

Anglia – Svájc 3:0 (1:0)
Gólszerzők: 23., 75. Rooney, 82. Gerrard

Horvátország – Franciaország 2:2 (0:1)
Gólszerzők: 48. Rapaić (11-esből), 52. Pršo – 22. Tudor (öngól), 64. Trezeguet

Horvátország – Anglia 2:4 (1:1)
Gólszerzők: 5. N. Kovač, 73. Tudor – 40. Scholes, 45+1., 68. Rooney, 79. Lampard

Svájc – Franciaország 1:3 (1:1)
Gólszerzők: 26. Vonlanthen – 20. Zidane, 76., 84. Henry

1. Franciaország 3 2 1 0 7:4 7
2. Anglia 3 2 0 1 8:4 6
3. Horvátország 3 0 2 1 4:6 2
4. Svájc 3 0 1 2 1:6 1



A 18 éves Wayne Rooney négy gólt lőtt az Eb-n

C csoport

Dánia – Olaszország 0:0

Svédország – Bulgária 5:0 (1:0)
Gólszerzők: 32. Ljungberg, 57., 58. Larsson, 78. Ibrahimović (11-esből), 90+1. Allbäck

Bulgária – Dánia 0:2 (0:1)
Gólszerzők: 44. Tomasson, 90+2. Gronkjaer

Olaszország – Svédország 1:1 (0:1)
Gólszerzők: 37. Cassano – 85. Ibrahimović

Olaszország – Bulgária 2:1 (0:1)
Gólszerzők: 48. Perrotta, 90+4. Cassano – 45. Petrov (11-esből)

Dánia – Svédország 2:2 (1:0)
Gólszerzők: 28., 66. Tomasson – 47. Larsson (11-esből), 89. Jonson

1. Svédország 3 1 2 0 8:3 5
2. Dánia 3 1 2 0 4:2 5
3. Olaszország 3 1 2 0 3:2 5
4. Bulgária 3 0 0 3 1:9 0


D csoport

Csehország – Lettország 2:1 (0:1)
Gólszerzők: 73. Baroš, 85. Heinz – 45+1. Verpakovskis

Németország – Hollandia 1:1 (1:0)
Gólszerzők: 30. Frings – 81. van Nistelrooy

Lettország – Németország 0:0

Hollandia – Csehország 2:3 (2:1)
Gólszerzők: 4. Bouma, 19. van Nistelrooy – 23. Koller, 71. Baroš, 88. Šmicer

Hollandia – Lettország 3:0 (2:0)
Gólszerzők: 27., 35. van Nistelrooy (az elsőt 11-esből), 84. Makaay

Németország – Csehország 1:2 (1:1)
Gólszerzők: 21. Ballack – 30. Heinz, 77. Baroš

1. Csehország 3 3 0 0 7:4 9
2. Hollandia 3 1 1 1 6:4 4
3. Németország 3 0 2 1 2:3 2
4. Lettország 3 0 1 2 1:5 1


Negyeddöntő

Portugália – Anglia 2:2 – büntetőkkel 6:5
Lisszabon, 65 ezer néző
Gólszerzők: 83. Postiga, 110. Rui Costa – 3. Owen, 115. Lampard

Büntetőpárbaj: Beckham kihagyta, Deco 1:0, Owen 1:1, Simao 2:1, Lampard 2:2, Rui Costa kihagyta, Terry 2:3, Ronaldo 3:3, Hargreaves 3:4, Maniche 4:4, A. Cole 4:5, Postiga 5:5, Vassell kihagyta, Ricardo 6:5

Franciaország – Görögország 0:1 (0:0)
Lisszabon, 45 ezer néző
Gólszerző: 65. Charisteas

Svédország – Hollandia 0:0 – büntetőkkel 4:5
Loulé, 30 ezer néző

Büntetőpárbaj: Källström 1:0, van Nistelrooy 1:1, Larsson 2:1, Heitinga 2:2, Ibrahimović kihagyta, Reiziger 2:3, Ljungberg 3:3, Cocu kihagyta, Wilhelmsson 4:3, Makaay 4:4, Mellberg kihagyta, Robben 4:5

Csehország – Dánia 3:0 (0:0)
Porto, 41 ezer néző
Gólszerzők: 49. Koller, 63., 65. Baroš


Elődöntő

Portugália – Hollandia 2:1 (1:0)
Lisszabon, 46 ezer néző
Gólszerzők: 26. Ronaldo, 58. Maniche – 63. Andrade (öngól)

Görögország – Csehország 1:0 – hosszabbítás után
Porto, 42 ezer néző
Gólszerző: 105. Dellas


Döntő

Portugália – Görögország 0:1 (0:0)
Lisszabon, 62 ezer néző
Gólszerző: 57. Charisteas


A torna góllövőlistája:

Milan Baroš (cseh) – 5 gól
Wayne Rooney (angol) – 4 gól
Ruud van Nistelrooy (holland) – 4 gól
Jon Dahl Tomasson (dán) – 3 gól
Frank Lampard (angol) – 3 gól
Zinedine Zidane (francia) – 3 gól
Angelos Charisteas (görög) – 3 gól
Henrik Larsson (svéd) – 3 gól


Milan Baroš öt találatával a torna gólkirálya lett


A torna álomcsapata:

Kapusok: Petr Čech (cseh), Andonis Nikopolidis (görög)
Védők: Sol Campbell (angol), Ashley Cole (angol), Traianos Dellas (görög), Olof Mellberg (svéd), Ricardo Carvalho (portugál), Giourkas Seitaridis (görög), Gianluca Zambrotta (olasz)
Középpályások: Michael Ballack (német), Luis Figo (portugál), Frank Lampard (angol), Maniche (portugál), Pavel Nedvěd (cseh), Theodoros Zagorakis (görög), Zinedine Zidane (francia)
Támadók: Milan Baroš (cseh), Angelos Charisteas (görög), Henrik Larsson (svéd), Cristiano Ronaldo (portugál), Wayne Rooney (angol), Jon Dahl Tomasson (dán), Ruud van Nistelrooy (holland)


Theodoros Zagorakist választották az Eb legjobb játékosának

Kapcsolódó cikkek:

Eb-1960: A Fekete Pók és az élete gólját szerző csatár Eb-aranyat nyert Szovjetuniónak


Eb-1964: Csúcsra értek a spanyolok, Magyarország eddigi legjobb Eb-szereplése


Eb-1968: Amikor pénzfeldobással dőlt el a továbbjutás és két finálé után osztottak aranyat


Eb-1972: A magyarok utolsó nagy dobása, Gerd Müller és az NSZK szárnyalása


Eb-1976: A drámák Európa-bajnoksága, Panenka és az a bizonyos tizenegyes


Eb-1980: A németek második diadala és egy csallóközi labdarúgó vitézkedése


Eb-1984: Sokba került a potyagól, Platini szinte egymaga nyert aranyat a franciáknak


Eb-1988: Egy válogatott, amely szinte minden tornán esélyesként indul, de csak egyszer ért fel a csúcsra


Eb-1992: A strandtól az aranyig – avagy így nyert Európa-bajnokságot egy csapat, amely eredetileg ki sem jutott a tornára


Eb-1996: A futball hazatért, a csehek döntőbe meneteltek – ilyen volt a büntetőpárbajok Európa-bajnoksága


Eb-2000: Aranygólok és hidegzuhany – íme, minden idők legjobb Európa-bajnoksága

(tt)